„A Mese nem hal meg soha” ‒ mondta Hans Christian Andersen, a világ legnagyobb mesemondóinak egyike. Sokan, különösen mi, sokgyerekesek, sokunokások ‒ szeretnénk hinni e szép hitvallásának igazában, de hétköznapi tapasztalataink egészen mást mutatnak. Hogy miért? Mert ma oly sokan, még a kanonizált, a divatos mesélők is olyan szűkös és kopár világot hoznak elénk, hogy elszorul meseszerető szívünk. Ezért is olyan csupa nagybetűs meseünnep az 1954-ben született költő, író, papírképeket „nyirkáló” illusztrátor, Búth Emília ötödik önálló kötete, a tartalmában és külsejében is egyedülállóan értékes Szakálla Volt Kender. Mesélni csak az tud így, aki igazán szereti a gyermekeket, s aki egész eddigi életét, először nagyon ifjú tanító néniként, majd egy nagycsalád tagjaként, közöttük élte és éli le. Aligha véletlen, hogy Emília több verséhez Gryllus Vilmos komponált nagy sikerű dalokat, hogy egyik felfedezője a kiváló irodalmi rádiós, Liptay Katalin volt, de pályatársi támogatói között említhetjük Lázár Ervint, Vathy Zsuzsát, 1998-tól pedig a Liget című irodalmi folyóiratot és annak közkedvelt „lap-fiókáját”, a Szitakötőt. Amely ‒ joggal ‒ olyan nagyra értékeli Búth Emília írásművészetét, hogy Mit képzelsz? címmel sok-sok gyereket megérintő- megszólító pályázatot is hirdettek meséinek szereplőiről.
