Család

Elváltak és újraházasodottak lelkigyakorlata a verbitáknál

Házasságok bomlanak fel, családok esnek szét – katolikusok között, nálunk, Magyarországon is. Vannak, akik egyedül maradnak, s akadnak, akik újra megházasodnak – persze „csak” polgárilag –, de továbbra is szeretnének keresztényként élni, az egyház tagjai maradni. Nekik nyújtott segítséget a verbiták szeptember harmadik hétvégéjén megtartott lelkigyakorlata. A válásról és az újraházasodásról a lelkigyakorlat vezetője, a lengyel származású és hat éve hazánkban élő Wolowicz Ádám, a Szent Arnold Lelkigyakorlatos Ház igazgatója beszélt.

Felkészülő

Bár néha fárasztó, és stresszel is jár, örömtelivé tehető. Egészséges neveléssel a világ többet kap a gyerekektől, és a gyerekek is többet kapnak a világtól. Az életre nevelés sokszor olyan követelményeket támaszt a szülőkkel szemben, amelyeknek bizony nem mindig könnyű megfelelni.
A szülők sokszor elképesztő mennyiségű nevelési tanácsot kapnak szakemberektől, a rokonoktól. Nem csoda, ha ez növeli bennük a bizonytalanságot, noha többségük megérzései alapján jól tudja, mi az, ami a legfontosabb gyermekének.

Felkészülő

„Anyuka, ha maga nem izgul, a gyerek sem fog!” – kapja útravalóul az aggódó szülő a tanácsot a tanévkezdést megelőző utolsó szülői értekezleten. A jó szándék nyilvánvaló, s mögötte a tudás is biztos: semmivel sem tehetjük könnyebbé gyermekünk új közegbe kerülését, mint azzal, ha bízunk benne, a választott intézményben és a pedagógusban, és végső soron a világ jóságában, a Gondviselésben.

Mit tesznek a családokért Veszprémben?

Több egyházmegyében is elindult egy folyamat, amely a családok épülését célozza meg. Például a Veszprémi főegyházmegye családpasztorációs irodájában. Vezetője, Fekete Gyöngyi elmondása alapján „a jegyesoktatáson túl is van élet”.

– Hosszú évek tapasztalatai alapján 2003 végén úgy láttuk, hogy szükség van a családpasztorációs munka segítésére. Az iroda a helyet, a keretet adja a programszervezéshez. Ennek papi vezetője Szakács Péter. 2012. március 25-én Márfi Gyula érsek szentelte fel az új irodánkat. Mindennapi munkánk során megpróbáljuk meglátni, melyek a családpasztoráció azon területei, ahol újabb lépéseket kell tenni, és megvizsgáljuk azt is, mihez van erőnk. Már eddig is rengeteg kegyelem érte az irodát.

Felkészülő

Az utolsó tanítási napok egyikén kétségbeesetten hívja fel a segítőt az egyik gimnázium igazgatónője. Sürgősen időpontot kér. A konzultációra a gyermekvédelmis kollégájával jönne. A személyes találkozón kiderül, hogy egy jó előmenetelű, sikeres diákjuk alkalmanként füves cigarettát szív, s ezt nem titkolja szülei, tanárai, osztálytársai előtt sem. – Mi lesz ebből a következő tanévben? Drogos iskola lettünk…! – sóhajt fel a rövid esetismertetés után az igazgatónő. – Egy tanulójukról kiderült, hogy drogot használ – fogalmaz pontosabban a segítő.

Felkészülő
Amikor azt kérdezték tőlem, mi szeretnék lenni, ha nagy leszek, már kisiskolás koromban azt válaszoltam: vagy tanár, vagy orvos. Annyira reálisak voltak a terveim a jövőmmel kapcsolatban, hogy szerencsére mind a kettő valóra vált. Orvosi egyetemet végeztem, s férjemmel és munkatársaimmal együtt immár huszonkét éve foglalkozom a családi életre nevelés programjának megvalósításával.

Középiskolás koromban az orvosi egyetemre készültem. Jó tanuló voltam, de nem kitűnő, így a tanáraim nem nagyon hittek abban, hogy sikerülni fog a felvételim. Nagyon egyszerű családból származom, a diploma nem volt jellemző nálunk, így könnyen elbizonytalanodtam. Hallgattam a tanácsokra, és végül az egészségügyi főiskolára adtam be a jelentkezésem. Az volt a titkos tervem, hogyha ott jól mennek a tanulmányaim, akkor egy év múlva majd átjelentkezem az orvosira. Nagy élmény volt úgy felvételiznem, hogy nem szorongtam a megmérettetéstől, mert úgy éreztem, a főiskolára könnyen bekerülhetek. Így is történt.

Húszéves a Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közössége

Már a szentségimádás idejére megteltek az esztergomi bazilika padsorai augusztus 25-ének kora délelőttjén. Az ország minden szegletéből érkező zarándokok, édesanyák és hozzátartozóik a Szent Mónika közösség alapításának évfordulóján tartott országos találkozójukon szentmisében és közös együttlétben adtak hálát azért a sok-sok kegyelemért, amit az elmúlt húsz évben megtapasztalhattak.

Történelmi léptékkel mérve húsz év nem nagy idő, de a közösség életerejét bizonyítja, hogy minden visszahúzó, bomlasztó hatás ellenére is képes volt fennmaradni, s folyamatosan gyarapodni. Ezt az életerőt, „a felvirágzást a Jóisten kegyelmén kívül – ahogyan Róna Gábor jezsuita atya, a kezdeti lépések támogatója fogalmazott – egy nagyon fontos igény is segítette”. A kalocsai édesanyák – spanyol sorstársaikhoz hasonlóan – látva és megtapasztalva a környező világ romboló hatásait, szerettek volna tenni valamit saját maguk és gyermekeik hitének erősítéséért, anyai hivatásuk minél jobb betöltéséért. „Mit tehetünk, hogy gyermekeink ne veszítsék el hitüket?” – tették fel aggódva a kérdést. Elhatározták, hogy naponta buzgón imádkoznak, és a hét egyik szabadon választott időpontjában a templomban, az oltáriszentség előtt is elmondják fohászukat.

Felkészülő

Dr. Bakkay Tiborné Az óvodai ábrázolás és kézimunka című könyvében ezt írja: „Az esztétikai nevelés komplex folyamat, jelenti az érzékelés elsajátítását, élmények biztosítását, befogadását, helyes esztétikai ítéletek, ízlés kialakítását, alkotói képességek megalapozását. A kisgyermek ábrázolásában a képzetek játszanak vezető szerepet. A gyermekrajzban a tevékenység fontosabb, mint a produktum. Az elmondani tudás öröme az önállóság kezdete.” Nem is kell feltétlenül pedagógusszemmel látni ahhoz, hogy szülőként is észrevegyük, mennyi pozitív élmény éri csemeténket, ha rajzol, fest vagy kézimunkázik. Ilyenkor képes teljesen belefeledkezni tevékenységébe. Ezt nevezzük flow-élménynek, amit a felnőtt is megtapasztal, amikor megéli az alkotás örömét és sikerélményét.