Archaikus és modern találkozásánál

Krulik Zoltán a huszonöt éves Makám zenekarról – Archaikus és modern zenei motívumok ötvözete, különböző népek lelkének közénk szűrődő dallamszínei, más-más kultúrákhoz kötődő hangszerek szelíden vagy szilajul megszólaló harmóniája… Budapesten vagyunk, egy kórház új gyermekosztályának átadásán. A jórészt egészségügyi dolgozókból álló maroknyi közönség előtt a Makám együttes játssza négy dalát. Néhány hete a Művészetek Palotájának hangversenytermében ünnepelték a stílusát és tagjait tekintve is többször átalakult zenekar huszonötödik születésnapját. A változások mögötti állandóság biztosítéka vezetőjük, az alapító Krulik Zoltán. Mert hiszen a sajátos, világzenei Makám-hangzás mindig felismerhető, játsszanak bár karácsonyi kolindákat vagy épp ízig-vérig modern populáris számot, amilyen a nemrég megjelent, Yanna Yova című lemezükön is hallható Sms.

Eltűnt egy ember…

Melocco János visszatérő emléke – Eltűnt egy ember. A családjából, a munkahelyéről, barátai és ismerősei köréből. Nem saját elhatározása alapján: a Záhonyból Budapest felé tartó vonaton tartóztatták le, 1950. szeptember 10-én. Katolikus volt és újságíró. 1951 márciusában, nagypéntek napján hallottak felőle újra szerettei. Ekkor tudták meg, hogy egy hónappal korábban kivégezték. Sírjának pontos helye mindmáig ismeretlen.

Isten szava emberi hangon

Bibliai hangoskönyv – nem csak gyermekeknek – De kérdezem: vajon nem hallották? Ezt nem én mondom, hanem Szent Pál a római híveknek. S hogy némileg világosabban lássunk, nézzük, mi szerepel az idézett mondat előtt: A hit hallásból fakad, a hallás pedig Krisztus tanításából.

Feladat és öröm

Beszélgetés a papságról Jelenits Istvánnal – Jelenits Istvánt gyakorta kérdezik. Különféle indíttatásból, nagyon különböző emberek, egészen eltérő témákról. S ő rendre válaszol. Megfontoltan, körültekintően, sok szempontot mérlegelve, a humortól sem irtózó komolysággal.

Nézőtér: Függőben

Visky András: Alkoholisták – Hogy lehet ilyen mélyre jutni? – kérdik olykor felül járó népek, ha megtört életű embert látnak az utcán, valahol ott lent, mondjuk a flaszteren. Pedig – ha igazán jól belegondolunk – ki sem kell tennünk a lábunkat hazulról: ha magunkba tekintünk, mélyre juthatunk mi is, valamennyien, olyan kavargásba, melyben kétségeink, fájdalmaink, feldolgozatlan életanyagaink és megválaszol(hat)atlan kérdéseink közt forogva már azt is csak sejtjük, hol a lent és hol a fent. Mintha részegen szédülnénk, s ha befelé zuhanunk, nem tudjuk, ki az, aki megtart, ha megtart.