Őszi díszek

A kertben elvirágoztak a növényeink, most a vágott és a szárazvirágok időszaka következik. Csupán a fantáziánk szab határt, hogy milyen adventi vagy karácsonyi asztaldíszt kötünk csokorba.

A virágcsokor már régóta jóval bonyolultabb alkotás, mint néhány szál egybekötése. Ezer év filozófiája tükröződik a Japánból útjára indult „virágköltészetnek”, azaz az ikebanának. Ennek egyik lényege, hogy az alkotóelemeket olyan formában kell felhasználni, ahogyan a természetben előfordulnak, és ezáltal vidékies hangulatot keltenek. Először felépítik az ágakból álló vázat, majd érzés, hangulat szerint választott virágokkal keltik életre a kompozíciót.

Ültessünk gyümölcsfákat!

Régen a ház körüli kertből nem hiányozhattak a gyümölcsfák. Mára a gyepből és díszbokrokból álló pihenőkert lett a divat. Ahogyan egyre drágulnak a gyümölcsök, érdemes ismét haszonnövényeket telepíteni a kertbe.

Ássunk a kert napsütötte részében egy méterszer egy méteres, 70 centiméter mély gödröt. A föld felső 10-20 centiméteres rétegét tegyük külön (a gödör egyik oldalára), mert ez értékesebb, mint az altalaj, a többi földet pedig hányjuk a másik oldalra. Ezután szórjunk a gödör aljára 10 cm vastagságban érett szerves trágyát, majd erre kerüljön az elkülönített feltalaj. Ám mielőtt ebbe a munkába belekezdenénk, úgy válasszuk meg a majdan terebélyesre növő gyümölcsfa helyét, hogy az ne vessen árnyékot a szomszéd házára, kertjére.

Őszi tennivalók a kertben

A szobanövények számára kritikus időszak a tél, amelyre fel kell készíteni őket. Most kell a jövő évi virágoskertet is megalapozni, a hagymás virágokat elültetni.

A szobanövények betelelése gondos odafigyelést igényel, mert ezen múlik, hogy egészségesen vészelik-e át a téli hónapokat. Először is minden egyes növényt alaposan vizsgáljunk át, hogy nincs-e a leveleken (és fonákjukon, valamint a levélhónaljakba bújva) kártevő. A szárakat is nézzük át! Szükség esetén – még kint a szabadban – permetezzünk Actara, Chess vagy Mospilan vegyszerrel. Ez azért fontos művelet, mert egy fertőzött növény zárt térben képes az összes többit továbbfertőzni.

Régi-új pálmaház Keszthelyen

Igazi botanikai csemegékkel találkozhat az, aki ellátogat a Helikon Kastélymúzeum idén felújított és megnyitott pálmaházába.

Százharminc évvel ezelőtt a tekintélyes arisztokrata család egyik tagja, II. Festetics Tasziló nagyszabású üvegház építésébe fogott, és a vasszerkezet tervezését a párizsi Eiffel-iroda építészeire bízta. Nem az volt a célja, hogy egzotikus ritkaságokat telepítsenek oda, hanem hogy a kastély termeit díszítő pálmákat és virágokat ott szaporítsák, s a párás klímában a növények ott regenerálódjanak.

Gyógynövények begyűjtése

Az ősz nem csupán a gyümölcsök betakarításának ideje, hanem a gyógynövények begyűjtésének és szárításának évszaka is.

A begyűjtés és a szárítás gondos odafigyelést igényel. Soha ne tövestől tépjük ki a növényeket, hanem csupán a leveleket, a szárakat vágjuk le, vagy a bogyókat szedjük le. A csomókba kötött, névvel megjelölt leveles hajtásokat szárral felfelé aggassuk meleg, árnyékos helyre, míg teljesen megszáradnak. Ügyeljünk arra, hogy a szárításra kijelölt hely szellős is legyen. A megszáradt leveleket morzsoljuk szét, a szárakat pedig vagdaljuk apróra. Egyes növényfajoknak a gyökereit gyűjtjük gyógyászati célból. A kiásott gyökereket mossuk tisztára, aprítsuk fel, és papíron vagy textilkendőn szárítsuk meg, szintén szellős, árnyékos helyen.

Szelíd- és vadgesztenye

A szelídgesztenye a késő ősz jól ismert csemegéje. A vadgesztenye barna termései is ugyanekkor hullanak le, beterítve a sétányokat és a parkok útjait. Mindkettő fontos gyógynövény is egyben. Hasonlóak, és mégsem rokonok. Ha a terméseket és a termésburkokat vetjük egybe, sok hasonlóságot látunk a szelíd- és a vadgesztenye között. A különbség virágzáskor derül ki egyértelműen. A vadgesztenye hatalmas, fehér fürtvirágzata tavasszal nyílik, és teljesen eltér a nyáron virágzó szelídgesztenyéétől. Ez utóbbi virága barkában és az annak tövén lévő füzérben nyílik, utalva a növény rokonságára a bükkfafélékkel.

A házipatika növényei

Galagonya (Crataegus)

„Őszi éjjel / izzik a galagonya / izzik a galagonya / ruhája…” – Weöres Sándornak ez a verssora gyökeret vert az ifjúság tudatában. A rózsafélék családjába tartozó cserje vagy fa alakú galagonya (Crataegus) fehér virágaiból – megporzás után – apró alma formájú termések fejlődnek, amelyek belül lisztes állagúak. Jellemzőek a fényeszöld, karéjos levelek, amelyek ősszel pirosra színeződnek, mielőtt lehullanak.

Bodza és fagyöngy

Házipatika

A trópusok kivételével mindenhol elterjedt fekete bodza (Sambucus nigra) olykor a tízméteres magasságot is elérheti. Tíz centiméter hosszú, tojásdad levelei ötösével állnak a levélnyélen. Az apró, illatos fehér virágok bogernyőt alkotnak, és május–júniusban nyílnak. A megtermékenyült virágokból kezdetben zöld, majd októberre fekete bogyók érnek.