Andrej Tarkovszkij Tü­kör cí­mű film­je 1973—74-ben ké­szült. For­ga­tó­könyv­ét a ne­ves ren­de­ző Alekszandr Misarinnal kö­zö­sen ír­ta. Meg­ál­la­pod­tak: so­ha sen­ki­nek nem árul­ják el, hogy az egyes je­le­ne­te­ket me­lyi­kük ál­mod­ta vá­szon­ra. Az azon­ban biz­tos, hogy az em­lé­ke­zet tük­ré­be pil­lan­tó fil­met, e höm­pöly­gő idő­uta­zást el­ső­sor­ban Tarkovszkij ön­élet­raj­za ih­let­te. Öt­le­te már 1968-ban meg­fo­gal­ma­zó­dott az al­ko­tó­ban. Ek­kor még a Val­lo­más cí­met vi­sel­te, és Tarkovszkijnak ezért a film­jé­ért is meg kel­lett küz­de­nie.  Éve­kig nem ka­pott en­ge­délyt a for­ga­tás­ra. Az il­le­té­kes elv­tár­sak ne­he­zen ért­he­tő­nek tar­tot­ták…

Nincs más, csak fény és va­ló.
Nincs sö­tét­ség és ha­lál a vi­lá­gon.
A ten­ger part­ján ál­lunk va­la­há­nyan.
Én is, egy — ama­zok kö­zül va­ló,
Kik a hal­ha­tat­lan­ság hal­ra­já­ra
Há­lót ké­szí­te­nek fo­gás­ra vár­va.

Ta­valy év vé­gén ár­ve­rez­ték el a Sotheby’s lon­do­ni auk­ci­ós ház­ban Andrej Tar­kovszkij ha­gya­té­kát. A ren­de­ző több ezer da­rab­ból ál­ló tárgy­együt­te­sét alig né­hány perc alatt ko­ráb­ban be­csült ér­té­ké­nek a ti­zen­öt­szö­rö­sé­ért, 2,4 mil­lió ame­ri­kai dol­lá­rért vet­ték meg. A fi­ná­lé­ban há­rom ér­dek­lő­dő ma­radt: egy ho­mály­ban ma­ra­dó lett üz­let­em­ber, Lars von Trier dán ren­de­ző és Mi­ha­il Meny, Orosz­or­szág ivanovói kör­ze­té­nek kormányzója, Tar­kovszkij szű­kebb pát­ri­á­já­nak kép­vi­se­lő­je.

Magyar dokumentumfilm (1974)

„Oly kor­ban él­tem én e föl­dön, / mi­kor az em­ber úgy el­al­ja­sult, / hogy ön­ként, kéj­jel ölt, nem­csak pa­rancs­ra” — ír­ta 1944-ben, nem sok­kal ha­lá­la előtt Rad­nó­ti Mik­lós, akit a nyi­la­sok Ab­dá­nál agyon­lőt­tek. Tra­gi­kus sor­sá­ban osz­to­zott Szerb An­tal is, őt a balfi mun­ka­szol­gá­la­tos tá­bor­ban gyil­kol­ták meg 1945. ja­nu­ár 27-én. Ket­te­jük sor­sa több pon­ton ta­lál­ko­zik. Mind­ket­ten erő­sen kö­tőd­tek Sík Sán­dor­hoz, a je­les köl­tő-pap­ta­nár­hoz. Szerb An­tal a bu­da­pes­ti pi­a­ris­ta gim­ná­zi­um­ban is­mer­ke­dett meg ve­le, a ma­gyar­órá­kon kí­vül az ön­kép­ző­kör­ben és a cser­kész­élet­ben is gyak­ran ta­lál­koz­tak, és Sík ta­nár úr tá­mo­gat­ta di­ák­ja írói szárny­pró­bál­ga­tá­sa­it. (Rad­nó­tit Sík Sán­dor fi­a­ként sze­ret­te, s 1943-ban ő ke­resz­tel­te meg.)