Lovas Katalin

E leggyakoribb fűszernövényünk minden konyhában megtalálható, ám sok rokon faja van, amelyeknek szintén ott a helyük a házi patikában.

A fokhagyma (Allium sativum) őshazája valahol Ázsiában keresendő, és talán onnan hozták magukkal eleink, de már jóval a népvándorlás előtt általánosan elterjedt növénnyé vált. Krisztus után 800 körül Nagy Károly, a Frank Birodalom feje – ismerve gyógyhatásait – kötelezővé tette ültetését.

A liliomfélék családjába tartozó fokhagyma öt–húsz gerezdből áll, amelyeket selyempapírszerű hártya választ el egymástól. A hagymafiókák tövénél apró gyökérkezdemények találhatók, ezek révén egyenként, gerezdenként is gyökeret tudnak ereszteni. A termesztett fokhagymának van tavaszi és őszi változata, ez utóbbit már októberben el lehet duggatni. A tél végén eldugott fokhagymagerezdnek négy-öt hónapra van szüksége, hogy sok gerezdből álló feje kifejlődjék.

A házipatika növényei

A bazsalikomot a királyok fűszerének, a hinduk szent növénynek tartották, az olasz konyha pedig elképzelhetetlen nélküle. Már a középkori Magyarországon is megbecsült növény volt. Az 1500-as évek végén Pécsi Lukács Az keresztyény szüzeknek tisztességes koszorója című könyvében felsorolt húsz „erényes” virág között ott a bazsalikom is.
A magyarul királyfűnek, németborsnak is nevezett kerti bazsalikom (Ocimum basilicum) lágyszárú, egyéves növény. A fél méter magas, négyszögletes szárak mentén kanalasan behajló, ovális alakú levelek helyezkednek el. Az ajakos virágok a szár csúcsán, álfüzérben bomlanak fehér, rózsaszín vagy halványlila árnyalatokban.

Két hasonló ízű, erdőn-mezőn is megtalálható fűszer-, illetve gyógynövényt mutatunk be házipatika-sorozatunkban. Dallamosan cseng az ánizs latin neve: Pimpinella anisum.

A gyér levelű száron harminc–ötven centiméteres magasságban fejlődnek ki az ernyőbe rendeződő fehér virágok. A szár alsó részén fejlődő levelek vese alakúak, felfelé haladva tojásdad alakban fejlődnek, míg végül három részre hasadnak.
Júliusban virágzik, augusztusban és szeptemberben hoz termést. A mag – amit kaszattermésnek hív a botanika – a köményhez hasonlít.

Páfrányok az árnyékban

A páfrányok zöme félárnyékos, sötét helyeken tenyészik, de jó néhány hazai faj a szűrt fényt, olykor a napsütést is elviseli. A leggyakoribb páfrány az erdei pajzsika (Dryopteris filix-mas). Szárnyas levelei negyven–százhúsz centiméter hosszúak, és olyanok, mint a finoman vert csipke. Igen ellenálló, még az átmeneti száraz időszakok sem tesznek kárt benne. A szálkás pajzsika (D. carthusiana) már kényesebb, mert csak olyan földben fejlődik, amely nem tartalmaz meszet. Ültessük nyirkos, árnyékos helyre, és ha tehetjük, öntözzük lágy vízzel. Hálás kerti dísznövénnyé válik az örökzöld erdei bordapáfrány (Blechnum spicant) is, amely nagy tömegben fordul elő nyirkos talajú erdeinkben. Mindössze tíz-húsz centiméter hosszúak a levelei, és nagyon mutatósak hó- vagy gyöngyvirág társaságában.

Az egyik szúrós, a másik éjjel virágzik, közös vonásuk viszont, hogy igen értékes gyógynövények.

Bojtorján

Az erdőn-mezőn tenyésző közönséges bojtorján – vagy másik nevén bogáncs – kétéves növény. Az első évben a kerek, kiterülő tőlevelek jelennek meg, a következőben fejlődik ki a hosszú, másfél méteres magasságot elérő, elágazó szár. A lilás pamacsvirágok júniustól szeptemberig nyílnak a hajtáscsúcsokon, miközben a föld alatt mélyre fúródó karógyökereket fejleszt. A népi gyógyászatban évszázadok óta használatos a nagy, a kis és a pókhálós bojtorján gyökere.

A körömvirágot már XIII. századi kolostorkertekben is meg lehetett találni. Eredeti élőhelye a mediterrán régió volt, onnan terjedt észak felé, így a Kárpát-medencébe is eljutott. Mutatós kerti virág vált belőle, ám a régi korok szerzetesei nem díszítőértéke, hanem gyógyereje miatt becsülték.

Kakukkfű és palástfű

A kakukkfüvet fűszernövényként tartjuk számon, a palástfüvet pedig sziklakertek ékességeként becsüljük. Ugyanakkor mindkettő fontos gyógynövény is.

Az első tavaszi napsugarak hatására kibújnak a földből a kakukkfű (Thymus vulgaris) friss hajtásai, majd május-júniusban balzsamos illatot árasztanak bíborvörös vagy rózsaszín virágai. A szárak 10–40 centiméter hosszúak, és általában elheverők. Az apró, hosszúkás levelek az elágazó szárak mentén fejlődnek.

Szinte minden kertben megtalálhatók, ám az kevéssé ismert, hogy dísznövény mivoltukon túl értékes gyógynövények is.
Képzeljünk el egy vegyes salátát ibolyavirággal megszórva! Igen dekoratív, enyhén csípős ízével pedig pikánssá teszi a zöldséget. Az erdei ibolya (Viola odorata) évelő növény, amely a föld alatt messzire kúszó gyökérzetet fejleszt. Kék virágainak finom illata van, és jellegzetességük, hogy a szirmok sarkantyúban végződnek. Gyógyászati célra a növény virágait, gyökereit és a szárastól leszedett leveleket kell gyűjteni. Mit is tudnak?