Család

Ági: Úgy gondoljuk, gyermekeinknek azzal is nagyon fontos szembesülniük, hogy az évek múlnak a fejünk felett. Ez mindannyiunkra vonatkozik, csak máshogy jelenik meg rajtunk. Az én szüleim már nincsenek velünk a földi létben, édesapám tizenöt éve, édesanyám hat éve. Gyermekeink közelről tapasztalhatták meg a búcsúzásnak ezt a formáját. A gyermekek általában alig várják, hogy teljenek az éveik, és minél hamarabb felnőttek legyenek, bár azt azért túlzásnak tartják, amikor a kisgyerekek már csókolommal köszönnek nekik. Ilyenkor kicsit felháborodnak. És mi, szülők vajon hogyan éljük meg azt, hogy nem fiatalodunk? Ez a téma bennünket is foglalkoztat már egy ideje. Most azért került elő, mert nemrég ezzel kapcsolatban volt egy érdekes beszélgetésem két férfival. Az idősebb úriember bókolni akart nekem. Azt mondta, rég nem látott, de én csak fiatalodom. Ránéztem, és ellenvéleményemet kifejezve a hajamra mutattam, mely igencsak őszül. S azt a „furcsa” dolgot választottam, hogy nem festetem. Már többször kaptam erre érdekes megjegyzést.

Családlátogatáson a hétgyermekes Varga házaspárnál

Áll egy lakóépület a főváros határában. Tipikus családi háznak tűnik egy tipikus utcában, ám sokkal több annál. Aligha akad környékbeli, aki ne ismerné a lakóit: a Varga házaspár és hét lányuk mindenki életét megváltoztatja, feldobja, színesebbé, örömtelibbé teszi, aki csak találkozik velük. Életük a bizonyíték arra, hogy nem a pénz a boldogság forrása, hogy aki a mennyben köt biztosítást, az semmiben nem szenved hiányt, s hogy a szeretet csodákra képes. Budaörsön jártunk családlátogatóban.

Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. A 127. zsoltár első verse jutott eszembe, ám a címben említett pozitív formában, amikor megtudtam, hogy vendéglátónk házának tetőszigetelését hat ifjú hölgy újította fel a szülőkkel együtt. A hetedik csak azért nem tornázott a magasban, mert épp babát várt. Vargáék szinte mindent maguk raktak össze, maguk építettek fel, vagy ajándékba kapták az őket szeretőktől. Nem is tehettek másként, hiszen a kilencfős háztartást Károly, az édesapa évtizedek óta egyetlen pedagógusi fizetésből tartja fenn, s ezt gondozási tevékenységével szerzett jövedelmével egészíti ki Erika, a szintén tanári végzettségű édesanya. A józan ész könnyen azt sugallná, hogy meggondolatlanság ilyen labilis egzisztenciára ekkora családot építeni, ám a házaspár nagyon is meggondolta, mit cselekszik. De nem hitelekben, árfolyamokban, jó fizetésben bíztak, hanem rokonaikban, barátaikban, és elsősorban Istenükben, aki ezért cserébe gazdagon meg is jutalmazta őket.

Még a Te Deumon innen, de már az utolsó órákon túl vittük el a hatodikos gyerekeket táborozni a Kiskunságba. Itt nőttem föl, észrevétlenül is ezt a tájat szívtam magamba gyerekkoromban, így mindig izgalommal figyelem, milyen élményt jelent a tanítványaimnak az Alföldön lenni. Ott, ahol látszólag nincs semmi, nem lehet hegyeket mászni, belecsobbanni a hűsítő vízbe, ahol csak a forró homok perzselő erejét érezhetjük, és legfeljebb a borókabokrok árnyékába húzódhatunk be a hőség elől.

Hála az együtt töltött huszonöt évért

Ági: Az idei év nagyon fontos a számunkra. Jeles évfordulókat ünnepelünk közösségeinkben és családunkban is. Idén lesz a Schönstatt lelkiségünk megalapításának 100. évfordulója, Tibor szülei ötven éve házasok, mi mindketten ötvenévesek leszünk, a 25. házassági évfordulónkra készülünk, és húszéves lesz a kecskeméti Szent Család-plébánia, melynek alapító tagjai vagyunk. Amikor először állt össze bennem ez a sok évforduló, úgy éreztem, hogy nagy nyomás nehezedik rám. Olyan jó lenne mindet szépen megünnepelni… S már kattogott is bennem a sok terv. Később azonban igyekeztem leállítani magamban ezeket az ötleteket, mert úgy döntöttem, inkább szeretnék igazán mélyen befelé figyelni, hogy legyen időm, időnk felfedezni az Úr apró ajándékait.

A bántalmazó kapcsolat mélypontja az áldozat részéről a tehetetlenség folytonos megtapasztalása és látszólagos elfogadása, a „semmit sem tehetek” elkeseredett passzivitása. Ennek ellenére ezekben a kapcsolatokban leggyakrabban az áldozat kezdeményezi, kezdeményezheti a változást. Mint ahogyan a függő típusú kapcsolatokban is a felismerés, a beismerés a változás kulcsa, ugyanúgy bántalmazás esetén is a bántalmazottság beazonosítása lehet a gyógyulási folyamat kezdete. Ezt követően a bántalmazónak is fel kell ismernie saját gondolkodásmódját és viselkedését, és fel kell dolgoznia saját problémáit, melyek miatt önmaga helyett mások felett kíván uralkodni.

– robban ki a könnyes düh az ötéves Áronból, akit a vidéki nyaralás második vasárnapján ismét templomba vinnének a szülei. Otthon nem szokott ezzel gond lenni: a kisfiú szívesen vesz részt a gyerekekre szabott ünnepen hétről hétre. Figyel, jelen van, kérdez – és ha elfáradt, megkeresi a szüleit a hátsó sorokban, s az ölükben ülve gubbasztja végig a hátralévő időt, vagy körbejárja a templomot, „szenteket vadász” az üvegablakokon. A vendégeskedés az ismeretlen templomban azonban komoly csalódás volt számára. Nem látott ki a padból, nem értette a pap beszédét, s amikor türelmét vesztve kérdéseket kezdett feltenni az édesanyjának, egy zord néni az előttük lévő sorból rájuk szólt, és javasolta, hogy inkább menjenek ki a templom kertjébe. Áron ma nem akar ismét misére menni.

Kitört a szünet. Eljött a nap, amit mindenki vár, aki iskolába jár, függetlenül attól, hogy az iskolapadot koptatja, vagy a katedrán áll. Jön a jól megérdemelt pihenés. Ám előtte még egyszer összegyűlünk az iskolában, megkapjuk a bizonyítványt, megtapsoljuk azokat, akik valamilyen kiemelkedő teljesítményt értek el, és búcsút veszünk egymástól. Kissé formálisnak tűnik: minden évben ugyanaz történik, mégis fontos megállni, együtt értékelni, ünnepelni. És milyen jó, amikor több száz gyerek egyszerre felujjong, amikor felhangzik a mondat: „A 2013/2014-es tanévet lezárom!”

Megy a bölcső vándorútra

Vándorbölcsőt sorsolt ki június 3-án a 2009-ben Kopp Mária által alapított Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom, amely azt tartja elsődleges céljának, hogy enyhítsen a magyar demográfiai krízisen, gyermekvállalásra bátorítson. Magyar sajátosság ugyanis, hogy kevesebb gyermek születik meg végül, mint amennyit a fiatalok eredetileg terveznek.