Az Olvasó írja

 

Mátrafüreden, június 25-én, Keresztelő Szent János ünnepén a közismert Bene-búcsú alkalmából ünnepélyes keretek között került sor a kétszázötven éves, nemrég külsőleg felújított kis templom megáldására.
Jó alkalom volt arra, hogy emlékezzünk Máté Pál atyára, az 1947-től haláláig, negyvenöt éven keresztül itt szolgáló plébánosra. Huszonöt évvel ezelőtt költözött el abba a világba, amelyről oly nagy erővel, kisugárzó hatással beszélt és írt.
Abban az időben a település lelki szempontból az ország egyik félreeső kis helyének számított. Az atya azonnal intenzív lelki építkezésbe kezdett, és rövid idő alatt élő, jól működő plébániát és közösséget hozott létre. Azokban a nehéz évtizedekben tanításai sok elesett család számára a túlélést, a reményt jelentették. Csak aki már átélt vigasztalan helyzetet, az tudja igazán átérezni, mit is jelentettek nekünk akkoriban Pál atya szavai: „Emeld fel fejedet minden nyomorúságodból, szegénységedből és sötétségből, mert nem vagy akárki! Isten gyermeke vagy, többé nem rabszolga, hanem fiú, és Isten által örökös is!”
Újdonság volt a napi szentmise, a lelkigyakorlat. Bevezette a havi, családonkénti szentórát, középpontjába a rózsa­füzért állítva. A titkokhoz ő maga írt elmélkedést. A kis tanyasi iskolában hittanórát tartott, sajátos világlátással ajándékozva meg a fiatalokat – de focizni is szeretett velük. A felnőtteknek is tartott hittanórát. A „tanítványok” hetente messzi településekről sereglettek össze, hogy hallgassák őt.
Felejthetetlenek voltak a hajnali roráté szentmisék. Nagy hó és hideg volt, a Kékes felől hajnalban metsző szél fújt – mégis megtelt a templom. Közvilágítás hiányában csak a csillagokra számíthattunk. Pál atya minden alkalommal homíliát is mondott. Már szolgálata első éveiben énekkar alakult. Fontos volt számára a népművelés is. Színdarabokat írt, többek között Árpád-házi Szent Margitról, és nagy sikerű, „telt házas”, közösségteremtő előadásokat tartott a szomszédos köz­ségekben is. A hetvenes évek végén helyrehozatta a kis templomot és az összedűlőfélben lévő plébániát is.
A nyolcvanas évek végétől már járókeretre támaszkodva kapaszkodott fel a templomig, a szentmise alatt néha le-leülve – de a hívek megszólítása, a tartalmas homília nem maradhatott el. Sorsfordító beszédeket mondott, rendkívül nagy hatásúakat, nemcsak mondanivalójuk miatt, hanem mert kitűnő szónok is volt. Mátrafüred lassan fejlődő üdülőközponttá vált, kéthetenkénti váltással, s így, annak ellenére, hogy Pál atyát kis településre helyezték, többen hallgatták katekéziseit, mintha nagyvárosban prédikált volna.
Példaértékű, hogy a legnehezebb években egy kis, erős és jelentős szellemi-lelki központ alakulhatott itt ki. Kossuth-díjas tudós, kutató, egyetemi tanár vagy művész életre szóló barátsággal tisztelte. Eljöttek őt tanítani, de egyben tanulni is tőle. Pál atyára rendkívüli hatást tett a nagy francia jezsuita tudós és gondolkodó, Pierre Teilhard de Chardin. Későbbi szolgálatát is erre a munkásságra alapozta. Gazdag tudományos könyvtára is volt. Ő maga is folyamatosan írt, amit abban az időszakban nem néztek jó szemmel.
Tevékeny életet élt, a világról naprakész ismeretekkel rendelkezett. Szinte prófétai módon, az újdonság erejével hatottak gondolatai. Tanított, és új utakat mutatott. Sajátos alapelve lett, hogy minden dolog megismerését helyesen a filozófia, a teológia és a természettudomány hármas szemszögéből kell megközelíteni. Arra törekedett, hogy az embereknek ne csak a szívük, hanem az értelmük is gazdagodjon. Nem pislákoló mécses volt ő a Mátra alján, hanem lobogó tűz, és ez óhatatlanul megérintette az embereket.
Gondolkodásának sarokpontjai: a rendkívüli Mária-tisztelet, a család, az anya kiemelt szerepe, a folytonos lelki továbbképzés.
Összegyűlt és mindvégig hűségesen kitartó „tanítványainak” és tisztelőinek hosszú sora kísérte utolsó útjára.
Azóta Mátrafüred fejlődése ellenére nincs helyi plébánia és plébániai élet. Esküvőnk sokadik évfordulóján Máriácska búcsújáró helyen kértük a Szűzanyát, hogy Pál atya törekvéseinek szellemében éledjen fel a most csak pislákoló lelki láng.

Dombai Mária