Görögkatolikus egyházunkban különleges tisztelettel és szeretettel fordulunk az Istenszülő felé. Ez megnyilvánul mind a közösségi, mind az egyéni imádságokban. Az istentisztelet – különösen a szent liturgia – „a mennyet hozza le a földre”. A szentekkel imádkozhatunk, élükön az Istenszülő Szűz Máriával. Így megnyilvánul az egész mennyei egyház egysége, közössége a földön imádkozó egyház könyörgéseiben.
A II. vatikáni zsinatnak a kinyilatkoztatásról szóló dogmatikai konstitúciójában, a Dei Verbumban olvassuk, hogy Isten szavak és tettek által (verbis gestisque) nyilatkoztatja ki, tárja fel, adja nekünk önmagát, így az e közeledést befogadó ember erre adott válaszát is (ez a válasz a hit) szavak és tettek útján kell hogy megadja.
A Közel-Keleten a pásztor szerepe talán még alapvetőbb a nyáj életében, mint másutt. Kevés a csapadék és a zöld terület, s a száraz hónapokban nagyon nehéz biztosítani egy nagyobb nyáj túlélését. Ezért a pásztor mindig a nyáj előtt halad, fel-felmegy a dombtetőkre, megnézi, merre talál zöld legelőt, ki nem száradt patakot. Emellett védi a nyájat a ragadozóktól.
Márk apostol és evangélista zsidó születésű volt, eredetileg Jánosnak hívták, de mivel nem zsidók között térített, latin nevén (Marcus) vált ismertté. Nevének jelentése „nehéz kalapács”. Azért kapta ezt a nevet, mert úgy alakította az embereket, mint kalapács a forró vasat. Némelyek szerint Jézus hetvenkét tanítványának egyike volt, mások szerint Krisztus feltámadása után tért meg.
Aki belép egy görögkatolikus templomba, tüstént szemben találja magát az ikonosztázionnal. Rajta pedig meglátja az Urat körülvevő, megdicsőült „szentek és igazak gyülekezetét”. Milyen nagyszerű, hogy ők is velünk együtt imádkoznak! Mi több, egyrészt közbenjárnak értünk Istennél, másrészt segítenek nekünk, hogy minél tisztább legyen az imádságunk.
A zsolozsma gerincét a zsoltárok imádkozása adja, de a szerzetesi imaórákon számos más, bibliai vagy az egyházi hagyományhoz tartozó szöveg is elhangzik. Ilyenek a himnuszok, az olvasmányok, az antifónák, a válaszos énekek, a responzóriumok, a versek. Az éppen végzett imaóra logikája szerint épülnek egybe ezek a szövegek: egy részük napról napra változik, mások ismétlődnek, megint mások egy-egy ünnephez vagy a liturgikus esztendő valamely időszakához kapcsolódnak.
Húsvét a keresztény hit középpontja – nem csupán azért, mert hittani vagy biblikus szempontból ez a legkiemelkedőbb ünnepünk, hanem (és alapvetően) azért, mert itt tárul fel előttünk a krisztusi kinyilatkoztatás és hit egyik legsajátosabb vonása. Nem véletlenül írja Szent Pál: „Ha nincs feltámadás, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, s nincs értelme a ti hiteteknek sem” (1Kor 15,13–14). Néhány verssel lejjebb hozzáteszi, miért is van ez így: „Ha Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a hitetek, mert még mindig bűneitekben vagytok. (…) Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél szánalomra méltóbbak vagyunk” (17–19).
Mivel erőtlenek, figyelmetlenek és állhatatlanok vagyunk az imádságban, nagyon hasznos, ha segítséghez folyamodunk. Elsősorban a Szentlélek siet segítségünkre. De az angyalokat is kérhetjük erre, elsősorban mindenki a saját őrangyalát.
A Szentírásban Isten számtalan angyaltól körülvéve jelenik meg, akik állandóan dicsőítik őt (Iz 6,3). Szent atyáink azt tanítják, hogy amikor a második isteni személy testet öltött, angyalokat hozott magával a földre. A megtestesült Igét kísérik, és imádják az eucharisztiában. Az angyaloknak ezen túl is sokrétű feladatuk van: ők Isten követei, közvetítik a rendet, büntetésre küldenek, de megvilágosítást és kegyelmeket is közölnek.