Ma­gyar té­vé­film (1972)

Öz­vegy Ro­hács Gáborné, az­az Zsó­fi né­ni sze­re­pe Daj­ka Mar­git nagy ju­ta­lom­já­té­kai kö­zé tar­to­zik. A kis bu­dai vil­lá­já­ban egye­dül élő, jó ke­dé­lyű öreg­asz­­szony nem hagy­ja, hogy fel­dúl­ják a nyu­gal­mát, ezért nem vesz te­le­ví­zi­ót. Így az­tán nem lát­ja azt a Kék fényt sem, amely­ben egy ve­sze­del­mes bű­nö­ző­pá­ros­ról esik szó: a Btk.-t kí­vül­ről is­me­rő Jo­gász­ról (Ma­jor Ta­más) és az os­to­ba, de erő­sza­kos Bun­kó­ról (Ma­da­ras Jó­zsef). És per­sze épp ők csön­get­nek be Kö­jál-el­len­őr­ként az Unicumot kor­tyol­ga­tó és pa­szi­án­szo­zó macs­kás öreg­as­­szony­hoz. Tud­ják ugyan­is, hogy a lá­nyá­nak szánt száz­hat­van­ezer fo­rint ott­hon van ná­la. Ar­ra azon­ban nem szá­mí­ta­nak, hogy az an­gya­li de­rű­vel meg­ál­dott Zsó­fi né­ni meg­örül a vá­rat­lan lá­to­ga­tók­nak, hi­szen an­­nyi­ra sze­ret be­szél­get­ni, és így leg­alább ki­süt­he­ti a lá­nyá­nak meg­da­gasz­tott lán­gost…

Ma­gyar do­ku­men­tum­film (1989)

Gyarmathy Lí­via és Bö­ször­mé­nyi Gé­za a rend­szer­vál­tás ide­jén for­gat­ta port­ré­film­jét egy haj­da­ni had­bí­ró-ez­re­des­ről. Dr. Sárközy End­re az öt­ve­nes évek­ben po­li­ti­kai pa­rancs­ra ko­holt vá­dak alap­ján ho­zott ha­lá­los íté­le­te­ket, s eze­ket az akasz­tó­fa tö­vé­ben ne­ki kel­lett is­mer­tet­nie. Las­san­ként meg­tört tet­tei sú­lya alatt, és 1956 de­cem­be­ré­ben, ami­kor át­ad­ták ne­ki a fel­akasz­tan­dók lis­tá­ját, le­mon­dott mi­nisz­ter­he­lyet­te­si funk­ci­ó­já­ról, és a fi­zi­kai mun­kát vá­lasz­tot­ta. ő ma­ga dön­tött úgy, hogy az in­ter­jú­ban meg­vall­ja múlt­já­nak ezt a fe­je­ze­tét, ame­lyet sem meg­szé­pí­te­ni, sem ki­ma­gya­ráz­ni nem akart. Egy meg­fé­lem­lí­tett em­ber arc­ké­pe raj­zo­ló­dik ki a film­ből, mely ugyan­ak­kor bűn és bűn­bá­nat vi­szo­nyá­ról is szól. Az in­ter­jú­alany az el­ké­szült al­ko­tást a film­szem­le után vé­gül nem en­ged­te ve­tí­te­ni. Hu­szon­egy év múl­va ke­rül­he­tett új­ra kö­zön­ség elé.

Olasz film­víg­já­ték (2010)

Mint a ku­tya meg a macs­ka, épp olyan a rend­őr meg a csir­ke­fo­gó is. Egyik a má­sik elől, má­sik az egyik után fut, egyik a má­sik eszén pró­bál túl­jár­ni, má­sik az egyik gon­dol­ko­dá­sát igyek­szik kö­vet­ni. Ad­dig-ad­dig, míg­nem ba­rá­tok­ká lesz­nek. Ku­tya-macs­ka ba­rát­ság, szok­ták is mon­da­ni. Szó­val ba­rá­tok és el­len­sé­gek — a ku­tya meg a macs­ka, a rend­őr meg a csir­ke­fo­gó. Ez a film is er­ről szól: egy agya­fúrt gaz­fic­kó és egy el­hi­va­tott rend­őr ta­lál­ko­zá­sá­ról, akik­nek va­la­mi­lyen ok­nál fog­va mu­száj lesz együtt­mű­köd­ni­ük… Fon­dor­lat, egy­más át­rá­zá­sa és ker­ge­té­se, hu­mor, sőt, egy kis ro­man­ti­ka — mind­ez együtt ta­lál­ha­tó meg a film­ben. De va­jon mi lesz a vég­ki­fej­let? Ba­rát­ság? Vagy el­len­sé­ges­ség?

