Kertünk utcai részén fák vannak, no meg egy villanyoszlop. Az ELMŰ szerint az oszlop a mi tulajdonunk, ezért a mi kötelességünk vigyázni rá. A mellette álló fa azonban egyre nő, rá a vezetékre. A nyolc-tíz méter magasan lévő ágakat csak szakképzett kertész tudja visszavágni. Körülbelül kétévente kell a munkát elvégeztetni. Idén tizenkétezer forintot fizettem – számla nélkül.
Legkisebb unokám újságolja, hogy a templomban volt betlehem. Kérdezem tőle: „És kiket láttál?” Mire ő: „Láttam a kis Jézust, Máriát és József Attilát.”
Tordai Miklós,
Budapest
Az ablak tágas udvarra nyílik, az előtérben autóparkoló, mögötte néhány fa, alattuk gyepszőnyeg. Négy napot töltöttem ebben a szobában, és kevés kivétellel, például amikor a műtőben, illetve utána az őrzőben voltam, az ablakon nézegettem kifelé.
Szőke hajú, törékeny termetű, halk szavú kislány lépett be egyszer az osztálytermünkbe, s néhány napig velünk együtt tanult. A nevére már nem emlékszem. Szülei vándorcirkusznál dolgoztak, s az esti előadáson a kislány is fellépett. Aztán továbbutaztak. Járták, járják a világot.
Az ember mindig lenyűgözve tekintett fel a csillagokra. Az égbolton végighúzódó Tejút pedig, bár még nem is tudtuk, mi az, a történelem kezdetétől kitüntetett figyelmet kapott tőlünk.
A Jel Kiadó gondozásában megjelenő Erkölcsteológiai Könyvtár (ETK) új kötete mindannyiunk alapvető életélményének hátterét boncolgatja. Vajon létezik-e kis hazugság? Vajon értelmezhető-e a kegyes hazugság fogalma?
A világ legnépszerűbb, legegyszerűbb és legváltozatosabb társasjátéka a kártya. Gyerekkori emlékem, amikor a család az ebédlőasztal köré gyűlve kanasztázott.
Megannyi írás olvasható arról, miként vált el a művészet eredetétől, hogyan lett megfosztva attól, amit szakrális oldalnak nevezhetünk. Beszélnek reneszánsz törésről, arról, hogy a művészek ma már nem a lényeget, csak a jelenséget ábrázolják.