A vizuális nevelés hatása a személyiségformálásban

Így megközelítve talán könnyebben megértjük, mit érezhet kislányunk vagy kisfiunk, miközben elmélyülten készít valamit, s talán nem leszünk rá dühösek, ha harmadszor is azt válaszolja, hogy „mindjárt megyek”, amikor például vacsorázni hívjuk.


A szakemberek tudnak olvasni a gyermekrajzokból. A különböző színek használata a gyermek hangulatáról árulkodik. Amikor csak fekete, illetve sötét színek szerepelnek a papíron, nem éppen vidám a kedve. Rosszabb esetben, ha rendszerint sötét tónusú, melankolikus rajzokat készít, komoly lelki problémával küzdhet, amelynek több oka lehet. A családrajznál fontos a családtagok elhelyezése a lapon, ebből kiolvasható a személyek közötti kötelék szorossága, vagy éppen az ellenkezője. Sokatmondó az is, hogy a gyermek a rajzán hová helyezi saját magát a többiekhez képest. Jellemző az is, hogy a kicsik az általuk szeretett személyt apró részletességgel ábrázolják.

Óvodapedagógusi munkám során találkoztam olyan gyermekkel, akinek értelmi fejlődése lassúbb volt a társaiénál, ám a vizuális tevékenységek terén felülmúlta a többieket: fantáziadús, ötletes rajzokat készített. Arra biztatnám a szülőket, hogy bátran üljenek le a kis íróasztalhoz a gyerek mellé, és vegyék elő a színes ceruzákat, krétákat. Alkotás közben sok érzelem kerül a felszínre, mert a gyermek rajzait szívesen egészíti ki szóbeli közléssel is. Ilyenkor érzékelhetjük hangulatát, fejleszthetjük ízlését.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.