Délvidékre utazott a magyarországi Katolikus Karitász, hogy tovább erősítse együttműködését a helyi karitászszervezetekkel. A segélyszervezet vezetői a Szabadkai és a Nagybecskereki Egyházmegye területére látogattak el, hogy betekintést nyerjenek az ott működő szociális intézmények munkájába, és további együttműködési lehetőségeket keressenek.
A Katolikus Karitász október végén indította útjára a libanoni bántalmazott nőket és gyermekeket segítő támogatási programját, amelynek keretében csaknem egy éven át biztosítja egy Bejrút-közeli menedékház működését.
I. Karitász Olimpia Veszprémben
A Veszprémi Főegyházmegyei Karitász szervezésében rendezték meg az I. Karitász Olimpia elnevezésű jótékonysági sportnapot a Padányi Katolikus Iskolában.
Számos programon vehettek részt az érdeklődők: volt futball- és streetballkupa, lehetett asztaliteniszezni, sakkozni, s emellett néptánc- és tornaórán is kipróbálhatták tudásukat a résztvevők.
A sportágak nevezési díjai élelmiszer-adományok voltak, a futball esetében a jelentkező csapatok pénzadománnyal segítették a jótékonysági célt.
Zagyva Richárd, a főegyházmegyei karitász igazgatója a sportnap megnyitóján köszönetet mondott a támogatóknak és a résztvevőknek, s a rendezvény karitatív céljáról beszélt. Márfi Gyula érsek, a rendezvény fővédnöke megköszönte a szervezőmunkát, és elmondta: a sport és a játék nem idegen a keresztény gondolkodástól és a vallástól, s ez a rendezvény is bizonyítja, hogy a sporton keresztül jótékonykodni is lehet.
Júniusban a magyar népmesék hangulatával átszőtt, egyhetes, bentlakásos tábort szervezett a veszprémi karitász fogyatékkal élő gyerekek és fiatalok számára.
Sorra gördültek ki a kerekes székek a karitász furgonjának rakteréből. Mire mind a kilenc kocsi előkerült, és a gyerekeket gondozó intézmény három mikrobuszából a többiek is kiszálltak, teljesen benépesedett és megtelt vidámsággal a plébánia közösségi házának udvara.
Vörösiszap. 2011. október 4-e óta országszerte mindenkinek mond valamit a szó. És mindenki számára ugyanazt jelenti. Számomra nem. Hónapokig napról napra szerveztem az önkénteseket és az adományokat, pakoltam a szállítmányt, osztottam a csomagokat Devecserben. Még most is gyakran megfordulok ott. Nem a szó hallatán jut eszembe bármi is, hanem emlékképek sokasága pereg le előttem mindennap. Nem tudom felejteni a rémült arcokat, a szerencsétlenül jártakat, akik élelmet, takarót kértek, a vállamon síró nénit, a kidőlt kerítést és a házakból a konténerekbe kidobált, vörösre festett tárgyakat.
