Kultúra

Ame­ri­kai víg­já­ték (1990)

Mit ten­ne, ha nő­ként meg­tud­ná, hogy nem szü­let­het gyer­me­ke? Ta­lán mind­an­­nyi­unk­ban fel­me­rül­ne az örök­be­fo­ga­dás le­he­tő­sé­ge. Ha a há­zas­pár az örök­be­fo­ga­dás mel­lett dönt, szá­mol­nia kell az­zal, hogy ke­vés le­he­tő­ség nyí­lik egy új­szü­lött fel­ne­ve­lé­sé­re, leg­több­ször egy már na­gyob­bacs­ka gye­re­ket „kap­nak”. A Tal­pig zűr­ben fő­sze­rep­lő há­zas­pár­ja, Ben és Flor az adop­tá­lást vá­laszt­ja, de nem szá­mol­nak az­zal, hogy egy el­ve­te­mült, tör­ni-zúz­ni aka­ró hét­éves fi­úcs­kát „nyer­nek” Ju­ni­or (Michael Oliver) sze­mé­lyé­ben, akit ko­ráb­bi ne­ve­lő­szü­lei már har­minc­szor vis­­sza­vit­tek a Brutus ár­va­ház­ba. Ben (Jack Warden) igyek­szik jó apa len­ni, de meg le­het vál­toz­tat­ni az örök­lött em­be­ri ter­mé­sze­tet? Med­dig bír­ja egy há­zas­tár­si kap­cso­lat az új jö­ve­vényt? És ho­gyan kell tü­rel­me­sen sze­ret­ni?

Ma­gyar is­me­ret­ter­jesz­tő film (2007)

Szent-Györ­gyi Al­bert (1893—1986) az egyet­len ma­gyar tu­dós, aki ma­gyar föl­dön vég­zett ku­ta­tá­sért ka­pott No­bel-dí­jat. Pe­dig ha­zai or­vos­dip­lo­má­já­nak meg­szer­zé­se után kül­föld­ön ta­nult to­vább, Ang­li­á­ban dok­to­rált kém­iá­ból, majd az Egye­sült Ál­la­mok­ba ment dol­goz­ni. Kle­bels­berg Kúnó azon­ban ha­za­hív­ta, s 1931-től a Sze­ge­di Tu­do­mány­egye­tem or­vo­si ve­gyé­sze­ti pro­fes­­szo­ra lett. Szent-Györ­gyi hitt ben­ne, hogy me­rev kül­ső­sé­gek nél­kül, köz­vet­len vi­sel­ke­dés­sel, a sze­mé­lyi­ség és a tu­dás ere­jé­vel is ki le­het vív­ni te­kin­télyt a di­á­kok előtt. Hí­ve volt a sport­nak: úgy tar­tot­ta, a jel­lem­szi­lárd­ság­ra, önál­ló­ság­ra, tett­erő­re na­gyobb szük­ség van, mint fö­lös­le­ge­sen be­ma­golt ada­tok­ra. Ma­ga is te­ni­sze­zett, lo­va­golt, úszott, eve­zett. A film ezt a szép és ta­nul­sá­gos más­fél év­ti­ze­det mu­tat­ja be éle­té­ből.

Ma­gyar port­ré­film (2007)

Ha én ró­zsa vol­nék, Sző­ke An­ni bal­la­dá­ja, A Kárpáthyék lá­nya, Va­la­hol egy lány, Jel­be­széd… hos­­szan le­het­ne még foly­tat­ni a sort meg­ze­né­sí­tett Jó­zsef At­ti­la-, Pe­tő­fi-, Arany Já­nos-ver­sek­kel. Több nem­ze­dék nőtt fel Koncz Zsu­zsa le­me­ze­in. Sok lány iri­gyel­te de­ré­kig érő ha­ját, és va­ló­szí­nű­leg nem­csak Cseh Ta­más sze­re­tett vol­na az éne­kes­nő­vel kéz a kéz­ben jár­ni. Koncz Zsu­zsa 1962-ben tűnt fel a Ma­gyar Te­le­ví­zió Ki mit tud? cí­mű mű­so­rá­ban. Negy­ven­öt év­vel ké­sőbb, Nagy György mik­ro­fon­ja előtt be­szélt in­du­lás­ról, pá­lyá­ról, pá­lya­tár­sak­ról. Az éne­kes­nő az utób­bi két év­ti­zed­ben kü­lön­bö­ző po­li­ti­kai meg­nyil­vá­nu­lá­sa­i­val va­ló­szí­nű­leg sok ra­jon­gó­ját meg­lep­te. Ám el­fo­gult név­ro­kon­ként és örök­re há­lás kö­zön­ség­ként hi­szem, hogy amit da­la­i­tól, hang­já­tól, elő­adá­sa­i­tól kap­tunk, aján­dék volt, és örök­re az is ma­rad.

