Az Atya „felelete” Mt 3,13–17

Csakhogy érdekes kettősséget figyelhetünk meg a kifejezések használatában. Amikor János a Jézus általi keresztségről beszél, azt mondja: „Nekem van szükségem rá…” Jézus pedig ezt mondja a János általi megkereszteltetéséről: „Illik…” Jézus számára nem szükséges ez a keresztség, ő szabad döntése alapján, önként vállalja magára. Még az ószövetségi szabályrendszer beteljesítése sem kötelezné erre. Miért dönt így? Az „igazságosság” szó választ ad erre: ez ugyanis az ember Isten előtti igaz mivoltát jelenti, ami a hűségben, az Úr akaratának való engedelmességben válik láthatóvá. Ebből születnek a jó cselekedetek, az élet gyümölcsei. Jézus keresztsége pillanatában tehát úgy áll előttünk, mint a hűséges és engedelmes szolga, aki betölti az Atya akaratát, aki egész személyes lényét felajánlja Istennek, hogy ezáltal végbevigye azt, amiért a világba küldetett. Nem véletlen, hogy az Atya így „felel” Jézus tettére, amellyel ő aláveti magát a jánosi keresztségnek: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik” (Mt 3,17).

 

Jézus valóban útja a hívőnek: olyan út, amely a hűségen, az alázaton, az Atya iránti bizalmon, a neki való engedelmességen keresztül vezet húsvét misztériumának teljességéhez – amelyre mindannyian meghívást nyertünk keresztségünkben.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..