Szent Márk  április 25.

Péter apostol követője, utazásai során társa, tolmácsa volt. 50 és 60 között feljegyezte Péter prédikációit, később pedig görög nyelven megírta evangéliumát. Mivel az evangélium Péter elbeszélései alapján született, találunk benne olyan leírásokat, amelyek csak szemtanútól származhatnak.


Péter Egyiptomba küldte Márkot, hogy az ottani pogányokat keresztény hitre térítse. Márk megalapította az egyiptomi kopt ortodox egyházat, majd Alexandria első püspöke lett. Tizenkét éven át tevékenykedett ott.
A pogány papok azonban életére törtek. Elfogták, nyakára kötelet hurkoltak, és a sziklás ösvényeken vonszolták maguk után. Vére megfestette a sziklákat, de nem halt meg. Börtönbe vetették, hogy megtanácskozzák, másnap miképpen végezzenek vele. Éjfélkor azonban földrengés támadt, és az Úr angyala vigasztaló szavakat mondott neki. Márk imádkozni kezdett, mire megjelent neki az Úr, és így szólt hozzá: „Békesség veled, Márk, mi evangélistánk!” Ő pedig válaszolt: „Uram, Jézus Krisztusom!” Másnap reggel összegyűlt a város népe. Kihozták a börtönből, ismét kötelet hurkoltak a nyakára, közben pedig gúnyolódtak. Márk így fohászkodott: „Uram, kezedbe ajánlom a lelkemet!”, és meghalt. A pogányok nagy máglyát raktak, el akarták égetni, de hirtelen szélvész támadt és felhőszakadás, a gonosztevőknek menekülniük kellett az áradó víz elől. A keresztények ezért el tudták temetni Márkot. Ereklyéit Alexandriába szállították, majd 815-ben Velencébe vitték és elrejtették. A velenceiek védőszentjükként tisztelik, székesegyházukat az ő tiszteletére szentelték föl. Márk evangélistát általában szárnyas oroszlánnal vagy a vigasztaló angyallal ábrázolják.
Emléknapján szokás volt körmenetet tartani a határban és búzát szentelni. A férfiak a kalapjuk mellé tűzték a szentelt búzaszálat, a nők pedig az imádságoskönyvükbe rejtették.