Elköteleződésből fakad a szabadság

Az Elmer István és Kipke Tamás által összeállított könyv – hasonlóan a Pásztorok sorozat többi kötetéhez – nem szokványos életleírás. Korrajz, de lelki olvasmány is. Az életállomások elmesélése mellett mindig találunk általánosabb érvényű gondolatokat is – ebben a ki-kitekintő kérdések is segítik a válaszadót –, melyek önállóan is megállják a helyüket. A hit gyermekkori meghatározottságáról szólva például a következőket mondja a püspök: „Attól tartok, a szülők nagy részének fogalma sincs róla, mekkora nyomot hagynak a különféle élethelyzetekből származó élmények. Ha tudatosítanák magukban, hogy egész életükkel nevelik a gyermeküket, talán valamivel okosabban élnének.”


 

Mit tudhatunk meg a könyvből Bíró Lászlóról? Már egészen kicsi korától papnak készült, ezért szinte egyenes út vezetett a győri szemináriumig, majd az 1974-es papszentelésig. A kápláni évek – Mágocs, Szigetvár és Pécs – után Cserháti József püspök titkára lett. Erről az időszakról – a nyolcvanas években vagyunk – az élettörténetbe ágyazva több olyan érdekes epizódot is olvashatunk, melyek jól megvilágítják a korszak egyházpolitikáját. De megismerkedhetünk püspökké szentelésének történetével, a Központi Szeminárium rektoraként töltött évekkel is. Előbbinél a kalocsa–kecskeméti egyházmegyei szinódus lelkesült légköréről mesél, utóbbinál például arról, miért tegezte a leendő kispapokat.

 

A kötet utolsó fejezeteiben több olyan téma is felvetődik, amely már nem kötődik szorosan az életrajzhoz. Arra a kérdésre, hogy milyen üzenetet szeretett volna átadni papi élete során, Bíró László így válaszol: „A szabadságra vagytok meghívva. A vallásra sokszor úgy tekintenek az emberek, mint ami tele van tilalommal… Fölismertem, az elköteleződésből fakad a szabadság.”

 

(Bíró László: Rendelkezésre állok – Elmer István és Kipke Tamás beszélgetése Bíró László tábori püspökkel. Szent István Társulat, 2013. A könyv kapható az Új Ember könyvesboltjában.)

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .