Noteszlap: Csehov, jelzők nélkül

Semmiképp sem életrajzi adatok felsorolásával, művek címeivel. Nekem először az ötlik eszembe, hogy századik születésnapja előtt, 1959 végén Csehov művei címmel négy nagy kötet jelent meg az Európa Kiadónál, ötezer-harmincegy (!) oldalon. Négyszázöt novella és kisregény, a színjátékok, válogatás az író leveleiből, és a Szahalin. Páratlan magyar kiadás, csaknem a teljes életmű! Azóta is itt van a kezem ügyében. Mint ahogyan Kosztolányi Dezső is, a Három nővér átköltője. Íme, néhány sora a drámáról: „Mindenki boldogtalan, az élet nem adhat mást. Cselekmény, ármánykodó fondorlat, külső esemény nem mozgatja a darabot, mégse »novella«, mégse »regény «, hanem dráma, amelyben egy írói lángelme a legnagyobb erőpróbát vállalta, s megmutatta, hogy az érzés biztos kalauz, csalhatatlan építő mindenütt, még a színpadon is…” Csehov színjátékainak szereplői olykor elárulják életkorukat. A Három nővérben Olga mondja: „Huszonnyolc éves vagyok.” Ványa bácsi szintúgy, az első felvonásban közli: „ Negyvenhét éves vagyok.” Dorn doktor, a Sirály rezonőrje dúdolva érkezik a színpadra, majd prózában folytatja: „Ötvenöt éves vagyok.” Amikor Innokentyij Szmoktunovszkij hatvanadik születésnapján a Sirályt adta elő a moszkvai Művész Színház, a Dornt alakító ünnepelt színész ezt az időszerű rögtönzést engedte meg magának: „Hatvanéves vagyok.” Tanúja és részese voltam, hogyan tört ki erre a förgeteges taps. A magam tapsa annak a Szmoktunovszkijnak is szólt, aki évekkel korábban filmbéli Ványa bácsijával nyűgözött le. Erről az Andrej Koncsalovszkij rendezte filmről jut eszembe egy még korábbi élményem: A kutyás hölgy című elbeszélés adaptációja, Joszif Hejfic rendezésében, Ija Szavvinával és Alekszej Batalovval. Jóval több, mint egy emberöltő után, ma is a hatása alatt vagyok. Hejfic biztos kezű alkotó volt. A Csehov-mondatokat és – légkört Csehov-képekké, -látvánnyá költötte át, évekkel később is, amikor a Jonics című novellát vitte a celluloidszalagra. A cselekmény részese az író is: ebben az Sz. városkában című filmben tűnt föl először maga Csehov, orvosként? Andrej Popov alakította, döbbenetesen hű maszkban. Talán még hitelesebb volt a szálfamagas Nyikolaj Grinyko A Sirály születése című Szergej Jutkevics-filmben, amely a harmincas évei közepén járó Csehov és Lika Mizinova lírai-szép kapcsolatáról készült, az orosz származású francia Marina Vladyval a főszerepben. Mizinováról mintázta az író a Sirály Nyináját… A hercegné című elbeszélésben olvasom: „Mi önnek Hekuba, és mi ön Hekubának? Az Unalmas történetek című kisregényben: „Egy szóval, mit neki Hekuba.” A párbajban Lajevszkij mondja: „Határozottság tekintetében olyan vagyok, mint Hamlet.” Ellenlábasa, von Koren: „A mikroszkóp alatt találkoznak-e, vagy egy új Hamlet monológjában.” Arról vallanak ezek, Csehov mennyire ismerte és kedvelte a Hamletet. A Cseresznyéskertben megkérdezik Ljubov Andrejevnát: igaz-e, hogy Párizsban békát is esznek. A válasz: „Még krokodilust is!” Sugallója ugyancsak a gyászmezes Shakespeare-hős: „Ennél krokodilt?” – kérdezi Hamlet Laertest. Szeretett költőm, Kálnoky László nem sokkal halála előtt írta Etűdök gépzongorára című hétszakaszos versét, alcíme: „Hódolat Anton Csehov szellemének”. Nyilván a Platonov című drámából forgatott Nyikita Mihalkov-film hívta elő a csehovi hangulatú sorokat: „Szól a kert közepén / a gépzongora, a század csodája, / a fővárosi élet hírnöke. / Zápor zuhog, de nincs fölötte ponyva. / Jövő nyárra lehangolódik / a hangszer, egy ízben még küldenek érte. / Két-három év, és megeszi / a rekedt húrokat a rozsda.” Csehovnak 1902-ben volt egy dédelgetett drámaterve – olvasom Gereben Ágnes kismonográfiájában: „Egy nagyon XX. századi mű. Elképzelése szerint a hős nélküli dráma főszereplőjének megérkezését négy felvonáson keresztül várják a színpadon, de a végén csak egy távirat érkezik helyette, amely a halálát adja tudtul.” A tervből, sajnos, nem lett alkotás. Magyar Csehov-opera? Van. Eötvös Péter, külhonban élő és alkotó zeneszerzőnk komponálta meg a Három nővért. Odakint mutatták be, a magyar premierre később, 2000 április elején került sor Operaházunkban. A komponista maga vezényelte művét. Szeretett íróm, Konsztantyin Pausztovszkij az ötvenes évek elején a jaltai Csehov-házban még találkozhatott Marija Pavlovnával, Másával, az író három évvel fiatalabb húgával, és a kertre nézve elmerengett: „Jaltai ősz volt, csalóka és csodálatos. A terasz korlátja előtt szűzies fehéren egy virágzó bokor fürdött a nap sugaraiban. A virágok a levegő minden moccanására, minden fuvallatára hullottak már. Tudtam, hogy Anton Pavlovics ültette azt a bokrot…” Néhány évvel később, meghatott zarándokként, magam is ott állhattam a bokor előtt. Csehov nevéből, évtizedekkel ezelőtt, magyar melléknév született: csehovnyi. Hatvany Lajos leleménye, ő írta le Az atyai ház című Remenyik Zsigmond-dráma méltatásában: „Csehovnyi mű…”