Beszélgetés Tóth Krisztina költővel
Versei, tárcanovellái nélkül ma már elképzelhetetlen a kortárs magyar irodalom. Bár prózái már megjelentek összegyűjtve is – Vonalkód, Hazaviszlek, jó? és Pixel címmel –, önálló regénnyel csak ebben az évben jelentkezett. Tóth Krisztinával az Akvárium című kötet különös és mégis annyira ismerős világa mellett az alkotás folyamatáról és a várakozásról beszélgettünk.
– Hogyan vezetett az út a szobrászattól a versekig, majd az ólomüveg ablakokig?
– A Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola szobrász szakán végeztem, de már ebben az időszakban jelentek meg verseim. Mivel az irodalom közelebb állt hozzám, az ELTE bölcsészkarára jelentkeztem. Ennek elvégzése után öt évig a Budapesti Francia Intézetben szerveztem kiállításokat. Közben rendszeresen publikáltam és fordítottam, de a manuális tevékenység is nagyon hiányzott, ezért kezdtem el ólomüveg ablakokat készíteni. Olyannyira megtanultam ezt a szakmát, hogy sokáig ez volt a kenyérkereső tevékenységem. Az irodalomból csak az elmúlt tíz évben élek.