Tárlata nyílt az aluljáróban alkotó hajléktalan festőművésznek – Nem kell őt bemutatnunk az olvasóknak. Néhány hónapja írtunk róla, amikor még az Astoria aluljárójában rajzolt reggeltől estig, hogy szerény albérletét kifizesse, s hogy rajzfelszerelést vegyen. Makula István intézetben nevelkedett, megjárta a börtönt, és nemegyszer kellett az utcán aludnia. De úgy volt vele, hogy nem adja fel, csak azért is híres művész lesz belőle. Nemrég munkát kapott, egy VIII. kerületi általános iskolában rajzot tanít, s márciusban kiállítása nyílt Gödön. Ott voltunk vele a megnyitón, ahogy az elmúlt hónapokban is. S együtt szeretnénk köszönetet mondani azoknak az olvasóknak, akik rajzeszközökkel, élelmiszerrel, ruhával, egy-egy rajz vagy festmény megvásárlásával segítették őt, s legfőképp: hittek benne.