Török Csaba

Az önmagából kilépő egyház

Szerző:

Az evangélium öröme

 

Az Evangelii gaudium kezdetű buzdítás első fejezete (20–33) ezt a címet viseli: Az egyház missziós átalakítása. Ferenc pápa mindjárt az első tematikus fejezetben szeretné világossá tenni, miről is van itt szó. Ez a dokumentum nem egyszerűen tanítani vagy lelkesíteni akar, célja egy átalakulási folyamat kiváltása, katalizálása, amely évekre, sőt évtizedekre kihat, s átszabja a katolikus egyház eddig általunk ismert (és tegyük hozzá: lendületét vesztett, megkopott, egyre kevésbé élő) arcát. Így ír a pápa: „Remélem, hogy minden közösség gondoskodik arról, hogy igénybe vegye a szükséges eszközöket ahhoz, hogy előbbre jussunk egy lelkipásztori és missziós megtérés útján, ami nem hagyhatja úgy a dolgokat, ahogy vannak. Most nem elegendő az »egyszerű adminisztráció«. A föld minden régiójában létre kell hoznunk a »permanens misszió állapotát«” (25).

Emlékezés

Szerző:

Az evangelizáció öröme

 

Ferenc pápa Szent Pál két gondolata révén kapcsolja össze az evangélium örömét az evangelizálással: „Mert Krisztus szeretete ösztönöz minket” (2Kor 5,14). Az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítás által idézett olasz szövegfordításban a ci possiede kifejezés szerepel, ami annyit tesz: birtokol bennünket. Ez megfelel a görög szünekhó ige jelentési síkjának: Krisztus szeretete „markában tart”, s ezért egyenesen kényszerít az evangélium hirdetésére. „Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot” (1Kor 9,16).

Az evangélium öröme

Szerző:

A kereszténység leghitelesebb arca

 

Ferenc pápa Evangelii gaudium kezdetű buzdítása címében hordozza az örömöt. Éppen ezért ennek az egyszerű szónak a feltárása képezi a dokumentum bevezetését. Ráadásul az öröm gondolatának az elemzése megmutatja korunk sebesültségét is, felmutatja azt a szövegkörnyezetet, amelyben az új evangelizációnak meg kell valósulnia.

Mérföldkőhöz érkezett az egyház

Szerző:

Az evangélium öröme

 

Mindig nagy várakozás előzi meg egy új pápa első dokumentumát, hiszen abból kiolvashatóvá válik egyfajta program. Ferenc pápa esetében furcsa helyzettel szembesültünk: első enciklikája csupán részben volt az övé. Ahogyan egyes kommentátorok írták, a Lumen fidei négykezes volt, XVI. Benedek és Ferenc közös gyermeke. Krisztus király vasárnapján (illetve a rákövetkező kedden) azonban napvilágot látott az Evangelii gaudium (Az evangélium öröme) kezdetű apostoli buzdítás, amely immár „kétkezes”, Bergoglio pápa saját, önálló írása.

A hit: az élet nyelve

Szerző:

A megújulás ideje

 

A kereszténység kétezer éve során sokféle módon próbálták megragadni e hit lényegét. Volt, aki a legtökéletesebb erkölcsi rendszernek vagy kultúrvallásnak tartotta, mások absztrakt gondolati rendszereket építettek fel a segítségével. Látva a kereszténységnek ezeket az – egymástól sokszor nagyon is eltérő – arcait, nem csodálkozhatunk azon, hogy a XIX. század végén, a XX. század elején egyre több olyan mű látott napvilágot, amely azt vizsgálta, mi is e hit lényege: az ezer értelmezés között a legnagyobb közös osztót kutatták, azt, ami a kereszténység identitásmagja. A gond csupán az volt, hogy az ilyen jellegű könyvek maguk is oly elvontak lettek, hogy válasz helyett csak újabb kérdéseket tudtak ébreszteni.

