Pallós Tamás

Éppen túl A walkür bemutatóján, de már a Parsifal idei előadásaira próbál. A jövő évadban folytatódó Ringben a Siegfried címszerepe vár rá. Lassan teljessé válik Kovácsházi István Wagner-repertoárja, amelynek központi pillére évek óta a Parsifal. „Nekünk, színészeknek, operaénekeseknek lehetőségünk van arra, hogy mások bőrébe bújjunk. Átélhetünk, elmondhatunk, közvetíthetünk. Az emberek többsége szerepet játszik, mindig valaki más szeretne lenni. Nekünk pedig ez a hivatásunk. Fantasztikus érzés, hogy ez a színpadon »legálisan« megadatik nekünk” – meséli mosolyogva hivatásáról. Aztán rátérünk a Parsifalra. Egy másik világba lépünk. Elgondolkodik, úgy kezd bele, mintha élete történetét mesélné el. Kinek és hogyan ajánlaná a Parsifalt?

„Gróf Vay karcsú, szikár és aszketikus kinézetű. Magas papi gallérjával, fekete ruhájával, amelynek karmazsin része fölött dupla gyöngysoron mellkereszt függ, a merev egyházi ember megtestesülése. Viszont viselkedése élénk és szívélyes, és amikor beszél, elragadtatással szól a témájáról. Ahogy a hivatását említette, amelyet teljesíteni igyekezett, arca felderült és a szeme csillogott…” – írta a The New York Times tudósítója 1911. december 3-án az elegáns és lelkes magyar klerikusról.

Zenés beszélgetés Németh Judittal – Különleges pályafutás az övé. Koncert-, illetve oratóriuménekesnek indult, aztán nagyot fordult vele a világ, és a barokk zene avatott tolmácsolójából nemzetközileg ismert Wagner-heroinává érett. Mezzo, aki az elmúlt tizenöt évben egy sor drámai szoprán szerepben is letette a névjegyét. Visszatérő vendégként megjárta a Bayreuthi Ünnepi Játékokat, a Budapesti Wagner-napok egyik oszlopa, és változatos repertoárt visz az Operaházban is. Németh Judittal művészi fejlődéséről, tavaly kiadott Ring-DVD-jéről, aktuális feladatairól és kedvenc szerepéről, a Parsifal Kundryjáról beszélgettünk. De mindezek előtt a cseppet sem „szabályos” kezdetekről…

„Úgy megremegett a föld, hogy az ember nem tudta, a város, az árok vagy a tábor akar-e a légbe szállni. Malomkő nagyságú, két-három mázsás kövek szálltak a levegőben. Életemben nem láttam és nem is hallottam még hasonlót, s nagyon remélem, hogy nem is esik meg velem egyhamar ilyesmi. Két óra hosszat nem láttuk a várost, a napot füst és por fátyolozta. Ha nem Buda előtt vagyunk, sokan úgy vélhették volna, hogy az utolsó ítélet napja jött el. Rengeteg törmelék hullott a folyamba, mások átrepültek Pestre…” – szól egy szemtanú beszámolója az 1686. július 22-én bekövetkezett hatalmas robbanásról, amely romba döntötte Zsigmond és Mátyás egykori pompás (Friss-)palotájának Dunára néző homlokzatát, és hosszú szakaszon kiszakította a várfalat is.

Hopp Ferenc, a világutazó optikus végrendeletében nemcsak közel négyezer-hétszáz darabot számláló keleti gyűjteményét hagyta a magyar államra, hanem Andrássy úti villáját is, ahol 1923-ban állandó kiállítás nyílt. A folyamatosan gyarapodó – ma már harmincezer alkotást magában foglaló – anyag azonban hamar kinőtte a múzeumot. Az európai viszonylatban is jelentős – főleg Kína, Japán és India művészetét reprezentáló – műtárgyegyüttest jelenleg időszaki kiállítások keretében, részleteiben ismerhetik meg az érdeklődők. Fajcsák Györgyi sinológussal, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum vezetőjével úttörő magyar orientalistákról, műgyűjtőkről, megismerésre méltó kincseinkről és a Gendzsi herceg regényét felidéző tárlatról beszélgettünk.

Párizs, London, Bécs… – Buda(pest). Gazdag és izgalmas múltra visszatekintő fővárosok az öreg kontinensen, hasonló gyökerekkel. A „mi Rómánkról”, Aquincum történelmi, kultúrtörténeti jelentőségéről még mindig méltatlanul kevés szó esik. Hazánk legkiterjedtebb régészeti terepéről Beszédes József archeológussal, az Aquincumi Múzeum munkatársával beszélgettünk.