Az Olvasó írja

A vasárnapi szentmise előtt nagy-nagy örömmel olvastam az Új Ember február 2-i lapszámában a kismarosi nővérekről, s közöttük Horváth Olgáról, akivel harminc évvel ezelőtt együtt jártunk Székesfehérváron a kántorképzőbe. Kedves, jólelkű, segítőkész, sok jóval megáldott lány. A négyéves kántorképzőre szívesen gondolok vissza.

A közelmúltban zajlott somogyi megyenapi ünnepi közgyűlésen – amelynek díszvendége Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes volt – az egyház szolgálatában álló több személy is kitüntetést vehetett át Gelencsér Attilától, a Somogy Megyei Közgyűlés elnökétől.

Somogy Polgáraiért-díjat kapott többek között Ács Zoltán, a Kaposi Mór Oktató Kórház marcali telephelyének vezetője, aki megszervezte a krónikus, illetve az időskori ellátást. Húsz évvel ezelőtt az ő vezetésével kezdődött meg a marcali kórházban a gasztroenterológiai ellátás. Tíz éven át a lengyeltóti katolikus egyházközség világi elnöke volt, jelenleg a fonyódi egyházközség képviselő-testületének tagja, a Jeruzsálemi Templomos Lovagrend lovagja.

Könyvespolcra

Gilbert Keith Chesterton: Hagyományok és hazugságok

A szerző neve valószínűleg nem ismeretlen a magyar olvasó előtt: festőnek készült, de végül csak könyveket illusztrált. Viszont hatalmas írói életművet hagyott hátra, minden műfajban jeleskedett, még krimiket is írt, amelyek máig a népszerűségi lista tetején tartják őt. Ám életműve az esszékben éri el a felsőfokot, mert félelmetes vitatkozó szelleme e műfajban bontakozott ki igazán.

Könyvespolcra

Bíró László püspök Rendelkezésre állok című könyvéről

Zsúfolásig megtelt a belvárosi plébánia közösségi terme Szekszárdon, február 8-án. Bíró László püspök, a város szülötte mutatta be Rendelkezésre állok című, a Szent István Társulat gondozásában megjelent könyvét. Az életrajzi indíttatású kötet a tábori püspök eddigi életútjának végigkísérése mellett az egyes eseményekhez kapcsolódva tanúságát adja annak, hogyan lehet a változó történelmi korokban hűnek maradni a hagyományokhoz és a hithez. Bíró püspök megindító szavakkal emlékezik arra a paraszti világra, amelyben nevelkedett, amely megtartó erőt jelentett számára – s ma is kíséri életét. Szekszárd Alsó utcáról – szűkebb pátriájáról – így vall: „A közösségben mindenkinek megvolt a maga helye, tennivalója, ott nem lehetett névtelenül meglapulni; az ember megtanult adni és kapni, segíteni és a segítséget elfogadni. A közös munkának nemcsak az lett az eredménye, hogy csűrbe került a gabona, hordóba a must, hanem közösségi, az összetartozást erősítő alkalmak voltak ezek, amikor nemcsak a tennivalót osztották meg egymással, hanem a jól végzett munka örömét is. Ezek a szinte rituális események lehetőséget adtak a találkozásra és a megbékélésre is. Ezáltal erősödött a család és a rokonság egysége, elmélyült az egymásra, a másik életére való odafigyelés.”