Az Atya „felelete” Mt 3,13–17

Szerző:

A Biblia üzenete

 

Urunk megkeresztelkedésének elbeszélését jól ismerjük: Jézus találkozik Keresztelő Jánossal, aki felismeri benne Isten küldöttét, s ezért nem akarja a bűnbánati keresztségben részesíteni. Érthető a próféta magatartása a Messiással szemközt: hiszen a bűnbánat épp azt a célt szolgálja, hogy az ember megtérjen, előkészítse szívét a Felkent érkezésére. A Krisztus miért is vetné hát alá magát annak a keresztségnek, amelyet miatta hirdet János?

 

Jézus válasza első olvasásra nehezen érthető, minden magyar kiadás igyekszik így-úgy szelídíteni a szövegen. Ha szó szerint akarnánk lefordítani, ekként hangozna: „Hagyd csak el, ugyanis ily módon illik nekünk beteljesíteni minden igazságosságot” (Mt 3,15). Milyen „illendőségről” és „igazságosságról” van itt szó? Egyes értelmezők szerint Jézus az ószövetségi előírások betartására utal, amelyeknek részét képezték a lemosások is (lásd Zsid 9,10) – a görög baptiszmosz szó „lemosás”, „vízbe merítés” jelentéssel is bír. Ez egybecseng azzal, amit a hegyi beszédben olvasunk: „Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni” (Mt 5,17). Vagyis Jézus megkeresztelkedése bizonyos értelemben az ószövetség istentiszteletének, kultikus rendjének beteljesítése.

A nagy történetek vége

Szerző:

A megújulás ideje

 

Korunkkal kapcsolatban gyakran hallani ezt a kifejezést: posztmodern. Egyes keresztények fülében már-már átokszóként cseng, pedig ez tulajdonképpen egy életállapot, amelyben korunk embere él. A kifejezés gyökere egy sajátos vállalkozásban keresendő: Québec kormányának egyetemi tanácsa felkérte Jean-François Lyotard-t, hogy készítsen szakvéleményt. A vizsgálódás kitűzött tárgya az akadémiai, szellemi élet állapotelemzése volt. A szociológus azonban túlhaladta ezt a témamegjelölést. Hiszen kora Kanadájában olyan jelenségek váltak tapasztalhatóvá, amelyek nem voltak értelmezhetők a klasszikus keretek között – a jóléti állam modellje nem hozta el a földi paradicsomot, a társadalmi statisztikák (a gazdasági mutatókkal fordított arányban) válságjelenségeket mutattak. Ily módon jutott el a posztmodern fogalmához. Miről van szó? A modernitás kora után (amelyben uralkodó nézetek, átfogó rendszerek, stabil intézmények vezérelték az emberek életét) megjelent a posztmodern, amelyben a nézetsokféleség vált általánossá: a nagy rendszerek és intézmények polarizálódtak, instabillá lettek. A posztmodern tehát nem egyszerűen időben áll a modernitás kora után (poszt), hanem minőségileg lép túl annak ideáljain.

Hit és élmény

Szerző:

A megújulás ideje

 

Gerhard Schulze német szociológus korszakalkotó gondolatot fogalmazott meg az Élménytársadalom. A jelenkor kultúrszociológiája című könyvében. Szerinte korunknak már nem a hasznosság, a célra irányultság, az értelmesség a vezéreszméje, hanem a szépség – itt persze szép alatt azt kell értenünk, ami élményt ad. Minél több élmény ér bennünket, annál inkább élünk. Ezért elharapózik a páni félelem az unalomtól, attól, hogy valamiről lemaradunk. Persze a gazdaság gyorsan reagált erre az életfelfogásra: ráébredt, hogy élményeket is lehet gyártani. A szórakoztatás önálló iparággá vált, a média pedig rájött, hogy leghatalmasabb potenciálja nem abban áll, hogy kielégíti az emberben meglévő élményvágyat – hanem hogy létrehozza és szüntelenül táplálja azt. Itt a szép új világ, ahol mindenki elégedett, ha elég élményben van része, s ahol a régi, a „nagy” kérdések már a köd homályába vesznek. Van-e értelme az elcsöndesedésnek, a reflexiónak? Ezek csupán kiüresedett formák, amelyek nem adják meg azt, ami ma a legfontosabb.