Úton agyunk működésének megértése felé

Beszélgetés Nusser Zoltán Bolyai-díjas neurobiológussal

A magyar tudományt ünnepeljük november 3-án. Széchenyi István 1825-ben e napon ajánlotta fel birtokainak egyévi jövedelmét Magyar Tudós Társaság alapítására, lehetővé téve ezzel a későbbi Magyar Tudományos Akadémia létrejöttét. Az MTA immár tíz éve világít rá a tudomány jelentőségére a magyar tudomány ünnepe egész hónapon át tartó programjaival. S ha tudomány és Magyarország, akkor agykutatás. Nagy szó, hogy ha erről a témáról rendeznek nemzetközi konferenciát, a résztvevők között számos magyar is van. Nem véletlen hát, hogy „magyar maffiáról” beszélnek e tudományterületen. Nusser Zoltán idei Bolyai-díjas neurobiológus, az Akadémia májusban megválasztott rendes tagját kérdeztük.

Freund Tamás és Ön is 2011-ben nyerte el az Európai Kutatási Tanács (ERC) két és fél millió eurós pályázatát. Az, hogy egy tudományterületen azonos országbeli, sőt ugyanabban az intézetben működő két kutatócsoport is győzött, egyrészt azt jelzi, hogy az agykutatás mintha kiemelt lenne a többi tudományterület között, másrészt azt is, hogy a magyar idegtudomány a világ élvonalában jár. Hogyan lehetséges ez? Szentágothai Jánosnak köszönhető minden?

– A neurobiológiát számos országban kiemelt tudományterületként kezelik, de az ERC nem tünteti ki elismerésével. Nagyjából akkora súllyal esik latba a szervezetnél ez a tudományág, mint például a molekuláris biológia vagy a kémia. Az, hogy a neurobiológia területén a magyarok többen nyernek ERC-pályázatot, mint számos más területen, nem azért van, mert magasabb prioritást élvezne ez a tudományág, hanem azért, mert, úgy tűnik, a magyar neurobiológia – és egyébként a matematika is – az európai piacon megmérettetve versenyképesebb. Hogy ennek mi az oka, az érdekes kérdés. Szentágothai János iskolateremtő tevékenységének bizonyára nagy szerepe van ebben. Tanítványai az elmúlt években vezető pozíciót töltöttek be Magyarországon, de sokan működnek közülük külföldön is, például Somogyi Péter, akinek a tanítványa Freund Tamás és én is.

Vallások a békéért a Mediterráneumban

Idén Nicosiában, Cipruson rendezte meg vallásközi párbeszéddel foglalkozó konferenciáját az Európai Néppárt képviselőcsoportja. Az október 17–18-án tartott tanácskozáson a vallások mediterrán térségben betöltött szerepe volt a téma: miként vehetnek részt a béketeremtés és konfliktusfeloldás folyamatában? A részt vevőket Jan Olbrycht alelnök és Eleni Theocharous, a ciprusi delegáció vezetője köszöntötte.

Ciprus ideális hely volt a párbeszédre, hisz az Európai Unió határán fekszik, a Közel-Kelet szomszédságában, három kontinens és vallás találkozási pontján. Ioannis Kasoulides külügyminiszter megnyitóbeszédében kiemelte: a keresztények veszélyben vannak Szíriában, Irakban és Egyiptomban, de a török megszállás miatt Cipruson is. „Ha az unió nem tesz semmit, talán senki sem fog” – mondta. II. Chrysostomos érsek is hangsúlyozta az unió konfliktusmegoldásban játszott szerepét, és kijelentette: az egyház a török megszállás ellenére is nyitott a párbeszédre.

Az eutanáziáról és a túlbuzgó gyógyításról

Egyszer átbillen a mérleg

Gyermekeknek is engedélyezné az eutanáziát egy belga törvényjavaslat. Eszerint az elviselhetetlen fájdalmaktól szenvedő, gyógyíthatatlanul beteg tizenöt év alattiak is maguk dönthetnének sorsukról, mint a hasonló állapotban lévő felnőttek. Belgiumban 2002-ben legalizálták az eutanáziát, de a „jó halál” lehetséges Hollandiában és Luxemburgban is. Idehaza az Országos Választási Bizottság júliusban hagyott jóvá e témában egy támogató aláírásgyűjtő kezdeményezést, melyet végül elutasított a Kúria. A Magyar Bioetikai Társaság szeptemberben kiadott nyilatkozatában tiltakozott az eutanázia és a túlbuzgó gyógyítás ellen.

Helyesbítés

Magyar nyelvű „mainstream” gospel van születőben

Ha körülnézünk a magyar keresztény könnyűzenei életben, azt látjuk, hogy egyremásra jelennek meg újabb énekesek, együttesek. Lássuk csak! Ott van Sillye Jenő, a műfaj „fenegyereke”, Csiszér László, Pintér Béla, a Golgota Gospel Kórus, az imperfectum és az Eucharist, no meg ott vannak Gávelék és Bolykiék is. Az újonnan megjelenők dalai egyre slágeresebbek, fellépéseik egyre koncertesebbek, show-szerűbbek, vagyis egyre inkább olyanok, mint külföldön, ahol már igazi hagyománnyá vált az ilyenfajta dicsőítés. Ezrek mennek el a koncertekre: ugrálnak, táncolnak, tombolnak – így, sokak számára talán meghökkentő, nem épp mindennapi módon fejezik ki áhítatukat.

