Másoktól önmagunkig

Az anya és az apa jelentősége a nemi identitás kialakulásában, avagy a homoszexualitásról – tabuk nélkül

 

„Az én a te által születik” – Martin Buber gondolatából indult ki Christl R. Vonholdt, a Német Ifjúságért és Társadalomért Intézet igazgatója, gyermek- és ifjúsági szakorvos, aki február 21-én Budapesten, az Európai Regionális Szervezet és a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett, Család- és gyermekvédelem című konferencián tartott előadást. Arról beszélt, mekkora szerepe van az apának és az anyának a gyermek nemi identitásának kialakulásában, valamint a gyerekek és a fiatalok pszichoszexuális fejlődésében bekövetkező identitásbeli elbizonytalanodás tüneteit is ismertette. A Vonholdt vezette intézetben a szexuális identitás kutatásával és a homoszexuális érzéseikkel azonosulni nem tudó vagy nem kívánó férfiakkal és nőkkel foglalkoznak. Az intézet munkatársai ugyanis azt vallják, hogy a homoszexualitás nem genetikai eredetű, hanem összetett testi és lelki fejlődés során kialakuló jelenség, amely traumatikus élmények hatására esetenként erősödhet vagy rögzülhet.

Egy új élet, amit Jézus adhat

Magyarországon járt a Shalom Katolikus Közösség alapítója

 

Az 1980-as évek elején egy huszonéves srác elhatározta: a fiatalok evangelizációjának szenteli az életét. Összegyűjtött néhány egyetemistát, és létrehozott egy központot, amelynek előtere egy snackbár, hátsó része pedig egy kápolna volt. Ők, a fiatalok voltak a pincérek, és a szendvicseknek bibliai nevet adtak. A vendégek rendeltek, Moysésék pedig mesélni kezdtek. Beszélgetésük az asztalnál kezdődött, és az oltárnál végződött. Egyre több fiatal jött, aki azt mondta: oda szeretné adni magát Istennek. Így született meg a brazíliai Fortaleza városában a Shalom, amelynek alapítója, Moysés Azevedo nemrég Magyarországra látogatott, hogy találkozzon az ide küldött misszionáriusokkal és a budapesti közösség fiataljaival. Nyitott, közvetlen, „csupa lélek” személyiség, aki odavan a magyar misszióért.

Szent idő

Élet a gyermektraumatológiai osztályon a betegek világnapján

 

Családi nyaralásukon futkározott. Üvegpoharak voltak a kezében. Egyszer csak megbotlott a küszöbben, elesett, és az üvegszilánk elvágta a kezét. Rohantak vele az ügyeletre, ahol azt mondták: szétszakadtak az ujjait mozgató inak, ezért műtétre lesz szükség. Az operáció után még hónapokig jártak kontrollra, gyógytornára, és a nyolcéves Zsófi most már ismét úszik és zongorázik. „Teljesen meggyógyult a kezed!” – mondja neki az orvos, a kislány pedig mosolyog. „Papa, én gyermek traumatológus akarok lenni!” – kezelése közben végig ezt mondogatta. Budapesten, a Fiumei úti baleseti központban járunk. Az ország első és eddig egyetlen gyermektraumatológiai osztályán Kassai Tamás főorvos vezet körbe. Varázstükrök, mágneses játékok, színes falrajzok között vezet az utunk. „Köszönöm a műtétet!” – üzeni egy gyermekrajz a falon.

Százévesen vált valóra az álma

Ruby Holt mert nagyot álmodni. A százéves amerikai néni egész életében szerette volna látni az óceánt, de sohasem volt rá lehetősége. Életét egy farmon élte le, Tennessee államban, ahol napszámosként gyapotültetvényeken dolgozott, és négy gyermeket nevelt fel. Száz életéve alatt mindössze csak egyszer hagyta el a farmot. Nem engedhette meg magának, hogy utazgasson.

Örömből evangelizálni

Magyarországra látogat a Katolikus Shalom Közösség alapítója

 

Moysés Azevedót február 9-én, 19 órakor Budapesten, a Loyola Caféban fiatalok kérdezik a brazíliai közösség alapításáról és küldetéséről. Az alapító beszél arról, hogyan élhetjük meg a hitünket a Jézussal és a másik emberrel való személyes találkozásban, miként tapasztalhatjuk meg az igazi békét és örömet, és hogyan oszthatjuk meg másokkal ezt a tapasztalatot, azaz hogyan hirdethetjük az evangéliumot – teli lélekkel, nyitottsággal, fiatalosan, szabadon.

Életben tartó játék

Kemény Henrik bábművészre emlékeznek

 

Kilencvenéves lenne január 29-én Kemény Henrik bábművész. A vásári bábjátszás Kossuth-díjjal kitüntetett művészéről, a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagjáról koszorúzással és ünnepi üléssel emlékeznek meg. A koszorúzást 15 órakor a Kolibri Színháznál, az ünnepi ülést pedig 16 órától a Pesti Vigadó Makovecz Termében tartják. Február 1-jéig – a 150 éves a Vigadó jubileumi programsorozat részeként – a művész emléke előtt tisztelgő Szervusztok, Pajtikák! című tárlat is megtekinthető a Vigadó Galériában.

Misszió az utcákon

Prostituáltak és segítőik megrendítő vallomásai

 

Éjszaka van. Nemrég értem haza. Leülök az ágyam szélére, és percekig csak bámulok magam elé. Megdöbbentett, amit láttam. Ott álltak egymás mellett, végig az utcában, föl-alá sétáltak, és vártak. Egymás után jöttek az autók, odaérve vezetőik lassítottak, végigmérték őket, majd választottak, és együtt hajtottak el. „Alig vártuk, hogy gyertek!” – mondták többen is, amikor megérkeztünk. Egy kávézóvá alakított busszal mentünk, és behívtuk őket egy teára. Beszélgettünk. Megrendítő történeteket hallottam, de az erős smink és a kihívó ruha alatt nem láttam mást, csak a lelkük mélyéig megsebzett nőket, akik igazából csak egy kis szeretetre vágynak. A Névtelen Utak Alapítvány utcalánymisszióján jártam.

(A megszólalók nevét személyiségi jogaik védelmében megváltoztattuk.)

Hiteles kép

Múltbeli titkok a Vatikáni Titkos Levéltárból

 

Sergio Pagano, a Vatikáni Titkos Levéltár püspök prefektusa mutatta be január 14-én Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Lendület Egyháztörténeti Kutatócsoportja által kiadott Collectanea Vaticana Hungariae című sorozat két legújabb kötetét. Az eseményen nemcsak a vatikáni magyar kutatásokat összegző kiadványokról esett szó, hanem általában a levéltárban zajló tudományos munkáról is, és megtudtuk, valójában mitől titkos a Vatikáni Titkos Levéltár.