Sokszor hallom keresztény körök panaszát: „Nem engednek szóhoz jutni!” „Margóra szorítanak!” „Agyonhallgatnak minket!” De tényleg így van ez? Voltak történelmi korok és helyzetek, amikor a kereszténység, az egyház nem jutott szóhoz a közéletben – ez tény. Ám sajátos módon épp ilyenkor tapasztalhattuk meg, hogy az evangélium hangja mégsem hajlandó tapintatosan elhallgatni.
Vannak magyar kifejezések, amelyektől borsódzik az ember háta. Ilyen a tömegkommunikáció is. Kommunikálom a tömeget? Kommunikálok a tömegnek? Netalán magával a tömeggel kommunikálok? És „ki” az a tömeg? Ötven mázsa néző? Három és fél tonna hallgató? „Keresem a szót, keresem a hangot” – írta Bródy János egy dalszövegében, és valahogy így vagyok most én is.
Tömeg. A nyugati médiumok történetének kezdetekor a közlés szigorúan egy irányba működött: fentről lefelé.
„Sétálunk, sétálunk, egy kis dombra lecsücsülünk, csüccs.” Hányszor hallottuk és halljuk ezt a versikét, amikor anyuka-apuka-nagyszülő fogja a kezét az éppen csak járni kezdő gyermeknek. Minden lépés siker! Az sem baj, ha lecsücsülünk két „sétálunk” után – van idő pihenni. Ha elesünk is, semmi vész – a lényeg a lépés, nem az esés! Bele sem gondolunk ilyenkor, hogy hány száz és ezer kilométer áll a csöppség előtt.
Amikor Jézus megtisztítja a jeruzsálemi templomot, nem valamiféle jámbor cselekedetről van szó, hanem olyan történésről, amely Krisztus öntudatát, önértelmezését tükrözi vissza. A megrökönyödő kortársak értik, érzik a pillanat súlyát, ezért követelnek valamiféle megerősítő jelet. Jézus válasza több okból is elgondolkodtató.
Vannak az egyházi nyelvezetben olyan kifejezések, amelyeket mindenki használ, ám ha rákérdezünk pontos tartalmukra, hirtelen világossá válik: nem nagyon tudjuk meghatározni, miről is van szó. Ráadásul mintha a szavak maguk is elbújnának előlünk.
Mennyire nehéz kimondani az első szót, leírni az első sort! Hiszen akármi módon próbálunk is kapcsolatba lépni a másik emberrel, szeretnénk elérkezni hozzá: átadni, tudatni, ismertetni valamit, ezáltal akár cselekvést, akár gondolatot kiváltani benne. Jelen esetben e mondatok írója szeretne eljutni az Olvasóhoz, és legelőször cselekvést kiváltani belőle, jobban mondva elkerülni azt: ne lapozzon odébb, ne tegye le az Új Embert, ne nézzen az apróhirdetések után.
A szavaknak különös súlyuk van a Szentírásban: Isten szól, és megteremti a világot. Az Úr és a kiválasztott emberek között szavak által születik meg a szövetség. A próféták egész lényükben az isteni szó hordozóivá válnak. E hatalmas szavak őrződnek meg az írásokban, a tanítók ezeket tanítják, s a hívő emberek ezek szerint alakítják életüket.
A tekintély helyes értelmezése mindig kihívás, úgy személyes, mint társadalmi szinten. A két véglet – eltúlzott tekintélyelvűség és a tekintély visszautasítása – az egyházban is felbukkant az évszázadok során.