Fran­cia kon­cert­film

Van­nak nagy­sze­rű ének­hang­ok, me­lye­ket min­den­ki is­mer, bár ar­cot és ne­vet nem fel­tét­le­nül tár­sít hoz­zá­juk. A ta­valy het­ven­éve­sen el­hunyt zöld-fo­ki köz­tár­sa­sá­gi éne­kes­nő, Cesária Évora hang­ja is meg­hó­dí­tot­ta a vi­lá­got a rá­dió­ál­lo­más­ok jó­vol­tá­ból, mi­köz­ben ne­ve va­la­hogy ke­vés­bé ke­rült be a köz­tu­dat­ba. (Még ke­vés­bé köz­is­mert, hogy szü­lő­ha­zá­ja egy tró­pu­si szi­get­ál­lam, egy­ko­ri por­tu­gál gyar­mat az At­lan­ti-óce­á­non, s csak 1975 óta füg­get­len.) Cesária ti­zen­hat éves ko­rá­tól rend­sze­re­sen fel­lé­pett, ám el­ső nem­zet­kö­zi si­ke­rét csak har­minc év­vel ké­sőbb, 1988-ban arat­ta, be­mu­tat­ko­zó nagy­le­me­zé­nek kö­szön­he­tő­en. Ös­­sze­sen ti­zen­egy al­bu­mot ké­szí­tett, 2004-ben Grammy-díjban ré­sze­sült. Me­zít­lá­bas dí­vá­nak, a morna ki­rály­nő­jé­nek is ne­vez­ték — a morna a he­lyi kre­ol né­pes­ség tan­gó­ra ha­son­lí­tó ze­né­je.

Ma­gyar ro­man­ti­kus film­víg­já­ték (1965)

Gon­dol­ták vol­na, hogy a film ra­jon­gói már Facebook-oldalt is ala­pí­tot­tak? Kár, hogy szin­te tel­je­sen üres, még a sze­rep­lők ne­ve sem ol­vas­ha­tó raj­ta. A Ke­le­ti Már­ton ren­dez­te víg­já­ték­ban Ruttkai Éva és Básti La­jos ro­kon­szen­ves szí­nész há­zas­párt ját­szik, és fe­lejt­he­tet­len Kiss Ma­nyi ala­kí­tá­sa is. A „Bu­ta­sá­gom tör­té­ne­te” volt az el­ső ma­gyar film, amely iro­ni­ku­san idéz­te fel az öt­ve­nes éve­ket, de Ke­le­ti­ből nem hi­ány­zott az ön­iró­nia sem, hi­szen pél­dá­ul csip­ke­lőd­ve me­sél­te el a Básti La­jos ál­tal ját­szott Mérey Lász­ló két Kos­suth-dí­já­nak his­tó­ri­á­ját, mi­köz­ben ne­ki ma­gá­nak há­rom Kos­suth-dí­ja volt. Ma­gyar­or­szág ez­zel a film­mel vett részt Bécs­ben a Vi­dám Fil­mek VI. Nem­zet­kö­zi Fesz­ti­vál­ján, és szép si­kert ara­tott. A lel­kes oszt­rák kri­ti­ku­sok Ruttkai te­het­sé­gét Lilli Palmeréhez és Danielle Darrieux-éhez ha­son­lí­tot­ták.

Ma­gyar is­me­ret­ter­jesz­tő film (2002)

