Új Ember

Déry Ti­bor (1894—1977) Baum­gar­ten- és Kos­suth-dí­jas író, mű­for­dí­tó ok­tó­ber 18-án szü­le­tett Bu­da­pes­ten. Po­li­ti­kai meg­pró­bál­ta­tá­sai so­rán több rend­szer bör­tö­nét is meg­jár­ta. Bár egyé­ni­sé­ge és élet­út­ja nem volt men­tes az el­lent­mon­dás­ok­tól, két­ség­te­le­nül a XX. szá­za­di ma­gyar iro­da­lom mél­tán el­is­mert alak­jai kö­zött tisz­tel­het­jük. Leg­fon­to­sabb mű­vei, a Be­fe­je­zet­len mon­dat, a Fe­le­let és a Ni­ki cí­mű re­gé­nyek ma­ra­dan­dó mű­vé­szi ér­té­ket kép­vi­sel­nek.

Magyar tévéfilm (2010)

A Pozsgai Zsolt szín­mű­vé­ből ké­szült film Mindszenty Jó­zsef bí­bo­ros her­ceg­prí­más éle­tét dol­goz­za fel. A két fő­sze­rep­lő, a Pap (Lux Ádám) és a Szí­nész (Kautzky Ar­mand) a sop­ron­kő­hi­dai fegy­ház­ban ra­bos­ko­dik. Mind­ez per­sze fik­ció, hi­szen Mindszenty és Já­vor Pál (mert ő a szí­nész) ta­lál­ko­zá­sa, egy zár­ká­ba ke­rü­lé­se — bár le­het­sé­ges lett vol­na — az író fan­tá­zi­á­já­nak szü­le­mé­nye. Ám né­ha ér­de­mes el­töp­ren­ge­ni a „Mi lett vol­na, ha…?” kér­dé­sen.

Arthur Evelyn Waugh (1903—1966) an­gol író ok­tó­ber 28-án szü­le­tett Lon­don­ban. Leg­in­kább sza­ti­ri­kus, fe­ke­te hu­mo­rú re­gé­nye­i­ről is­mert, ám no­vel­lái, élet­raj­zai és úti­köny­vei is ki­ma­gas­lók. Hu­szon­éve­sen az ang­li­kán val­lás­ból ka­to­li­kus hit­re tért; hét­gyer­me­kes csa­lád­apa­ként élt vi­dé­ki bir­to­kán, Taun­tonban. He­lé­na cí­mű, Szent Ilo­ná­ról írt tör­té­nel­mi kis­re­gé­nye 2010-ben lá­tott nap­vi­lá­got az Új Em­ber Ki­adó gon­do­zá­sá­ban.

Alexis Carrel (1873—1944) No­bel-dí­jas fran­cia se­bész, fi­zi­o­ló­gus no­vem­ber 5-én hunyt el Pá­rizs­ban. A vér­erek, az ér­se­bé­szet és a szerv­át­ül­te­tés te­rén vég­zett ku­ta­tá­sai új fe­je­ze­tet nyi­tot­tak az or­vos­tu­do­mány­ban. 1902-ben Lourdes­-ba za­rán­do­kolt, ahol szem­ta­nú­ja volt egy cso­dá­la­tos gyó­gyu­lás­nak — az él­mény egész to­váb­bi éle­tét, a hit­hez fű­ző­dő vi­szo­nyát meg­ha­tá­roz­ta. Ta­pasz­ta­la­ta­it 1935-ben Az is­me­ret­len em­ber cí­mű köny­vé­ben ös­­sze­gez­te — idé­ze­te­in­ket e mű­ből vá­lo­gat­tuk.

Áprily La­jos (1887—1967) Jó­zsef At­ti­la-dí­jas köl­tő, mű­for­dí­tó száz­hu­szon­öt esz­ten­de­je, no­vem­ber 14-én szü­le­tett Bras­só­ban. El­ső­sor­ban han­gu­la­tok éne­ke­se; köl­té­sze­té­nek ih­le­tő­je leg­több­ször az em­lé­ke­zés, a ma­gány. Kri­ti­ku­sai az eu­ró­pa­i­ság és a ma­gyar­ság ös­­szeg­ző­jé­nek tart­ják, és Tóth Ár­pád­dal, Ju­hász Gyu­lá­val ál­lít­ják egy sor­ba. Nyolc­va­na­dik szü­le­tés­nap­ja előtt halt meg Bu­da­pes­ten, a hárs­he­gyi sza­na­tó­ri­um­ban. Fia, Jékely Zol­tán szin­tén köl­tő volt.

Ki­csi gyer­mek­ko­runk­tól fog­va vonz ben­nün­ket a dal­lam, a lük­te­tés. A gre­go­ri­án­tól a ba­rok­kon át a folk­lór­fel­dol­go­zá­sig szin­te min­den­re nyi­tott gyer­me­ki lé­lek csak úgy szív­ja ma­gá­ba a mu­zsi­kát. Ek­kor még ös­­sze­köt­he­ti a ze­nei él­ményt sza­bad moz­du­la­tok­kal, lé­pé­sek­kel, moz­gás­sal, mert sen­ki nem szól rá, sőt a kör­nye­ze­te meg­tap­sol­ja. Az in­téz­mé­nye­sí­tett ze­nei órá­kon az­tán elő­for­dul, hogy a ve­lünk szü­le­tett tu­dás és ér­zék meg­ko­pik, majd egy­szer csak vég­leg ki­ke­rül a nem ze­nész em­ber min­den­nap­ja­i­ból. Ek­kor ér­de­mes le­po­rol­ni Lisz­tet, Mo­zar­tot, Bac­hot vagy Cho­pint. A len­gyel-fran­cia ro­man­ti­kus ze­ne­szer­ző-gé­ni­usz ki­rob­ba­nó ér­zel­me­ket kot­tá­zott le tö­ké­le­tes for­mai pre­ci­zi­tás­sal. Ma­zur­kák, ke­rin­gők, nok­tür­nök, bal­la­dák, pre­lű­dök, im­prom­tuk, és még so­rol­hat­nám, hány­fé­le­kép­pen al­kot­ta meg a ze­né­re örök­ké vá­gyó em­ber egy-egy leg­szebb dal­la­mát.