Gá­la­mű­sor

Újab­ban na­gyon rit­kán lát­ha­tunk gá­la­mű­so­ro­kat — ez az év­ti­ze­de­ken át oly nép­sze­rű mű­sor­tí­pus mint­ha ki­ha­ló­fél­ben len­ne. Pe­dig a fel­hőt­le­nül ün­ne­pi han­gu­lat­ban és a nagy kö­zös­ség ön­fe­ledt együtt­lét­ében bi­zo­nyá­ra ma is so­kan szí­ve­sen meg­már­tóz­nak. Er­ről ta­nús­ko­dik a Prima Primissima-díjak irán­ti nagy ér­dek­lő­dés is. A vál­to­zás oka a kö­zös­ség­hez, a nagy kö­zös ügyek­hez és a kul­tú­rá­hoz va­ló vi­szony meg­vál­to­zá­sa le­het. Jel­lem­ző az is, hogy ez a mű­sor egy ma­gán­ala­pí­tá­sú díj­hoz kap­cso­ló­dik — va­gyis rész­ben rek­lám és ön­rek­lám —, s hogy va­la­mi­lyen ok­ból nosz­tal­gi­kus ér­zel­me­ket vált ki be­lő­lünk, né­zők­ből, ami­kor a szín­pad­ra te­kin­tünk. Igen, ma már ün­nep­szám­ba megy, ami­kor kul­tu­rá­lis, mű­vé­sze­ti és tu­do­má­nyos tel­je­sít­mé­nye­ket fő­mű­sor­idő­ben mél­tat­nak a té­vé­ben. Retróbuli in­dul!

Ope­ra­köz­ve­tí­tés

1792. már­ci­us 16-án, a stock­hol­mi ki­rá­lyi ope­ra­ház­ban ren­de­zett bá­lon egy me­rény­lő le­lőt­te III. Gusz­táv svéd ki­rályt, aki ké­sőbb be­le­halt sé­rü­lé­se­i­be. E tra­gi­kus tör­té­nel­mi ese­ményt, az ural­ko­dó vég­ze­tét vit­te pró­zai szín­pad­ra a fran­cia drámaíró-librettista, Eugéne Scribe. Az ő III. Gusztávja alap­ján szü­le­tett Ver­di Bos­­szú­ál­lás do­mi­nó­ban cí­mű ope­rá­já­nak szö­veg­köny­ve. A szi­go­rú cen­zú­ra azon­ban nem en­ged­te a ki­rály­gyil­kos­sá­got. Az ál­ar­cos­bál­ra át­ke­resz­telt — és át­dol­go­zott — dal­mű cse­lek­mé­nyé­nek hely­szí­nét ezért Stock­holm­ból Bos­ton­ba tet­ték, a XVIII. szá­za­di ki­rály­ból pe­dig egy XVII. szá­za­di el­kép­zelt ame­ri­kai kor­mány­zó lett. Az utób­bi idők­ben vi­lág­szer­te leg­több­ször új­ra „ere­de­ti ös­­sze­füg­gé­sé­ben” szó­lal meg az ope­ra, így a New York-i Metropolitanből köz­ve­tí­tett elő­adás­ban is.

