Álmodik a múlt: Az Őr-hegy alatt, Bajnán

Az egykori Esztergom megye déli részén található Bajna. Maga a település is egy magaslaton fekszik: a középkori eredetű templom tornya és az összedőléstől megmentett Sándor Móric-kastély már messziről jól látszik. A Szent Adalbert tiszteletére szentelt templom falába vésett 1484-es évszám a szentegyház késő középkori átépítéséről tanúskodik, de a szakértők véleménye szerint jóval előbb, Árpád-házi királyaink idején épülhetett.

Álmodik a múlt: Erős fundamentuma volt

A székelyudvarhelyi múzeum első termében fényképeztem ezt a román kori, emberfejes szenteltvíztartót, amely a szomszédos Fenyéd régi templomának megmaradt emlék. Fenyéden majd mindannyian átrobogunk, hiszen innen egy ugrás a Hargita, onnan egy másik ugrás Csíkszereda és Somlyó, ahová rendszerint igyekszünk. A falu neve a „fenyő” fanévnek a d képzős származéka, amelynek tulajdonképpen az értelme: „Fenyő emberei” vagy „Fenyőék”.

Álmodik a múlt: Kehely, ostya, ekevas

Az udvarhelyszéki Székelyderzs templomának különös freskóiról már többször írtam. Ezért itt csak a monumentális erődtemplomról szólok, amely Orbán Balázs véleménye szerint „egyike a csinosabb és a közönséges községi templomoknál nagyobb gótízlésű templomoknak”. A kora gótikus két ablaknyílás a déli falon a hajó építési idejét a XIII-XIV. század fordulójára valószínűsíti. Ez az a templomrész, amely Miklós plébános idején már megvolt. Őt örökítheti meg az a rovásírásos tégla, melyet felfedezése után, az 1929-ben végzett javítási munkálatok során utólag helyeztek el a diadalív falába.

Álmodik a múlt: Ez is Avas volt…

Ha azt mondom, Avas, sokaknak Miskolc, az ottani református templom és kilátó jut eszébe. Akik járatosak a földrajzban és a néprajzban, azok az egykor Szabolcs megyei (azóta a határon túlra került) Avas-hegységre is gondolhatnak. De talán senkinek sem jut eszébe a Szigliget határában lévő középkori templomrom, amelynek képe itt látható. E rom a falu szélétől mintegy hatszáz méterre található, a Balaton közelében. 1958-59-ben az Országos Műemléki Felügyelőség tárta fel a templomot, a falakat konzerválta, a tornyot eredeti állapotának megfelelően helyreállította – írja Kozák Károly egy Szigligetről szóló könyvben.

Álmodik a múlt: Az építő apát

„…hajnalpírja van a voltnak” (Lászlóffy Aladár) Uros pannonhalmi apát 1226-ban, amikor kormányzása huszadik esztendejében számvetést készített, sokféle tevékenységéből két dolgot emelt ki: a leégett monostor épületegyüttesének csaknem befejezett újjáépítését és a monostor ügyeinek intézését, előmozdítását. Az újjáépítés eredményét akkor is, ma is csodálhatjuk. Erről (is) szól ez a kép: a kerengőt mutatja, annak az udvarát, a régi kertet, ahol annak idején a virágok mellett elsősorban gyógynövényeket termesztettek.