Százévesen vált valóra az álma

Ám az álma a százegyedik születésnapja előtt mégis valóra vált. A néni egy idősek otthonában lakik, és az otthon dolgozói voltak azok, akik mindent megtettek azért, hogy előteremtsék a pénzt, és megvalósítsák az álmát. Végül egy alapítvány vállalta az utazás teljes költségét, így nem sokkal a születésnapja előtt Ruby néni eljutott az óceánhoz.


Észak-Amerika délkeleti partjának nagy öblénél, a Mexikói-öbölnél láthatta a vizet. Nevetett, amikor hozzáértek a hullámok a lábához, és amikor a parton sétálgathatott. Azt mondta, soha nem látott még semmi olyan nagyot, mint az óceán. „Hideg, ez hideg!” – először csak ezt ismételgette. Majd így szólt: „Sokakat hallottam már mesélni róla, hogy milyen csodálatos, és mindig látni akartam, de sohasem adódott rá alkalom. Mindig volt valami tennivaló, és hát nem utaztunk mi soha.” Az egyik segítője, Mark Davis elmondta: „Amikor elfoglaltuk a hotelszobát, Ruby néni nem szólt semmit, csak rámutatott az óceánra, és az ablakból nézte.” Aztán kivitték őt a vízpartra: „Ne félj, fogunk, nem hagyjuk, hogy eless!” – mondták neki. És a néni csak kuncogott.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .