Székely János

Egy református lelkész volt gimnáziumi osztálytársa kórházba került. A lelkész tudta, hogy az osztálytársa nem hívő ember. Időnként meglátogatta, narancsot, ezt-azt vitt neki, de komolyabb témákkal nem hozakodott elő. Egyszer aztán a kórház folyosóján a főorvos megállította, és azt mondta neki: „Már nincs sok hátra.” A lelkész bement a kórterembe, leült a barátja ágyának szélére, és akkor elővette a Bibliáját.

Az evangélium egyik legszebb, legismertebb mondatát olvassuk az A év Szentháromság vasárnapján: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda…” (Jn 3,16). János evangélista mintha magyarázatot akarna adni arra, hogyan is volt ez lehetséges, hogy az Isten Fia meghalt értünk.

„Aki engem látott, látta az Atyát” (Jn 14,9). Az evangélium egyik legnagyszerűbb, egyik legfontosabb mondata ez. Az ember hajlamos Istent a földi hatalmasok, a földi nagyság mintájára elképzelni: nagy király, aki trónon ül, parancsokat ad, és leborulnak előtte az alattvalók.

Krisztus azért jött, „hogy életünk legyen, és bőségben legyen" (Jn 10,10). Feltámadása adja meg az emberi élet igazi távlatát, méltóságát.

Jézus beszélget a szamariai asszonnyal Jákob kútjánál. Ez a 30-35 méter mély, ősi kút mintegy 100 méterre található Szikhem (az evangéliumi elbeszélésben Szikhar – az “ar” végződés talán a Szamaria szó analógiájával magyarázható) városától. Jákob az ide telepedésekor szerezhette meg ezt a kutat (Ter 33,18-20). A targum (az Ószövetség ősi arámi fordítása, parafrázisa) megjegyzi: “Miután Jákob atyánk elmozdította a követ a kút szájáról, a víz feljött a kútból, és túláradt húsz éven át.” Jézus itt, ennél az ősi hagyományokkal megszentelt kútnál ígéri az örök életre szóló, felszökellő vízforrást.