Semmiképp sem életrajzi adatok felsorolásával, művek címeivel. Nekem először az ötlik eszembe, hogy századik születésnapja előtt, 1959 végén Csehov művei címmel négy nagy kötet jelent meg az Európa Kiadónál, ötezer-harmincegy (!) oldalon. Négyszázöt novella és kisregény, a színjátékok, válogatás az író leveleiből, és a Szahalin. Páratlan magyar kiadás, csaknem a teljes életmű! Azóta is itt van a kezem ügyében. Mint ahogyan Kosztolányi Dezső is, a Három nővér átköltője. Íme, néhány sora a drámáról: „Mindenki boldogtalan, az élet nem adhat mást. Cselekmény, ármánykodó fondorlat, külső esemény nem mozgatja a darabot, mégse »novella«, mégse »regény «, hanem dráma, amelyben egy írói lángelme a legnagyobb erőpróbát vállalta, s megmutatta, hogy az érzés biztos kalauz, csalhatatlan építő mindenütt, még a színpadon is…” Csehov színjátékainak szereplői olykor elárulják életkorukat. A Három nővérben Olga mondja: „Huszonnyolc éves vagyok.” Ványa bácsi szintúgy, az első felvonásban közli: „ Negyvenhét éves vagyok.” Dorn doktor, a Sirály rezonőrje dúdolva érkezik a színpadra, majd prózában folytatja: „Ötvenöt éves vagyok.” Amikor Innokentyij Szmoktunovszkij hatvanadik születésnapján a Sirályt adta elő a moszkvai Művész Színház, a Dornt alakító ünnepelt színész ezt az időszerű rögtönzést engedte meg magának: „Hatvanéves vagyok.” Tanúja és részese voltam, hogyan tört ki erre a förgeteges taps. A magam tapsa annak a Szmoktunovszkijnak is szólt, aki évekkel korábban filmbéli Ványa bácsijával nyűgözött le. Erről az Andrej Koncsalovszkij rendezte filmről jut eszembe egy még korábbi élményem: A kutyás hölgy című elbeszélés adaptációja, Joszif Hejfic rendezésében, Ija Szavvinával és Alekszej Batalovval. Jóval több, mint egy emberöltő után, ma is a hatása alatt vagyok. Hejfic biztos kezű alkotó volt. A Csehov-mondatokat és – légkört Csehov-képekké, -látvánnyá költötte át, évekkel később is, amikor a Jonics című novellát vitte a celluloidszalagra. A cselekmény részese az író is: ebben az Sz. városkában című filmben tűnt föl először maga Csehov, orvosként? Andrej Popov alakította, döbbenetesen hű maszkban. Talán még hitelesebb volt a szálfamagas Nyikolaj Grinyko A Sirály születése című Szergej Jutkevics-filmben, amely a harmincas évei közepén járó Csehov és Lika Mizinova lírai-szép kapcsolatáról készült, az orosz származású francia Marina Vladyval a főszerepben. Mizinováról mintázta az író a Sirály Nyináját… A hercegné című elbeszélésben olvasom: „Mi önnek Hekuba, és mi ön Hekubának? Az Unalmas történetek című kisregényben: „Egy szóval, mit neki Hekuba.” A párbajban Lajevszkij mondja: „Határozottság tekintetében olyan vagyok, mint Hamlet.” Ellenlábasa, von Koren: „A mikroszkóp alatt találkoznak-e, vagy egy új Hamlet monológjában.” Arról vallanak ezek, Csehov mennyire ismerte és kedvelte a Hamletet. A Cseresznyéskertben megkérdezik Ljubov Andrejevnát: igaz-e, hogy Párizsban békát is esznek. A válasz: „Még krokodilust is!” Sugallója ugyancsak a gyászmezes Shakespeare-hős: „Ennél krokodilt?” – kérdezi Hamlet Laertest. Szeretett költőm, Kálnoky László nem sokkal halála előtt írta Etűdök gépzongorára című hétszakaszos versét, alcíme: „Hódolat Anton Csehov szellemének”. Nyilván a Platonov című drámából forgatott Nyikita Mihalkov-film hívta elő a csehovi hangulatú sorokat: „Szól a kert közepén / a gépzongora, a század csodája, / a fővárosi élet hírnöke. / Zápor zuhog, de nincs fölötte ponyva. / Jövő nyárra lehangolódik / a hangszer, egy ízben még küldenek érte. / Két-három év, és megeszi / a rekedt húrokat a rozsda.” Csehovnak 1902-ben volt egy dédelgetett drámaterve – olvasom Gereben Ágnes kismonográfiájában: „Egy nagyon XX. századi mű. Elképzelése szerint a hős nélküli dráma főszereplőjének megérkezését négy felvonáson keresztül várják a színpadon, de a végén csak egy távirat érkezik helyette, amely a halálát adja tudtul.” A tervből, sajnos, nem lett alkotás. Magyar Csehov-opera? Van. Eötvös Péter, külhonban élő és alkotó zeneszerzőnk komponálta meg a Három nővért. Odakint mutatták be, a magyar premierre később, 2000 április elején került sor Operaházunkban. A komponista maga vezényelte művét. Szeretett íróm, Konsztantyin Pausztovszkij az ötvenes évek elején a jaltai Csehov-házban még találkozhatott Marija Pavlovnával, Másával, az író három évvel fiatalabb húgával, és a kertre nézve elmerengett: „Jaltai ősz volt, csalóka és csodálatos. A terasz korlátja előtt szűzies fehéren egy virágzó bokor fürdött a nap sugaraiban. A virágok a levegő minden moccanására, minden fuvallatára hullottak már. Tudtam, hogy Anton Pavlovics ültette azt a bokrot…” Néhány évvel később, meghatott zarándokként, magam is ott állhattam a bokor előtt. Csehov nevéből, évtizedekkel ezelőtt, magyar melléknév született: csehovnyi. Hatvany Lajos leleménye, ő írta le Az atyai ház című Remenyik Zsigmond-dráma méltatásában: „Csehovnyi mű…”
