A kegyelem erőterében
Soha nem fogadkoztam. Év elején sem, hiszen – jól, rosszul – mindannyian ismerjük korlátainkat. S még ha volna is bennem késztetés erre, hallom a súgást, érzem Isten érintését. A bízva bízásban ő a legnagyobb szövetségesem, legfontosabb partnerem, legnagyobb inspirátorom. Ha meg igencsak csapkodnak felettem a hullámok, s ha csupán átmenetileg is elkedvetlenít a közeg, ahol élek, dolgozom, és rendre arcul csapnak emberek, utolérnek lehetetlen helyzetek, a kő helyett inkább a kenyeret választom. Igaz, nem úgy fohászkodom, hogy: segíts rajtam, Istenem, hanem így: Istenem, nekem már minden eszközöm kudarcot vallott, állítsd vissza a békét, békénket, az egyensúlyomat, hogy – József Attilával – ne görbüljön tovább a „világ gyémánttengelye”! Istenem, te csak tedd a dolgod, majd én segítek…