(V)iszony

Két jó megjelenésű fiatalt látunk egymás mellett, egy nőt és egy férfit, de csak szemtől lefelé. A nő a száját rúzsozza, a férfi a nyakkendőjét igazgatja, s közben ezt a szöveget halljuk: „Szépek, elegánsak, sikeresek, és öt éve házasok. De nem egymással.” Majd leveszik a jegygyűrűjüket, megfogják egymás kezét, és elsétálnak. Az élet túl rövid, hogy ne lépj félre! – hirdeti a szlogen. Merthogy ez egy spot, egy online társkereső reklámja, és nem ám akármilyen szolgáltatásról van itt szó: ez Magyarország első kapcsolatban élőknek szánt diszkrét társkeresője, ahogy az oldal magáról mondja. Az ember fia vagy lánya csak beírja, hölgy-e vagy úr, hölgyet vagy urat keres-e, rákattint a „Kalandot keresek” fülre, s már böngészhet is a félrelépni kívánók közt. Pár napja egyébként ugyanitt még a „Szeretőt keresek” felirat szerepelt, de gondolták, ne menjünk olyan messzire, a szerető azért mégiscsak „komolyabb” kapcsolatot jelentene…

Segíteni csak jól szabad

Hármas jubileumot ünnepeltek a máltaiak

Budapesten tartotta emlékülését és konferenciáját október 11–13. között a kilencszáz éves Szuverén Máltai Lovagrend. 11-én, a parlamentben Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke köszöntötte a résztvevőket. Felszólalt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, és beszédet mondott Matthew Festing nagymester, Albrecht Freiherr von Boeselager nagyispotályos, Kállay Ubul Tamás, a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének elnöke és Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke is. Az egyház legrégibb vallási karitatív rendje a Szuverén Máltai Lovagrend, amelynek önállóságát 1113-ban ismerte el a pápa. Száznégy országban működik diplomáciai képviselete, és százhúsz országban teljesít humanitárius missziót. Több mint tizenháromezer tagja van, s mintegy huszonötezer munkatársa és nyolcvanezer önkéntese segít a rászorulóknak. Szerte a világon húsz kórházat, száztíz idősek otthonát, valamint ezerötszáz betegellátó és elsősegélynyújtó állomást tart fenn, emellett rohammentő- szolgálata van, és szociális ellátást is végez. Saját közigazgatással és független jogi státusszal rendelkezik, központi kormánya, amelyet ötévente választanak, Rómában van, vezetője pedig a nagymester.

Szegények között, a majomkenyérfák földjén

Vanda dos Santos ugyancsak a brazil Shalom közösség tagja, 2011 óta Madagaszkár sziget misszionáriusa. „Hálás vagyok Istennek, hogy ide küldött” – mondja. Jól emlékszik rá, amikor megmondták neki, hogy Afrikába küldik misszióba. „Ez nem igaz, nem hiszem el” – ez volt a reakciója. Ugyanis mindig arra vágyott, hogy ezen a kontinensen beszélhessen Istenről.

„Tudod, mit szeretnék, de legyen úgy, ahogy akarod”

Beszélgetés a Shalom közösség első magyar misszionáriusával

Két francia, egy ecuadori, egy uruguayi és egy magyar – a mintegy háromezres brazil Shalom Katolikus Közösség nem brazil tagjai, misszionáriusok. Csabai Barnabás idén április óta novícius. Amint letelik a „próbaideje”, ő is misszióba megy. Ám eleinte nem is annyira akart misszionárius lenni: szerelmi bánatában utazott Brazíliába. Most az ország északkeleti csücskében lévő Ceará állam Pacajus nevű városában él. A tizenöt gyermekes családból származó fiúval hivatásáról beszélgettünk.

– Mindig is katolikusként éltem, megkereszteltek, voltam elsőáldozó és bérmálkozó, jártam templomba. Ezt láttam otthon, ebben nőttem fel. Ám ahogy kamaszodtam, úgy egyre kevésbé akartam misére menni. Ha elmentem, akkor is csak azért, mert úgy szokta a családom, rutinná vált számomra az egész. Amikor befejeztem a gimnáziumot, még inkább eltávolodtam az egyháztól. Elkezdtem megmondani magamnak, mi bűn és mi nem az, elméleteket állítottam fel arról, hogy milyen a jó katolikus, és meggyőztem magam, hogy nem az számít, betartjuk-e az egyház szabályait, hanem hogy miként éljük meg a hitet. Túlontúl elmentem tehát a saját irányomba, és nem akartam tudni, mit mond az egyház bizonyos kérdésekről.