Olimpia – keresztény szemmel

Az ókori olimpia az atlétika, a sport, a testedzés ünnepe volt, de egyúttal Zeusz tiszteletére rendezett vallási ünnep is, amelyre Krisztus előtt 776-tól mintegy 293 alkalommal, négyévente került sor a görög Olümpiában. (Olümposz hegye – a mitológia szerint – szent hely volt, az istenek lakóhelye.)

Az egy, majd később három napig tartó versenyek utáni vallási szertartás keretében legalább száz ökröt áldoztak fel Zeusz tiszteletére. Amikor Nagy Theodosius római császár (347–395) betiltotta a „pogány” vallási szertartásokat, az olimpiát sem rendezték meg többé, oly mértékben összefonódott az ókorban a sport ünnepe és a vallási kultusz.

Fontos válaszok

Világ-nézet katolikus szemmel

Mióta az Európai Unió fennáll, sok válságon túljutott már, nehéz gazdasági kérdéseket oldott meg, kudarcokat is túlélt, mindig voltak „ellendrukkerei” és természetesen jogos bírálói is. De az is igaz, hogy a katolikus egyház mindig azok közé tartozott, akik segítették előrehaladását. XVI. Benedek pápa nemegyszer hangsúlyozta, hogy a kereszténységnek nemcsak történelmi, de „alapító” szerepe is van az Európai Unió létrejöttében. Természetesen nem a gazdasági kérdések megoldásában, hanem abban, hogy Európa ne veszítse el hitét jövőjében.

Mi lesz ebből a gyerekből?

Világ-nézet katolikus szemmel

„Megadunk neki mindent. Csak ne legyen mafla, ne hagyja magát kihasználni! A vajas-májas zsemlét nem azért kaptad, hogy megoszd mással, és te éhen maradj! Tanuld meg, fiam, hogy ma mindenért nagyon meg kell harcolni! No, nem bánom, ha annyira akarod ezt az esti filmet nézni…”

„A Roland nevet adtuk neki, mert jól illik a családnevünkhöz. Szerencsére jól teljesít az iskolában. Pedig elég sok különórája van. Mit? Hogy hittan? Na nem, tudod, mi nem érünk rá templomba járni. Az az egy vasárnap kell egy kis késői felkelésre, szórakozásra. És a gyerek nagyon szereti a netet, tudod, nagyon tanulékony.

Vatileaks

Az egyetlen gyanúsított: Paolo Gabriele

XVI. Benedek június 16-án fogadta azt a három bíborost – a spanyol Julián Herranz Casadót, a szlovák Jozef Tomkót és a délolasz Salvatore De Giorgit –, akiket még májusban, Paolo Gabriele, a pápa volt komornyikjának leleplezése előtt arra kért fel, hogy tárják fel a január óta tapasztalható iratlopások ügyét.

Számít még a családok érdeke?

Günther Danhel: a munka új fogalmába beletartozna a gyermekgondozás is

Günther Danhel professzor, az osztrák katolikus Házasság és Család Intézet (Institut für Ehe und Familie) vezetője közelmúltban tett nyilatkozatában arra hívta fel a figyelmet, hogy sok embertársunk életcélja már nem az, hogy értékes emberré váljék, hanem hogy minél többet birtokoljon. Veszélybe került tehát az emberré válás helyeként számon tartott család, amely olyan fejlődés áldozatává válik, amelyben egyre kevesebb tere marad az emberi kapcsolatoknak és értékeknek.

Miért rúgják a labdát?

Világ-nézet katolikus szemmel

Vannak, akik nagy pénzért, mások a győzelem mámorító öröméért. De rúgják olyanok is, akiknek a nemzeti dicsőség fontos.
Levente unokám eleven, jó tanuló, de nem dicsekvő gyerek. Szeret is, tud is futballozni. Csapatát sokszor segíti győzelemre. Dombinak is öröme telik a játékban. Pénz, dicsekvés, erőfitogtatás nélkül. Jó játszani, egyre ügyesebben. Így neveli őket az életre a foci is. Lengyelország és Ukrajna felé figyel most Európa. A játék öröméért? A vetélkedés lelkesedéséért? Erkölcsi nemesedésért? Nemzetek együttéléséért?

A cserekapus bemelegített

Hovatovább bátorság kell hozzá, mi mégis megírjuk, hogy ötvenezred, sőt sokmilliomod magunkkal észrevettük:
A foci-Eb nyitómérkőzésén, a hatvankilencedik percben, 1:1-es állásnál a lengyelek kapusát, Szczęsnyt kiállították, a görögök pedig tizenegyest rúghattak.

Ki állhat a komornyik mögött?

Világ-nézet katolikus szemmel

A pápa környezetében mindenki szerette a csendes, diszkrét Paolettót, Paolo Gabrielét, a negyvenhat éves derék, háromgyermekes családapát, akinek szabad bejárása volt a pápa lakosztályába akkor is, ha a pápa egy emelettel lejjebb, magánkönyvtárában fogadásokat tartott, vagy a vatikáni kertekben rózsafüzért imádkozott.

Érthető, hogy a Vatikánban pünkösd szombatján először el sem hitték sokan a hírt, hogy letartóztatták a megbízható komornyikot. Azóta folyik a nyomozás a vatikáni iratkiszivárogtatás ügyében. Vatikán államnak szabályosan kiépített nyomozó és igazságügyi intézményrendszere van, bár ehhez hasonlóan nagy bűncselekménnyel igen-igen ritkán kell foglalkozniuk. Legtöbbször turisták kárára elkövetett zsebtolvajlások ügyeit intézik.