Török Csaba

A megújulás ideje

A teremtés a kutató emberi értelem számára az egyik legnagyobb titok. Az ókori bölcsektől kezdve a kortárs természettudósokig nemzedékek egész sora kereste a választ a nagy kérdésekre: Honnan a világ? Miért van? Lehetne-e egészen másmilyen? Van-e előre kiszabott sorsa? Van-e egyáltalán értelmes belső rendje, struktúrája, vagy minden erőfeszítés, amelyet arra teszünk, hogy megismerjük, eleve kudarcra van ítélve?

A megújulás ideje

Napjainkban sokat hallani a nemi szerepekről, a társadalom és a kultúra hatásáról a férfiakra és a nőkre. Van olyan elmélet is, hogy mindaz, amit „természetesnek”, alapvető modellnek, mintának tartunk, valójában csak belénk nevelés, egyfajta kulturális kényszer vagy kondicionálás gyümölcse. Eszerint mindenki szabadon választhatja meg az utat, az ősképet, amelyet követni szeretne, s e biológiai nemektől való függetlenség tulajdonképpen fontos vívmány, amely szabaddá teszi az embert.

A megújulás ideje

Amint előző írásunkban megmutattuk, Isten Szava több mint szó: megtestesülés, jézusi élet, jelenlét, „egymással bensőleg összefüggő tettek és szavak” szerves egésze (II. vatikáni zsinat, Dei verbum, nr. 2). Ezért a hit, vagyis Isten Szavának befogadása, értelmünkkel és akaratunkkal való igenlése nem puszta gondolat, szép teória. A hit megélése nemcsak elmélet, de lényege szerint gyakorlat is. Olyan gyakorlat, amelynek gyökerénél egy mélységes tapasztalat áll. Szent Pál apostol, aki üldözőből lett hívővé, ellenségből az evangélium egyik legnagyobb hatású hirdetőjévé, saját példájából megértette ezt: „Isten Fiának hitében élek, aki szeretett engem és feláldozta magát értem” (Gal 2,20). Hinni nemcsak azt jelenti, hogy elfogadom: van Isten. Egy furcsa, igencsak elgondolkodtató újszövetségi szakasz ezt nagyon nyomatékosan eszünkbe vésheti: „Hiszed, hogy csak egy Isten van, s jól is teszed. Ám ezt a gonosz lelkek is hiszik, mégis remegnek” (Jak 2,19). A kereszténység lényege az, hogy nemcsak hiszem, hogy van Isten, hanem azt is megtapasztaltam, hogy milyen hozzám az Isten.

XVI. Benedek pápa bejelentése után azonnal megindultak a kétes értékű spekulációk: vajon milyen lesz az új pápa? Hallva a véleményeket, az a benyomásunk, hogy minden megszólaló inkább személyes vágyait vetíti ki a jövőbe, s nem a világegyház valós helyzetének ismeretéből fakadóan fogalmazza meg szempontjait.

A legjózanabb gondolatokat maga a távozó pápa mondta utódáról, még ha közvetett módon is. Beszédének szívében egy mélységes alázatról, ugyanakkor egyházszeretetről és felelősségérzetről tanúskodó mondat áll: „…a mai világban, amely gyors változásoknak van kitéve, és a hitélet szempontjából nagy jelentőségű kérdések rázzák meg, Szent Péter hajójának kormányzásához és az evangélium hirdetéséhez szükség van mind a test, mind a lélek erejére.” Joseph Ratzinger olyan ember, aki ismeri a „mai világot”. Erről tanulmányai, könyvei, előadásai tanúskodnak, amelyeket nemcsak a katolikusok, de minden keresztény, sőt, a mértékadó nem keresztény tudósok, államférfiak is komolyan vesznek.

A megújulás ideje

A hétköznapi nyelvben igen sokszor használjuk a hit, hinni szavakat. Hol bizonyosságot fejezünk ki általuk: „Hiszem, hogy…”, hol pedig kételyt: „Úgy hiszem, talán…” Ha fellapozzuk a Czuczor–Fogarasi-féle A magyar nyelv szótárát, ott azt találjuk, hogy hit, hisz szavunk őseredeti formájában valami igazságának az elfogadását jelentette, egyfajta belső meggyőződést, különösen akkor, ha az adott dolgot „alapos tekintély, igaz tanúk után” ismeri meg, tudja az ember. A hit így mindig el is kötelez, meghatározza gondolkodásunkat, látásmódunkat, kapaszkodókat nyújt az életben. Hol tanítók, hol tanúk vezetnek az útján, néha pedig magányosan keressük a válaszokat, s találunk rá a hitre.

A megújulás ideje

Az emberiség történetét végigkíséri a nagy kérdés: van-e bármi is a látható, a közvetlenül megtapasztalható valóság horizontján túl? Ebben a formában kissé elvontnak tűnik a problémafelvetés, de jobban megértjük, ha konkrét formáit vesszük szemügyre: van-e lelkünk? Van-e élet a halál után? Van-e igazságszolgáltatás az életen túl? S ennek függvényében: van-e értelme a jót tenni, s nem megadni magunkat a rossznak? Ha pedig tekintetünket az emberről a kozmoszra fordítjuk, hasonló kérdésekre lelünk: a természet jelenségei, történései mögött van-e bármiféle törvény? S ha van is ésszel felfogható törvény, létezik-e valamiféle felsőbb Törvény, amely azt kiszabta, avagy csupán véletlenül működik úgy, ahogy? Van-e kezdete az időnek, s ha igen, milyen lesz a vége? Van-e határa a térnek? Örökkévaló-e az anyag, s vajon van-e valami rajta túl?