A misztériumok egyházában

Országos lelkipásztori napok Egerben – A korábbi alkalmakhoz hasonlóan idén is mintegy kétszázan vettek részt – visszatérők és új érdeklődők egyaránt – a hagyományosan Egerben rendezett országos lelkipásztori napokon.

Ablak a világ felé…

A keresztények egységéért tartott imahét lezárásaként, ünnepi szentmisével és egy XXIII. János pápáról szóló könyv bemutatójával emlékeztek meg január 25-én, Szent Pál apostol megtérésének ünnepén, a II. vatikáni zsinat meghirdetésének ötvenedik évfordulójáról Budapesten, a Ferences Mária Misszionárius Nővérek Hermina úti templomában.

Egységben – egymással és Isten akaratával

Ökumenikus imahét Debrecenben – Az ökumenikus imahét debreceni hagyománya szerint minden este a város templomaiban más-más felekezet lelkipásztora hirdetett igét. A hét közepén Bölcskei Gusztáv református püspök a Szent Anna-székesegyházban, vasárnap, a záró imaórán Bosák Nándor katolikus püspök a református Nagytemplomban szolgált.

A megszentelő figyelem tanúja

Száz éve született Simone Weil – A szenvedőkkel való együttérzés miatt önmagát felőrlő, harcos baloldali francia filozófusnő, a zsidó származású ateista lány, aki találkozott Krisztussal, de talán sosem lett „hivatalosan” is keresztény, ugyanakkor mindmáig a XX. század egyik legjelentősebb misztikusaként tartják számon: Simone Weil száz éve, 1909. február 3-án született.