Pallós Tamás

Anger Ferenc Puccini Triptichonjáról – Párizs, Szajna-part; egy zárda Siena közelében; Firenze, Buoso Donati hálószobája – Puccini egyfelvonásosainak helyszínei. A zeneirodalom egyik legkülönlegesebb „ötlete” és vállalása; három zseniális opera, egy naturalista dráma, a líra és a komédia egy este. A Triptichont decemberben az Erkel Színház tűzi műsorára. A beugró rendezővel, Anger Ferenccel a bemutató előtt beszélgettünk szentről és profánról, tisztaságról és gyarlóságról, Puccini átfogó, érzékeny humanizmusáról…

Virágh András Gábor zeneszerzői sikereiről – Nagyapja és édesapja nyomdokait követve immár öt és fél éve a budapesti Szent István-bazilika orgonistája. Virágh András Gábor elfoglalt művész, aki a liturgikus szolgálat mellett rendszeresen hangversenyezik, vendégkórusokat kísér, turnézik… – és alkot. Az utóbbi időben egyre bővült és színesedett műjegyzékpalettája; e mostani, sikereket hozó esztendő pedig bővelkedett a zeneszerzői munkásságát elismerő visszajelzésekben.

Sepityko Kálváriája és a Jöjj és lásd! Klimovtól. Két klasszikus szovjet háborús film; az első 1977-ből, a második 1985-ből. A helyszín azonos: Belorusszia – 1942-ben, illetve 1943-ban. Mindkettő a feldolgozhatatlan traumákról szól, de más szempontból. A Kálvária partizánhősiessége evangéliumi parafrázissá nemesül; a Jöjj és lásd! erőteljes vádirat apokaliptikus haláltánc-szimbolikával. A megközelítésmód eltérő, a téma, az érdeklődés viszont közös, ami annak ismeretében különösen érdekes, hogy e filmek alkotóinak élete és munkássága egy ideig párhuzamosan haladt, sőt összefonódott: az 1979-ben autóbalesetben elhunyt Larisza Sepityko ugyanis Elem Klimov felesége volt.

Verdi – Shakespeare-alapú – késői remekét is utoléri a rendezői színház. Az Otello a mai migránsválságos időkben új értelmezési lehetőségeket kínál: üldözöttség, kisebbségi lét, kultúrák és „bőrszínek” találkozása… – csupa vitára ingerlő, állásfoglalásra késztető téma.

„Az emberélet útjának felén / egy nagy sötétlő erdőbe jutottam, / mivel az igaz útat nem lelém.” Dante Isteni színjátékának kezdő sorait – itthon Babits magyarításában – szinte mindenki ismeri; citálja az is, aki nem is tudja, pontosan honnan valók. Így indul e nagy mű, amely máig hatóan átjárja, izgatja Európa, a Nyugat, némi túlzással a világ kultúráját. Mindig hat, az „emberélet útjának felén” különösen; amikor már a kritikus, önkritikus figyelem egyre inkább belülre és felülre irányul.

Az új szerzemény most a Magyar Nemzeti Galériában – Ez valahogy úgy van, mint a sportvilágban. Jelentős anyagi ráfordítás, beruházás, nagy energiabedobás a közreműködők részéről… Drukkolunk nemzeti színeinkben induló versenyzőinknek, csapatainknak. A siker, a dicsőség közös, mindannyiunkat érint, örömmel és büszkeséggel tölt el. Még akkor is, ha az adott terület nem áll érdeklődésünk homlokterében. Elraktározzuk, felidézzük, tudunk róla. Mert az eredmény örökre a miénk is. Olimpiai éremtáblázatunk világviszonylatban imponáló. Egy szétcincált, körberágott ország nagy gyűjteménye. Öntudat-erősítő. Akárcsak a Szépművészeti Múzeum világhíres kollekciója. Az épület ugyan 2018-ig zárva, de az ott őrzött remekművekből válogatott tárlat nyílt a Magyar Nemzeti Galériában. E „best of” kiállításon bemutatják az új szerzeményt is: Tiziano Madonnáját.