Székely János

Jézus megindító tapintattal és megértéssel bocsátja meg Péter háromszoros tagadását. Meg sem említi a tagadásokat, csak ennyit kérdez: „Szeretsz- e engem?” Isten irgalma az ember iránt kifogyhatatlan, mert nem elítélni, hanem felemelni akar minket. Az evangélium görög szövegében egy feltűnő variálást találunk a szeretetre használt szavak használatában. Jézus az agapan igét használja az első két alkalommal a kérdésében.

Egy házasságtörésen rajtakapott asszonyt hurcolnak Jézus elé. Jézus megmenti az asszonyt a lincselésre készülő tömegtől. Végül ezekkel a szavakkal bocsátja el: „Én sem ítéllek el. Menj, és többé ne vétkezz!” (Jn 8,1-11) Krisztus arra tanít, hogy senkit se ítéljünk el, mert amilyen mértékkel mi mérünk, olyannal mérnek majd nekünk is (Lk 6,37-38).

Krisztus nagy „lelkigyakorlata” nyilvános működése előtt példát ad mindannyiunknak. Aki járt már Júdea pusztájában vagy más hasonló vidéken, az valamit megtapasztalhatott abból a kiáltó csendből, amely ezt a pusztaságot betölti.

Idén az évközi 3. vasárnap egybeesik Szalézi Szent Ferencnek, a katolikus sajtó védőszentjének ünnepével. Szalézi Szent Ferenc a berni hódítás (1536) után erőszakkal kálvinistává tett genfi egyházmegyében többek között kis röpiratok terjesztésével ért el óriási sikereket. Ezért lett ő a sajtó védőszentje.

Krisztus valóságos ember is volt – és embersége lassan bontakozott ki, ahogyan ez minden gyermek esetében történik. Édesanyja, Mária mosolyából tanulta meg a mosolygást, tőle és Józseftől az első dadogó szavakat. Talán tizenkét évesen, Jeruzsálemben mondta ki először emberi szóval azt a lelke mélyén mindig is ott égő tapasztalást, hogy neki Isten az Atyja: „Nem tudtátok, hogy nekem az én Atyám dolgaiban kell lennem?” Mária és József szívük mélyén boldogok lehettek, amikor azt érezhették, hogy jól végezték feladatukat: ezt a mennyei gyermeket elvezették az ő igazi Atyjának titkához, messiási küldetéséhez.

Krisztus a végső időkről beszél a vasárnapi evangéliumi részletben. Lukács – Márkkal ellentétben – világosan szétválasztja a Jeruzsálem pusztulásáról, illetve a világ végéről szóló szavakat. Ez azt is jelzi, hogy az ő evangéliuma már Jeruzsálem pusztulása (Krisztus után 70) után íródik.

Mindenszentek ünnepének evangéliuma a Nyolc boldogság – Jézus meghirdeti Isten országát és az annak megfelelő életeszményt. A szegények azért boldogok, mert elérkezett hozzájuk az Isten királysága. Az éhezők azért boldogok, mert jóllaknak, a sírók azért boldogok, mert vigasztalást találnak.