Elhunyt Paskai László bíboros

Életének nyolcvankilencedik évében, augusztus 17-én reggel Paskai László bíboros, nyugalmazott esztergom–budapesti érsek visszaadta lelkét Teremtőjének. Budapesten szentelték pappá 1951. március 3-án. VI. Pál pápa 1978. március 2-án címzetes bavagalianai püspökké és veszprémi apostoli kormányzóvá nevezte ki. Püspökszentelése 1978. április 5-én Veszprémben történt. Az esztergomi érseki székre való kinevezése 1987. március 3-án történt, így Magyarország prímása … Olvass tovább

2015.08.16.

Nagyboldogasszony ünnepéhez kapcsolódva az ősi pusztacsatári templomról készítettünk riportot. Roger testvér születésének centenáriuma, illetve halálának tízedik évfordulója alkalmából egy képes megemlékezés, valamint Rónay György 1969-ben megjelent írása olvasható lapunkban. Írunk Sík Sándor első köztéri szobrának avatásáról, a pszichológia és a vallás kapcsolatáról, valamint Viszák újjászülető falusi életéről is.

Imádság a menekültekért a Jézus Szíve-templomban

Minden második hétfőn imádkoznak a budapesti Mária utcai Jézus Szíve-templomban a menekültekért, a világ békéjéért és azért, hogy megértsük, keresztény emberként mit gondoljunk, mit tegyünk a hazánkba érkező menekülthullám láttán. A kezdeményező jezsuita rend minden alkalommal más-más közösséget kér fel az imádság vezetésére. Legközelebb augusztus 24-én este 6-tól, szeptember 7-én pedig délután 5-től várják mindazokat, … Olvass tovább

Imanap a teremtett világért

Imanapot hirdetett a teremtett világért szeptember 1-jére Ferenc pápa az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsa, illetve a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsa elnökének küldött levelében. Az imanapot az ortodox egyházban is megünneplik. A levél a Laudato si’ kezdetű enciklika kontextusába illeszkedik. Ferenc pápa kiemeli: a környezetvédelem nem csak a természetre vonatkozik, hanem a valódi, átfogó értelemben … Olvass tovább

70 éves az Új Ember

Az Új Ember éppen hét évtizeddel ezelőtt, 1945. augusztus 9-én jelent meg először. A születésnap alkalmából a lap múltjának és jelenének emlékezetes vagy éppen hétköznapi pillanatait mutatjuk meg ebben a rövid videóban.

2015.08.09.

Hetvenéves az Új Ember: Rátkai Balázs főszerkesztő köszöntőjével, illetve Pilinszky János egyik jegyzetével emlékezünk meg az évfordulóról. Emellett bemutatjuk a budai Szent Ferenc Kórház rehabilitációt segítő tanösvényét, a Karitász menekülteket segítő tevékenységét és négy testvér örökbefogadásának megható történetét.

Vallásközi összefogás a Tabgha templomegyüttes helyreállításáért

Szolidaritás projektet indított el a Jeruzsálemi Illés Intézet, a Knesszet elnöke, számos rabbi és a Jeruzsálemi Patriarchátus „A barátság visszaállítása” néven. A kezdeményezés célja, hogy helyreállítsák a Tabgha templomhoz tartozó leégett épületeket, nem utolsó sorban pedig a barátságot a keresztények és zsidók között. A Genezáreti tó mellett fekvő templomot valószínűleg zsidó szélsőségesek gyújtották fel június … Olvass tovább

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.