Segíteni csak jól szabad

 

A lovagrend tagjai, munkatársai és önkéntesei a középkor óta ismert ispotályosként több százezer beteget látnak el évente, s tevékenységük értéke meghaladja az egymilliárd eurót. Foglalkoznak például az idősekkel, a gyermekekkel, a hajléktalanokkal, a menekültekkel, a betegekkel, a fogyatékkal élőkkel és a függőségben szenvedőkkel. A lovagrend nemzetközi segélyszervezete a több mint ötven éve létező Malteser International, amely a világ minden táján orvosi és humanitárius segítséget nyújt. Természeti katasztrófák, járványok és fegyveres konfliktusok idején is jelen van, s most több mint száz projekten dolgozik húsz országban. Haitira elsőként érkezett a 2010-es földrengés után, élelmet, orvosságot és ivóvizet vitt a helyszínre, s még ma is ott van, hogy segítse az újjáépítést. 1993 óta két thaiföldi menekülttáborban is segít a szervezet: orvosi ellátást nyújt harmincötezer embernek, és egész- ség ügyi oktatást is tart a táborokban. Palesztinában szülészeti kórházat működtet, amelynek koraszülötteket ellátó intenzív osztálya is van. 1990 óta ötvenhétezer csecsemő látott már itt napvilágot, és több ezer nő- és gyermekgyógyászati vizsgálatot végeztek. A kórház mobilklinikája pedig a júdeai sivatag körüli elzárt falvak asszonyainak és gyermekeinek jelent nagy segítséget. De a Malteser International missziója mindezek mellett jelen van Vietnamban, Libanonban, Szíriában, Burkina Fasóban, Kenyában és a Kongói Demokratikus Köztársaságban is.


 

A kilencszáz éves rend magyarországi szervezete a nyolcvanöt éves Magyar Máltai Lovagok Szövetsége és a huszonöt éves Magyar Máltai Szeretetszolgálat, az ország egyik legnagyobb karitatív szervezete, amely évente több százezer embernek nyújt segédkezet. Kozma Imre atya alapította, s alig néhány hónappal a létrejötte után már történelmet írt: 1989 augusztusa és novembere között csaknem ötvenezer keletnémet menekültet fogadott be. Nem sokkal később pedig, amikor Romániában összecsapások voltak, majd a volt jugoszláv államok között háború tört ki, emberek ezreit mentette meg. A hajléktalanokat ellátó hálózata a kilencvenes években kezdett kiépülni, és sorra nyíltak az időseket ápoló intézmények, elindultak a fogyatékossággal élőket segítő programok, megalakultak a rászoruló gyerekek nevelését, oktatását végző szolgálatok. A Málta ma már több mint kétszáz szolgáltatást működtet. Melegedőiben évente mintegy tizenhétezer hajléktalan fordul meg, utcai gondozói ezerszámra látnak el tereken, aluljárókban élőket. Az idős- és napközi otthonok naponta hétszázötven embert fogadnak, a családi intézmények pedig több mint ezer gyerekről gondoskodnak.

Kozma Imre úgy véli, hogy csak akkor tudunk segíteni a másiknak, ha találkozunk vele, s a máltai szemléletmód szerint segíteni csak jól szabad, jól segíteni pedig úgy lehet, ha azt adjuk, amire a másiknak szüksége van. Idehaza a máltai szeretetszolgálat készíttetett először szemüveget hajléktalanoknak, indította el a jelzőrendszeres házigondozást, és szervezte meg a befogadó falu programját. Az utóbbi években egyre nagyobb szerepet kap munkájában a nyomortelepeken élők felemelése is.

Fotó: MMSz, Malteser International

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .