Kultúra

Ady End­re

Ma­gyar do­ku­men­tum­film (2002)

A köl­tő­ről szak­em­ber és mű­ked­ve­lő egy­aránt íté­le­tet mond, ám so­sem de­rül ki, me­lyi­kü­ké a he­lyes és az igaz vé­le­ke­dés. Ta­lán nem is le­het ob­jek­tív mó­don szem­lél­ni. Van, aki­nek tet­sze­nek Ady End­re köl­te­mé­nyei, van, aki­nek nem. A most lát­ha­tó film mon­tázs­sze­rű­en vil­lant­ja föl az Ér­től in­du­ló s az Óce­á­nig ju­tó mű­vész éle­té­nek főbb hely­szí­ne­it: Ér­mind­szen­tet, a mai Adyfalvát, Zilahot, Deb­re­cent, Nagy­vá­ra­dot, ahol köl­tő­vé érett, ahol még a bör­tön­lé­tet is meg­ta­pasz­tal­ta; s a két fő­vá­ros, Pá­rizs és Bu­da­pest sem ma­rad­hat ki a sor­ból. A ké­pe­ket Ady gon­do­la­tai kí­sé­rik, a vers- és pró­za­rész­le­te­ken kí­vül sem­mi más ma­gya­rá­zó szö­veg nem hall­ha­tó. Ta­lán így kö­ze­lebb ke­rül­he­tünk a „li­dér­ces, mes­­sze fény”-hez s tit­ká­hoz.

Finn film­drá­ma (2002)

Az egész­sé­ges em­ber ne­he­zen tud­ja el­kép­zel­ni, hogy egy kró­ni­kus be­teg mi­lyen szen­ve­dé­se­ken me­het ke­resz­tül. Nem csak a fáj­da­lom­ra gon­do­lok. A kór­ház — bár­mily mo­dern is — va­ló­sá­gos bör­tönt je­lent an­nak, aki a ke­ze­lé­sek mi­att nem tud on­nan ki­moz­dul­ni. Ami­kor a ti­zen­hét éves Pete-ről ki­de­rül, hogy rá­kos, lel­ki­leg tel­je­sen ma­gá­ra ma­rad. A kór­ház­ban ös­­sze­is­mer­ke­dik egy ko­ra­be­li fi­ú­val, Jusával, aki ugyan­ez­zel a kór­ral és a ve­le já­ró be­zárt­ság­gal küsz­kö­dik már évek óta. Jusa egyet­len vá­gya, hogy el­jus­son Mombasába, a ten­ger­hez. Egy nap a két fiú meg­szö­kik, és el is in­dul­nak oda, ám elő­ször út­ba ej­tik Pe­te sze­rel­mét a tá­vo­li észa­kon. Mind­ket­ten jól ér­zik ma­gu­kat, ed­dig is­me­ret­len dol­go­kat ta­pasz­tal­nak, és még csak nem is sej­tik, hogy egyi­kük szá­má­ra ez az utol­só uta­zás…

An­gol thriller (1932)

Alfred Hitch­cock film­jét — ra­jon­gó­tá­bo­rán kí­vül — el­ső­sor­ban olya­nok­nak aján­lom, akik a film­tör­té­net át­me­ne­ti al­ko­tá­sai iránt ér­dek­lőd­nek. Ab­ban az idő­ben, ami­kor ké­szült, még csak né­hány éve ta­lál­koz­hat­tak a né­zők han­gos­film­mel. Ek­kor már lát­szott, hogy a film meg­szó­la­lá­sa nem pusz­tán an­­nyit je­lent, hogy ezen­túl hang­szó­rók­ra is szük­ség lesz a mo­zik­ban. Va­la­mi alap­ve­tő­en új szü­le­tett. Hitch­cock kri­mi­jé­ben még lá­tunk né­ma­fil­mes meg­ol­dá­so­kat, ugyan­ak­kor fel­tűn­nek már azok a stí­lus­je­gyek, me­lyek­kel a mes­ter ké­sőb­bi, érett al­ko­tá­sa­i­ban is ta­lál­koz­ha­tunk. Egy el­adás­ra vá­ró üres ház­ban — egy holt­test tár­sa­sá­gá­ban — ös­­sze­fut né­hány em­ber. Ám szép las­san ki­de­rül, hogy sen­ki nem az, aki­nek lát­szik. A holt­test sem.

Fran­cia—olasz ak­ció­film (1990)

Luc Besson kul­ti­kus­sá vált tör­té­ne­tén nem fog az idő. Új­ra és új­ra fel­dol­goz­zák: le­for­gat­ták az ame­ri­kai vál­to­za­tot, majd két té­vé­so­ro­zat is ké­szült a film alap­ján, a leg­utób­bi 2010-ben in­dult. Úgy tű­nik, a drog­ban­dá­ban gyil­kos­sá vá­ló fi­a­tal nő tör­té­ne­te, akit a kor­mány bér­gyil­kos­sá ké­pez, több ön­ma­gá­nál. Egy­részt, mert Besson film­jé­ben nem is az ak­ció, sok­kal in­kább a sze­mé­lyi­ség­fej­lő­dés áll a kö­zép­pont­ban, és Anne Parillaud már-már drá­mai sze­rep­pé eme­li Nikita ka­rak­te­rét. Más­részt pe­dig mert a fel­szín alatt az ösz­tön­em­ber tu­da­tos­sá ala­ku­lá­sá­nak va­gyunk ta­núi, ha úgy tet­szik, a fel­nőt­té vá­lás fáj­dal­mas tör­té­ne­té­nek, amely mind­an­­nyi­un­ké. És amely­nek so­rán el­ke­rül­he­tet­len, hogy szem­be­néz­zünk olyan té­mák­kal, mint a sza­bad aka­rat, a fe­le­lős­ség­vál­la­lás vagy a füg­get­len­ség ki­ví­vá­sa.

Ma­gyar já­ték­film (1965)

Há­rom fiú haj­nal­ban vág ne­ki ke­rék­pár­ral a Ba­la­ton­ra ve­ze­tő út­nak. Sze­ret­nék ki­hasz­nál­ni a nya­rat. Él­vez­ni a na­pot, a vi­zet, a csi­nos lá­nyo­kat, „ki­ten­ni ma­gu­kat a sors ké­nyé­nek-ked­vé­nek”. A mű­vész­nek ké­szü­lő Al­bert (Ta­hi Tóth Lász­ló) egy negy­ven év­vel ké­sőb­bi ge­ne­rá­ció fel­ka­pott gon­do­la­ta­it fo­gal­maz­za meg: „A bi­cik­li ná­lunk vi­lág­né­zet. Ott ál­lunk meg és oda me­gyünk, aho­va aka­runk.” And­rás (Or­bán Ti­bor) sem csak az iz­ma­it edzi. ős­­szel ta­ní­ta­ni kezd a Nyír­ség­ben: utol­já­ra még egy­szer vé­gig­pró­bál­ja in­tel­lek­tu­á­lis fegy­ver­tá­rát: aki­vel ta­lál­ko­zik, az­zal vi­tá­ba száll. Ked­vet­len, fö­lé­nyes és ki­ok­ta­tó. Öcs­­cse, Be­ne­dek (Uri Ist­ván) ke­zé­ről pe­dig le­csap­ja Esz­tert (Káldi Nó­ra). De a sze­re­lem­mel is csak kí­sér­le­te­zik. Ba­csó Pé­ter film­jé­ben a va­ká­ció nem pusz­tán ön­fe­ledt, fel­hőt­len szó­ra­ko­zás: al­ka­lom a szem­be­sü­lés­re, az élet át­gon­do­lá­sá­ra, ön­ma­gunk meg­is­me­ré­sé­re is.

El­ső elő­dön­tő (2013)

Egy hó­na­pon ke­resz­tül szom­bat es­tén­ként a ma­gyar kön­­nyű­ze­néé lesz a fő­sze­rep az M1 és a Du­na World mű­so­rán. Az Eu­ro­ví­zi­ós Dal­fesz­ti­vál ma­gyar­or­szá­gi elő­vá­lo­ga­tó­ját má­so­dik al­ka­lom­mal meg­ren­de­ző MTV-n hat adás so­rán dől majd el, me­lyik dal kép­vi­se­li ha­zán­kat a má­ju­si nem­zet­kö­zi dön­tő­ben, Mal­mő­ben. A há­rom elő­dön­tő so­rán tíz-tíz dalt hall­ha­tunk majd, amit két kö­zép­dön­tő kö­vet, hogy vé­gül a dön­tő­ben a né­zők sza­vaz­zák meg, hogy a szak­mai zsű­ri ál­tal leg­jobb­nak ítélt négy dal kö­zül me­lyik jus­son a nem­zet­kö­zi dön­tő­be. A Dal zsű­ri­jét idén Rú­zsa Mag­di, Rakonczai Vik­tor, Walkó Csa­ba (Compact Disco), Rákay Philip, va­la­mint Csi­szár Je­nő al­kot­ja. Az elő­dön­tők so­rán fel­lép töb­bek kö­zött Gás­pár La­ci, Baricz Ger­gő, Ke­resz­tes Il­di­kó, a United, Radics Gigi, Janicsák Veca, Po­lyák Lil­la, Pus­kás Pe­ti és Vas­tag Ta­más.

Fran­ca—iz­ra­e­li film (2007)

Van, ami­kor a gyö­kér­te­len­ség okoz­za a leg­kín­zóbb fáj­dal­mat. Há­rom nő bo­lyong ön­ma­gát ke­res­ve a je­len­ko­ri Tel-Avivban: Ba­tia (Sarah Adler) sze­ret­te­i­vel szem­be­ni bi­zal­mat­lan­sá­gá­val küzd, Joy, a fi­lip­pí­nó ház­ve­ze­tő­nő (Ma-nenita De Latorre) ott­ho­ná­tól tá­vol pró­bál meg­él­he­tést biz­to­sí­ta­ni fi­á­nak, Keren pe­dig, a fris­sen há­za­so­dott lány (Noa Knoller) egy láb­tö­rés mi­att a vá­ro­si ho­tel­ben kény­te­len el­töl­te­ni nász­út­ját új­don­sült fér­jé­vel. Etgar Ke­ret és Shira Geffen kö­zös, Cannes­-ban díj­nyer­tes film­je ar­ra hasz­nál­ja a mo­zi­vász­nat, ami­re va­ló: szűk­sza­vú­an, ám ér­zék­le­tes ké­pek­ben me­sél el há­rom pár­hu­za­mos, bi­zo­nyos pon­to­kon össze­fu­tó, majd új­ból szét­vá­ló sor­sot. Sze­re­tet­len­ség és fél­re­ér­tés, el­ide­ge­ne­dett­ség és kö­tő­dés­vágy kö­zött so­dor­ja hő­se­in­ket ide-oda az élet — akár­csak a me­dú­zá­kat a ten­ger sze­szé­lye. Ám si­ke­rül-e vé­gül hor­gonyt vet­ni?

Ma­gyar víg­já­ték (1961)

A ré­gi ma­gyar fil­mek az  idő­seb­bek szá­má­ra vis­­sza­hoz­zák az if­jú­sá­got, a fi­a­ta­lok pe­dig el­me­reng­het­nek ál­ta­luk egy rég­volt vi­lág bá­ján-bú­ján. Ez­út­tal Törőcsik Ma­ri és Bod­ro­gi Gyu­la ala­kít sze­rel­mes­párt. A lány, Szö­szi fod­rász, a fiú, Ár­pi cuk­rász. Szö­szi szü­lei el­vál­tak, ő a nagy­any­já­nál la­kik. Ár­pi sze­re­ti a szü­le­it, de rég­óta ha­rag­szik só­go­rá­ra, Pis­tá­ra, aki­ről tud­ja, hogy sze­re­tőt tart. A ro­kon Ár­pi el­len for­dít­ja a szü­lő­ket, és a ve­sze­ke­dés után a fiú el­ha­tá­roz­za, hogy el­köl­tö­zik ott­hon­ról. Az­tán még jobb öt­le­te tá­mad: há­za­sod­ja­nak ös­­sze Szö­szi­vel. A lány ugyan­olyan heb­rencs, ezért rá­áll az aján­lat­ra. De az össze­csi­szo­ló­dás se­hogy sem si­ke­rül. Vé­gül Szö­szi ha­za­köl­tö­zik. Ár­pit leg­na­gyobb meg­le­pe­té­sé­re ap­ja be­szé­li rá, hogy bé­kül­jön ki a lán­­nyal. Szö­szi elő­ször duz­zog, de sze­rel­me le­győ­zi a sér­tő­dést.