Van egy te­le­pü­lés Palócországban, ahol iga­zi ter­mé­sze­ti kin­csek rej­tez­nek. Cá­pa­fo­gak ho­mok­kő­ben, ős­ál­lat­ok láb­nyo­mai, szubt­ró­pu­si er­dő meg­kö­ve­se­dett óri­ás­fái és eg­zo­ti­kus le­vél­le­nyo­ma­tok. Az ős­vi­lá­gi Pom­pe­ji, avagy Ipolytarnóc ter­mé­szet­vé­del­mi te­rü­le­te 23—17 mil­lió éves em­lé­ke­ket őriz, egy vég­ze­tes vul­ká­ni ka­taszt­ró­fa nyo­ma­it. Leg­na­gyobb kin­cse egy száz mé­ter hos­­szú­sá­gú és nyolc mé­ter ke­rü­le­tű meg­kö­ve­sült óri­ás­fe­nyő, amely­nek kő­vé der­me­dé­sé­ről a hely­be­li­ek le­gen­dá­kat me­sél­nek. 1836-ban kez­dő­dött el a te­rü­let tu­do­má­nyos fel­tá­rá­sa, s az en­nek ered­mé­nye­ként ki­ala­kí­tott geo­ló­gi­ai tan­ös­vény több mint hu­szon­öt éve jár­ha­tó vé­gig. Ám a cso­da az egész­ben, hogy mind ez idá­ig csak tö­re­dé­kek ke­rül­tek elő a fel­szín alól, egy le­tűnt vi­lág, év­mil­li­ós múl­tunk da­rab­jai még a lá­ba­ink alatt he­ver­nek — fel­tá­rat­la­nul.

Ma­gyar té­vé­film (1975)

Nagy Zajtai Ist­ván peleskei nó­tá­ri­us­hoz (Páger An­tal) ál­la­mi hi­va­tal­nok ér­ke­zik, aki a csá­szár pa­ran­csát hoz­za, amely sze­rint az ös­­szes ma­gyar is­ko­lát be kell zá­rat­ni. A tisz­tes­ség­ben meg­őszült nó­tá­ri­us Bu­dá­ra uta­zik, hogy a mél­tó­sá­gos kor­mány­hi­va­tal­no­kok­ra rá­bo­rít­sa az asz­talt. Eköz­ben időt sza­kít a fő­vá­ros­ban ta­nu­ló fi­á­ra, Sán­dor­ra is, aki ál­lí­tó­lag be­le­ha­ba­ro­dott va­la­mi fe­hér­sze­mély­be. A Mé­hes György for­ga­tó­köny­vé­ből ké­szült film fő­alak­ja a ma­gyar hu­mor egyik ha­gyo­má­nyos­sá vált sze­rep­lő­je, akit Gvadányi Jó­zsef gróf te­rem­tett meg sza­ti­ri­kus ver­ses el­be­szé­lé­sé­ben. A nó­tá­ri­us a vi­lág­tól kis­sé el­ma­radt, de egész­sé­ges ész­já­rá­sú és rom­lat­lan fa­lu­si ma­gyar em­ber kép­vi­se­lő­je. A film­ben már el­tá­vo­zott, de hal­ha­tat­lan szí­né­sze­ink egész so­rát is új­ra lát­hat­juk: a fő­sze­rep­lőn kí­vül pél­dá­ul Agárdy Gá­bort, Bilicsi Ti­va­dart, Ga­ras De­zsőt, Kalocsay Mik­lóst és Kom­lós Ju­cit.

Ma­gyar do­ku­men­tum­film (2012)

Az an­gol­szász rock­tör­té­net­ben tu­cat­nyi­nál is több pél­dát ta­lá­lunk ar­ra, hogy egy si­ke­res ze­ne­kar ve­zér­egyé­ni­sé­gét veszt­ve má­sod­szor is fel­ért a csúcs­ra. Ma­gyar­or­szá­gon, a be­at­kor­szak el­ső ge­ne­rá­ci­ós csa­pa­tai kö­zül ezt egye­dül az öt­ven éve ala­kult Ome­ga tud­ta vég­hez­vin­ni: a hir­te­len jött, ész­vesz­tő nép­sze­rű­ség kö­ze­pén még azt is ki­bír­ta, hogy a két fő si­ker­ko­vács, Laux Jó­zsef és Pres­ser Gá­bor egy­szer­re vált ki az együt­tes­ből. Az Ome­ga azon­ban új­ra fel­épí­tet­te ön­ma­gát, és a nyu­ga­ti tren­de­ket sa­ját ze­né­jé­be jó ütem­ér­zék­kel in­teg­rá­ló csa­pat ha­ma­ro­san ha­zánk egyik leg­ked­vel­tebb ze­nei ex­port­cik­ke lett. Az Ome­ga ne­ve má­ra pe­dig az el­len­áll­ha­tat­lan kon­cert­tel­je­sít­mény és a hal­lat­lan prof­iz­mus szi­no­ni­má­ja lett. Ma meg­is­mer­ked­he­tünk tör­té­ne­tük­kel, hol­nap és va­sár­nap pe­dig ju­bi­le­u­mi kon­cert­jük­be is be­pil­lant­ha­tunk.