Ame­ri­kai—spa­nyol romantikus vígjáték (2010)

Ka­rin­thy sű­rűn idéz­ge­tett bonmot-jának sza­va­i­ra Woody Allen, New York leg­hí­re­sebb, im­már bő negy­ven éve ügye­le­tes ne­u­ro­ti­ku­sa el­is­me­rő­en bó­lo­gat­na — már ha ér­te­ne ma­gya­rul. Szin­te egész élet­mű­ve fel­fűz­he­tő ugyan­is rá, így e friss al­ko­tás is, mely­ben Lon­don cso­dás ku­lis­­szái előtt két há­zas­pár tag­jai me­ne­kül­nek sa­ját prob­lé­má­ik elől, s bot­la­nak mind­un­ta­lan egy­más­ba. A kény­sze­re­sen fi­a­ta­lod­ni aka­ró öreg­úr (Anthony Hopkins), az egy­köny­ves­sé vá­lás ve­szé­lyé­től ret­te­gő író (Josh Brolin), a foly­ton túl­ter­helt fe­le­ség (Naomi Watts) és az ok­kul­tiz­mus­ba csa­va­ro­dó anyu­ka (Gem­ma Jo­nes) ma­gán­éle­ti ke­rin­gő­je mu­lat­ta­tó és el­gon­dol­kod­ta­tó. Hi­szen „fér­fi és nő ho­gyan is ért­het­nék meg egy­mást? Hi­szen mind­ket­ten mást akar­nak. A fér­fi a nőt, a nő a fér­fit.”

Meg­men­tő és ál­do­zat

Né­met do­ku­men­tum­film (2007)

Az al­cím is jel­zi: a száz éve szü­le­tett svéd dip­lo­ma­ta sor­sa nem­csak egy­fé­le­kép­pen fi­gyel­mez­tet föl­di vi­lá­gunk pok­la­i­ra. Mi­u­tán bu­da­pes­ti mű­kö­dé­se so­rán zsi­dó em­be­rek ez­re­i­nek éle­tét men­tet­te meg, az or­szá­gunk­ba ér­ke­ző Vö­rös Had­se­reg azon me­le­gé­ben, in­dok­lás nél­kül le­tar­tóz­tat­ta Wal­len­ber­get, aki azu­tán kü­lön­bö­ző szov­jet bör­tö­nök la­kó­ja lett. Va­jon mi­ért? Sztá­lin ütő­kár­tyá­ja lett a Nyu­gat el­le­ni játsz­má­i­ban? Éle­té­nek to­váb­bi ala­ku­lá­sa is­me­ret­len, ha­lá­lá­nak idő­pont­já­ról is csak fel­té­te­le­zé­sek szü­let­tek. (E film ké­szí­té­se után is ke­rült elő olyan do­ku­men­tum, amely az 1947. jú­li­u­si dá­tu­mot meg­kér­dő­je­le­zi.) A XX. szá­zad e ki­emel­ke­dő fér­fiú­já­nak élet­út­ját kö­ve­ti nyo­mon a film, amely ta­núk és ko­ráb­ban nem pub­li­kált anya­gok se­gít­sé­gé­vel igyek­szik fel­tár­ni a XX. szá­zad egyik tra­gi­kus fe­je­ze­tét.

Ma­gyar is­me­ret­ter­jesz­tő film (1976)

Ré­gi té­vé­mű­sor, ré­gi ér­té­kek­ről. Meg­le­het, né­hány el­hang­zó adat ma már nem pon­tos, de van, ami ma­ra­dan­dó. Pél­dá­ul el­évül­he­tet­len ér­de­me a püs­pö­ki bib­li­o­té­ká­nak, hogy az or­szág egyik el­ső nyil­vá­nos könyv­tá­ra volt. Az in­téz­mény ga­lé­ri­ás dísz­ter­me ön­ma­gá­ban is kul­túr­tör­té­ne­ti ér­té­ket kép­vi­sel — ma is lát­ha­tók ben­ne Storno Fe­renc és fia fal­fest­mé­nyei. És ak­kor még nem ej­tet­tünk szót az ott őr­zött ti­zen­hat kó­dex­ről és ki­lenc­ven­hat ős­nyom­tat­vány­ról, ame­lyek kö­zött jó né­hány egye­dül­ál­ló pél­dány van. A vá­ros Ber­zse­nyi Dá­ni­el­ről el­ne­ve­zett könyv­tá­ra, az­az Vas vár­me­gye köz­könyv­tá­rá­nak tör­té­ne­te sem ke­vés­bé iz­gal­mas. A té­vé­mű­sor­ban mind­ezt (és sok más ér­de­kes­sé­get) Keresztury De­zső köl­tő mond­ja el a né­zők­nek.