Közelkép

Erkölcstani mozaikok

Az ószövetségi nép legmeghatározóbb istentapasztalata az egyiptomi rabságból való kiszabadulás, melynek során mélyen belátta, hogy a szabadságot Isten adja. Minden ószövetségi imában, zsoltárban, történeti könyvben jelen van a meggyőződés: az elesettnek érdemes a Szabadítóhoz imádkoznia. A gyönge, a beteg, a bűnös, az elnyomott ereje fogytán bátran fordulhat Istenhez, mert nála van a szabadulás. Máig ható tapasztalatunk, hogy a valódi szabadságot nem lehet forradalommal kiharcolni, gazdasági-politikai erőfeszítésekkel bebiztosítani, mert nem egyszerűen a teljességre törekvő ember e világi vívmánya az. A rabságnak ezer formája van: rabjai lehetünk katonai megszállásnak, gazdasági csoportnak, politikai ideológiának, sőt, korszellemnek, divatnak, erkölcsi szokásnak, életidegen kultúrának is. Jogunk és kötelességünk, hogy minden lehetséges erkölcsös eszközzel küzdjünk a rabság ellen, ám minden égre emelt sóhajtásunkban tudjuk: az igazi szabadság valójában Isten ajándéka.

A hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola tanulói az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő segítségével erdélyi tanulmányúton vettek részt április 28. és május 2. között. Utazásunk célja az összetartozás érzésének megtapasztalása, magyarságtudatunk erősítése, és Erdély megismerése volt. Gyönyörű helyeken jártunk Nagyszalontától a Békás-szorosig. Tanulóink naponta feladatlapokat töltöttek ki, útinaplót írtak, kiselőadásokat tartottak, megkoszorúzták több híres ember szobrát, s tiszteletükre elénekelték a magyar és az erdélyi himnuszt. A gyergyószentmiklósi tanulókkal felejthetetlen órákat töltöttünk együtt, azóta is tartjuk velük a kapcsolatot.

Az elmúlt napok viharos időjárása után békés délután köszönt ránk, amikor megérkezünk Tihanyba. A víz türkiz színben játszik a kora esti fényben. Alkony közelít. Békés, nyugodt, befogadó. Korzenszky Richárd atya az apátság előtt, a mellvédnek támaszkodva szemlélődik ebben a nyugalomban. A természet és a szerzetesi lélek egymásra talál. Harmónia. A fiatalos arcon az élet derűje. Nem akarom elhinni, hogy Richárd atya, tihanyi perjel aranymisés. Meglátogatjuk az apátságban élő, századik évében járó édesanyját, majd a megsűrűsödött érzelmi hangulatban ülünk le beszélgetni. Az ablakon át a messzeségbe látni, lélekkel a mindenségbe.

– Richárd atya, mit jelent Önnek az otthon, milyen indíttatást kapott a kapuvári családi házban?

– Az otthon számomra mindig a biztonságot jelentette. A szülőket. Apám elképzelhetetlen volt édesanyám nélkül, s édesanyám elképzelhetetlen volt apám nélkül. Nővérem húsz hónappal volt idősebb nálam, egyik öcsém hat évvel, másik tizenkét évvel fiatalabb nálam.

1955-ben kerültem a pannonhalmi gimnáziumba, attól kezdve már csak látogatóba jártam haza, de az otthon – édesanyám révén – mind a mai napig megmaradt. Az otthoni légkörben természetes volt számunkra a szabadság, ezzel együtt fegyelem és őszinteség uralkodott.

Szüleim természetes módon gyakorolták vallásukat, rendszeresen, együtt jártunk templomba, de nem állíthatom, hogy hivatásom onnan fejlődött ki. A közös asztal a család együvé tartozását fejezte ki. Állatorvos édesapám mindig úgy intézte a munkáját, hogy ebédidőre hazaérjen. Volt olyan időszak, amikor az ebédlőasztalnál négy nemzedék ült együtt: dédapám, anyai nagyszüleim, szüleim és ott voltunk mi, gyerekek.

Lourdes a XXI. században

Lourdes egészen a XIX. század második feléig csupán egy jelentéktelen franciaországi kisváros volt. Amikor azonban a helyi molnár lányának, Marie-Bernard Soubirous-nak, vagyis Bernadettenek 1858-ban megjelent egy titokzatos hölgy, minden megváltozott. Először csak a környéken, majd Franciaország- szerte, később az egész világon híre ment a jelenésnek. A hölgy ugyanis 1858. március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén Bernadette kérésére így mutatkozott be: Que soy era Immaculada Councepciou – Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás.

A Lánchíd Kör Egyesület ünnepi rendezvénnyel emlékezik meg Zeőke Pálról (képünkön) születésének 100. évfordulóján, május 28-án a Budai Vigadó földszinti stúdiótermében. A Lánchíd Kör alapító elnöke a XX. század tragikus fordulatokban gazdag történetének tevékeny részese volt. Kisgazdapárti kerületi elnökként indult, majd a fővárosi törvényhatóság képviselőjeként dolgozott.

Amikor a Manci hazajött a világháborúból, mindenki nagyon boldog volt. Emlékszem, gyerekkoromban anyámtól sokat hallottam róla, akit 1914-ben besoroztak. Manci egy ló volt, a család kedvence, és 1918-ban visszatért a szülővárosába, Szombathelyre. Szinte hihetetlennek tűnt, hogy ez megtörténhetett. Nem mindenki volt ilyen szerencsés: Ráró, a másik paci nem jött haza, és a harcoló katonák nagy része sem. A régmúlt háborúinak fontos résztvevője volt a ló. Még az I. világháborúban is úgy gondolták a generálisok, hogy egy jól irányzott lovasroham eldöntheti a csata kimenetelét. 1916-tól azonban a dolgok másképp alakultak: feltalálták a gépfegyvert.

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége fönnállásának 25. évfordulóját ünnepelte május 17-én a Gödöllői Királyi Kastélyban, ahol mintegy háromszázötven egyesületi tag és vendég gyűlt össze a jubileumi alkalomból. Az egyesületet 1989-ben alapította Csanád Béla, aki társaival együtt a rendszerváltó ország nemzeti szellemű és keresztény alapokon álló megújítását tűzte ki célul.

Új könyv Dietrich Bonhoeffer életre váltott teológiájáról

„Nagy fába vágtuk a fejszénket” – mondta Géczi Károly, az Immanuel Alapítvány kiadójának vezetője a Bonhoeffer – Pásztor, mártír, próféta, kém című könyvet bemutató sajtótájékoztatón. Húszéves működésük legnagyobb terjedelmű kötetéről van szó. Ám nemcsak terjedelmi szempontból volt nagy vállalkozás ez a munka, és nemcsak a kiadó számára.

Az olvasó kissé zavarban van, amikor a – jegyzetek nélkül – 546 oldalas könyv végére ér. Azon túl ugyanis, hogy egy elismerésre méltóan alapos, mégis lélegzetelállítóan izgalmas mű világa szippantotta magába, nehezen tudja megválaszolni az alapkérdést, hogy voltaképpen mit olvasott. Történelem, teológia és életrajz mindvégig keveredik a szövegben, és néha mintha csak Eric Metaxas nagyszerű íráskészsége tenné, hogy a különböző területek közötti összefüggést természetesnek érezzük. A legzavarba ejtőbbek a teológia és a történettudomány határán mozgó fejtegetések, mert problémamentesnek veszik az átjárást, teológia és mindennapok egymásba fonódását, egymásra hatását.