Grand Budapest Hotel

Wes Anderson amerikai rendezőnek sikerült a lehetetlen: a mai fejlett vizuális kultúrájú világban, amikor a telefonunkkal jobb videofelvételeket tudunk készíteni, mint néhány évtizeddel ezelőtt a filmrendezők kameráikkal, ebben az évről évre, percről perce egyre profibb szakmában elérte azt, hogy azonnal, az első filmkockától kezdve tudjuk, kinek a munkáját látjuk. Filmjeiből találomra kiválaszthatunk egy kockát, és máris felismerhető, hogy ez bizony Wes Anderson. Ha egyetlen filmjét láttuk már, rögtön felismerjük a többit is. Ilyen bravúrra tényleg nem sokan képesek.

Noé 3D-ben

Manapság már senki nem csodálkozik azon, hogyha a mitológia történeteiből nyer ihletet egy-egy filmrendező. Ha csak a kétezres évekre figyelünk, akkor is találkozhattak már a nézők a trójai háború hőseivel éppúgy, mint Thészeusz vagy Perszeusz megpróbáltatásaival. E feldolgozásokban egy közös pontot fedezhettek fel a mitológia ismerői: a klasszikus szerzőknél olvasható változatoktól a forgatókönyvírók alaposan eltértek. Pontosabban szólva, legtöbbször csak az alapkonfliktust tartották meg, a többit átgyúrták, mégpedig annyira, hogy csak köszönőviszonyban volt az eredeti történettel. Ezzel szemben a bibliai tárgyú filmekre mindeddig az volt a jellemző, hogy az alkotók kínos pontossággal követték a Szentírásban leírtakat. Egészen mostanáig. Ugyanis a nemrég bemutatott Noé című amerikai film szakít ezzel a hagyománnyal. Mégpedig alaposan.

Kallódók

Ha a könyveknek megvan a maguk sorsa, a filmeknek még inkább: ezernyi félbemaradt, megcsonkított vagy sok helyen soha be nem mutatott alkotást ismer a filmtörténet. Rendezőik szerelemprojektjeiként például a Nebraska és a Mud elkészült ugyan, sőt némi Oscar-csillogásban is volt részük, ám a magyar mozivásznakig egyikük sem jutott el.

Dél keresztje alatt

Versciklus a pápának Kányádi Sándortól

 

Ferenc pápának ajánlotta a Dél keresztje alatt című, spanyolra is lefordított kötetét Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő, műfordító, aki egyhetes római látogatása során találkozott a katolikus egyházfővel. A szentendrei papírmerítő műhely lapjaira nyomott, Részegh Botond csíkszeredai grafikusművész által illusztrált könyvet a Szent Péter téren tartott nyilvános meghallgatás során adta át Ferenc pápának a nagy galambfalvai születésű költő.

 

Dél-amerikai ihletésű költeményekből komponált versciklust tartalmaz a szép kiállítású kötet, amelyből mindössze három példány készült – tudtuk meg Kányádi Sándortól, aki a Római Magyar Akadémia meghívására, az Európai Uniós Nemzetek Kulturális Intézete Egyesülete (EUNIC) szervezte, a költészet világnapja alkalmából tartott felolvasóestre érkezett feleségével az Örök Városba. Rajta kívül még tizenegyen olvasták fel versüket a különféle országokból.

A misztérium felé – egészen szabadon szemlélődve

Flannery O’Connor lelkisége és írói világa

 

Két okból írtam e cikket. Egyrészt idén van a híres amerikai írónő, Flannery O’Connor (1925‒1964) halálának ötvenedik évfordulója. Másrészt a múlt évben megjelent idáig elfelejtett lelki naplója, melynek címe: A Prayer Journal (Imanapló). Több könyvét már régebben lefordították magyarra is: Az „…és erőszakosak ragadják azt magukhoz, illetve a Csalhatatlan vér című kisregényt, valamint a Minden összefut és az Alig akad ma jó ember című novelláskötetét. Vajon miért érdemes magyar olvasónak egy Amerika egyik legelmaradottabb déli államában, Georgiában, egy eldugott „tejfarmon” élő, pávákat, kacsákat és egy félszemű hattyút gondozó beteg leány naplóját olvasnia? Cikkemben erre keresek meggyőző választ. Elöljáróban csak annyit, hogy Flannery zsenialitása éppen abban rejlik, hogy a déli vidéki élet groteszk figuráin és kegyetlen tragédiákat kiváltó mindennapi helyzetein keresztül a valóság transzcendens mélységeit úgy tárja fel, hogy minden embert megérint, „akinek helyén van a szíve”. Katolikus volt egész lelkével, de nehezen viselte el azokat az írásokat, amelyekben a természetfeletti nem a természetesben, hanem a konkrét emberi valóságtól elszakítva, programszerűen jelenik meg.

Enter király udvarában

„A Mese nem hal meg soha” ‒ mondta Hans Christian Andersen, a világ legnagyobb mesemondóinak egyike. Sokan, különösen mi, sokgyerekesek, sokunokások ‒ szeretnénk hinni e szép hitvallásának igazában, de hétköznapi tapasztalataink egészen mást mutatnak. Hogy miért? Mert ma oly sokan, még a kanonizált, a divatos mesélők is olyan szűkös és kopár világot hoznak elénk, hogy elszorul meseszerető szívünk. Ezért is olyan csupa nagybetűs meseünnep az 1954-ben született költő, író, papírképeket „nyirkáló” illusztrátor, Búth Emília ötödik önálló kötete, a tartalmában és külsejében is egyedülállóan értékes Szakálla Volt Kender. Mesélni csak az tud így, aki igazán szereti a gyermekeket, s aki egész eddigi életét, először nagyon ifjú tanító néniként, majd egy nagycsalád tagjaként, közöttük élte és éli le. Aligha véletlen, hogy Emília több verséhez Gryllus Vilmos komponált nagy sikerű dalokat, hogy egyik felfedezője a kiváló irodalmi rádiós, Liptay Katalin volt, de pályatársi támogatói között említhetjük Lázár Ervint, Vathy Zsuzsát, 1998-tól pedig a Liget című irodalmi folyóiratot és annak közkedvelt „lap-fiókáját”, a Szitakötőt. Amely ‒ joggal ‒ olyan nagyra értékeli Búth Emília írásművészetét, hogy Mit képzelsz? címmel sok-sok gyereket megérintő- megszólító pályázatot is hirdettek meséinek szereplőiről.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.