Találkozás Nyári Szilvia színművésszel – Csupa szem ez a nő. Nem lehet nem észrevenni. Ha a színészlét helyett más hivatást választott volna, akkor is magára vonzza a szemet. Különös fény csillog tekintetében, és nem csak a színpadon. Egy újonnan nyílt „kultúrkocsmában” randevúzunk, s míg törékeny ujjaival körbefonja a forró teáscsészét, el-elméláz. Múltról, szerepekről, jövőről faggatom.
Minden magyar filmszerető örömmel értesült arról, hogy Nemes Jeles László első nagyjátékfilmje, a Saul fia elnyerte a cannes-i filmfesztivál nagydíját. Már csak azért is, mert – bár kisebb presztízsű elismeréseket az utóbbi években kapott ott más magyar alkotás is – a második legértékesebb díjat utoljára 1984-ben vehette át Mészáros Márta Napló gyermekeimnek című filmjéért.
Egyik alkalommal, amikor Leonardo Az utolsó vacsora (1498) című festményét nézegettem, feltűnt egy különös részlet, amelyről eddig egyetlen képelemzésben vagy művészettörténésztől sem hallottam. Ennek ellenére úgy találom, hogy a festmény legfontosabb mondanivalója ez a jelenet.
Beszélgetés Bényei Tamással, a Hot Jazz Band vezetőjével – Az egyetlen olyan magyar jazz-zenekar 1945 óta, mely repertoárjára tűzte a két háború közti népszerű magyar melódiák sorát, s négy lemezt is készített belőlük. A Hot Jazz Band idén ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját, és szintén ebben az évben a külföldön is nagyra értékelt, a tradicionális jazz autentikus megszólaltatására épülő előadó-művészi tevékenysége, valamint a magyar könnyűzenei örökség ápolását szolgáló, értékőrző művészi munkájáért Kossuth-díjat kapott. A végzettsége szerint képzőművész zenekarvezetővel, Bényei Tamással egy gyerekkori gramofonról, a dixieland vonzásáról, a Kossuth-díj jelentőségéről és őszi jubileumi koncertjükről beszélgettünk.
Gondolatok a Mefistofeléről – Lenyűgöző előadás volt Boito Mefistofeléje. Megint, mint minden alkalommal, amikor megszólal ez a darab. Ezúttal az operaházi Faust 225 fesztivál keretében tűzték műsorra Kovalik Balázs 2010-es rendezését. Etalon. A sokat – és gyakran joggal – szidott öncélú kortárs kísérletek felületességével szemben ebben az esetben a legjobb értelemben vett modern (mának szóló) színház született: minden részletében kidolgozott, átgondolt, komplex alkotás.
Élclapok és karikatúrák a Széchényi Könyvtárban – Gábor Andor írta a a címben szereplő felszólítást a világháború után, 1945. május 20-án, a Ludas Matyi első számának címlapján, Prológ című beköszöntőjében. A magyarság történelmének nehéz korszakán volt túl, amikor a puszta léte forgott kockán. Budapest ostroma, az ezzel járó szenvedés, az egész ország romlása ugyancsak elvette az emberek kedvét a nevetéstől. Kellett valami, egy fórum, egy újság, ahol újra szárnyalhat a jókedv, feléledhet a viccmesélés, a legendás pesti humor.
Egy kép: ezer szó, tartja a közvélekedés. Ha így van, Márffy János a képbe sűrített szavak milliárdosa: munkássága felöleli a látható világ határait a legapróbb létezőktől egészen a kozmosz nagy egészéig.
Çiğdem Aslan az életről, a szerelemről és a szenvedélyről – „Mikor a népdal elgyengül, a város nem elégszik meg a szerenádzenével, eljön a rembetiko órája, hogy kitöltse az űrt. Kezdetben gyanakvás övezi, hiszen »bűnös« múltja miatt lenézett. Rossz hírű, kétes értékű zenéje, verse az »alja népé« a törvényteleneké” – írja a rembetiko zenei műfajáról egyik kutatója, Drakonakis. De mit jelent a rembetiko, és egy koncert erejéig miképp érkezett Budapestre?