Tóth Sándor

A Néri Szent Fülöpről készült film: Legyetek jók, ha tudtok, gyakran visszatér, amikor esti fények társaságában – családom körében marad egy kis időm, hogy magamba pillantsak, s fölmérjem: hosszú évek során hová jutottam. Dicsekvésre semmi ok, a bibliai rendreutasítás ugyanis kijózanít: rossz szolga voltam, mivel csak azt tettem, amit kellett. Mi mindent lehetett volna még, s a többit is okosabban, átgondoltabban! Az esztergomi „előhegyi remete”, ez a „különös hírmondó”: Babits Mihály, aki keresztény családban született, így is nevelték, milyen sokáig gyötrődött-vívódott, hogy leírhassa: „Isten gyertyája” vagyok.

Sokszor leírtam már ezt a két szót: örök Róma. Szószedetek mindegyikében sokat mondó minden kornak. Itt bizony kapkodja a fejét a látogató, ha magát a Várost keresi. Rejtőzködnek kövek, fák, szellem-utak, ezredek és maga a lélek, amely a kereszténységben vált teljessé.

Mennyi a játékosság a teremtésben? Joseph Haydn megsejtette, amikor oratóriumában természetfestő hatások, hegedűk, fuvolák szökellő menetében megvilágosodott előtte, hogy „Egy új világ születik Isten szavára”. Folyamatos a kreáció, s amikor az ember hozzáteszi a maga alkotását, nem felejtheti, a könnyedségnek éppen úgy megvan a maga súlya, mint a legnehezebb téteknek. Sok szakadék ellenére mindig adott a kezdés lehetősége.

A világ a geológiai rendjében vagy a növénylét szerves együvé tartozásában is sajátságos mozgást mutat, s erről Johann Sebastian Bach tudhatott legtöbbet: ritmusaival fejezte ki a világegyetem mozgását, és ez ad minden művének szakrális jelleget. Az Arkangyali Vándor, Angelus Silesius a rokona ebben párverseivel.

Charles Olson, az ír származású amerikai író, korunk gondolkodója beszél arról, hogy a mai ember nem szeret mélyre ásni, megelégszik a felszínnel; a kultúráról az a véleménye, hogy meg fog halni. Talán így lesz, talán nem, hiszen az emberi univerzum mindig képes átvenni a táguló világegyetem „hajdani” fogalmát, s ha a francia tudós jezsuita: Teilhard de Chardin arról ír, hogy a kozmikus evolúció folyamata Alfától Ómegáig, vagyis Istentől Istenig halad, akkor az emberi lélek-gazdagodást nem vonhatjuk kétségbe. Az lenne csak igazi borúlátás! Zenei párhuzam jut eszembe: Mozart hangnemekkel fejezte ki reménységét, például kedves hangneme volt az A-dúr, az örömet, szomorúságot, végtelenné áradó szeretetet (szerelmet) megszólaltató „rejtélyes” akkordhálózat, főleg ha klarinéton csendül fel. Ez a hangszer képes igazán kifejezni a mozarti lelkületet, amely könnyeken át mosolyog. (Jézusi elhivatottság, neki nem adatott több harmincöt esztendőnél!)

Lehullt az esztendő már néhány hete. Sok mindenre fény derült, de több a titok. Belső tájakról ritkábban érkezik hír, s legtöbbször, ha a múltról beszélünk, nosztalgiák vagy nekikeseredések kísérnek: kinek hogy hozta az idő, a rettenetes zsarnok.

A történelem az ember cselekvő jelenléte. Nemegyszer balgán, megfontolatlanul: mit „százakon épít”, egyetlen órában képes lerombolni. Nincs jelenünk, csak múltunk és talán jövőnk – hallatszik gyakran, s ezzel a kocka el van vetve.