Nyáron az ember fia-lánya, még a hivatásos tollforgató is, szereti olykor a könnyedebb olvasmányokat. Most azonban e sorok írója, s vélhetőleg és remélhetőleg sokan, valósággal lubickolhatnak két, egyaránt Pozsony szépséges városához, azaz Bécs „szomszédvárához” kötődő, komolyságában is üde és felüdítő könyv mondataiban.
Sokan forgatják Magyarország-szerte a Bauhaus pécsi mesterei sorozatot, amely azt bizonyítja, hogy a Dél-Dunántúl e jeles könyves műhelye nem csupán szépirodalmi és helytörténeti művek gondozója, hanem a vizuális kultúrának is sok figyelmet szentel.
Úgy vélem, csak valamelyes médiás múlt és a megváltozott szemlélet miatt a korábbinál jóval vékonykább médiás jelen tapasztalatai kellenek ahhoz, hogy kimondhassuk: az erősen „átstrukturálódott” magyar rádiós és tévés gyakorlat egyik legvigasztalóbb történése az, hogy történelmi egyházaink stúdiói, médiaműhelyei átvállalták az irodalmi és a zenei műsorok oroszlánrészét.
Beszédesek a számok: Bónis Ferenc méltán nagy hírű Kodály-kisportré-válogatása először 1979-ben jelent meg, s akkor még csak harmincöt emlékezésből állt. Ez a szám 1982-re már ötvennégyre, 1994-re pedig nyolcvanra bővült. Most, 2017-ben,
Ha másért nem, akkor az Ady–Léda-szerelem kapcsán sokan felfigyeltek arra, hogy Nagyváradon számos gyönyörű zsinagóga van.
Ha nem ismertem volna közelebbről e regény több szereplőjét, akkor is annak nevezném, ami: az évszázad regényének és a lovagiasság regényének.
Ezért a sorozatért, s más, Budapesttel kapcsolatos könyveiért Pro Urbe-díjat érdemelne a Fekete Sas Kiadó. Legújabb kötete, amelynek sorozatszerkesztője most is Fazakas István, a már patinás könyves műhely igazgatója, minden bizonnyal elnyerné Szerb Antal tetszését. Hiszen a különböző műfaj és az eltérő szerkesztési elvek ellenére ez a Surányi j. András mesélő fotóival illusztrált kis könyv közeli rokona az ő 1935-ös remekének, amely a Budapesti kalauz marslakók számára címet viselte.
