Ame­ri­kai film­drá­ma (1992)

Ma­gyar do­ku­men­tum­film (2005)

Fél­re­ér­tés ne es­sék: nem a spe­nó­tot, a pa­ra­di­csom­le­vest – vagy a szin­tén több bi­zal­mat ér­dem­lő tár­sa­i­kat – un­dor­ral fél­re­lö­kő fin­­nyás gye­re­kek szü­lő­bosszan­tó biz­ta­tá­sá­nak szán­tam a cí­met. Va­la­mi más­ra sze­ret­ném fel­hív­ni a fi­gyel­met; olyas­mi­re, ami jó eset­ben a gya­ra­po­dá­sun­kat szol­gál­hat­ja, vagy épp el­len­ke­ző­leg: ha nem tes­­szük, az meg­fek­he­ti a gyom­run­kat.

No­vem­ber vé­ge kö­ze­leg. Las­san­ként már az ün­ne­pek­re és év vé­gé­re pil­lan­tunk: el­vá­gyó­dunk eb­ből a szür­ke hó­nap­ból. Van, aki na­gyon el­fá­radt mos­tan­ra, és az egész év sú­lyát a vál­lán ér­zi. Má­sok lé­lek­ben ta­lán az el­múlt nyár­ban ra­gad­tak, és a köz­be­eső idő­sza­kot mel­lőz­ve leg­szí­ve­seb­ben azon­nal át­ug­ra­ná­nak a kö­vet­ke­ző nyár­ba. El­vá­gyód­ha­tunk meg­szo­kott gon­do­la­ta­ink kö­zül is, mint­ha egye­ne­sen ön­ma­gunk­ból sze­ret­nénk ki­lép­ni.