Vegyük észre, ha nem füstöl a kémény

A fagyos időjárás fokozott veszélyt jelent a hajléktalan emberekre, az idősekre és az egyedül élőkre. A kihűléses halálesettel végződő tragédiák sok esetben nagyobb odafigyeléssel megelőzhetők lennének. Ha például idős szomszédunk kéménye nem füstöl, és az egyébként tevékeny embert nem láttuk már egy ideje, vagy ha utcán fekvő embert látunk, hívjunk segítséget.
Egy telefonhívás életet menthet

Minden aprónak tűnő figyelmesség – akár egy csésze tea, egy tál meleg étel, egy takaró – is óriási segítséget jelenthet.
A szociális és a hajléktalan-ellátórendszer szakemberei, a falu- és tanyagondnokok, a polgárőrök, a rendőrök, a katasztrófavédelem és a települési önkormányzatok munkatársai a téli időszakban még jobban figyelnek a kiszolgáltatott emberekre a kihűlés veszélye miatt. A legtöbbet mégis az érintettek közvetlen környezetében élők tehetik.

Kérjük, most még jobban forduljunk oda a környezetünkben élő, segítségre szoruló emberekhez!
Az ingyenesen hívható 107-es vagy 112-es telefonszámon, illetve a hajléktalanellátó szervezetek által működtetett alábbi regionális diszpécserszolgálatok telefonszámain vagy a polgárőrségen kérhetünk segítséget.

Diszpécserszolgálatok telefonszámai:

Budapest (Budapest, Pest megye) Menhely Alapítvány diszpécserszolgálata: 06-1/338-4186 Tatabánya (Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém megye) Utcai Szociális Segítők Egyesülete, közép-dunántúli regionális diszpécserszolgálat: 06-34/511-028

Zalaegerszeg (Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala megye) Magyar Vöröskereszt, Zala megyei szervezete, regionális diszpécserszolgálat: 06-92/323-000

Pécs (Baranya, Somogy, Tolna megye) Támasz Alapítvány, dél-dunántúli regionális diszpécserszolgálat: 06-72/233-169

Miskolc (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád megye) Magyar Vöröskereszt, észak-magyarországi regionális diszpécserszolgálat: 06-46/323-260

Nyíregyháza (Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) Periféria Egyesület, észak-alföldi regionális diszpécserszolgálat: 06-42/504-618

Kecskemét (Bács-Kiskun, Csongrád, Békés megye) Magyar Máltai Szeretetszolgálat, dél-alföldi regionális diszpécserszolgálat: 06-76/485-582

A diszpécserszolgálatok és a hajléktalanellátók működésével kapcsolatos információk megtalálhatók a www.diszpecserportal.hu oldalon, valamint a www.hajlektalan.info weblapon.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .