Belső térkép
Negyvennyolc évvel ezelőtt, 1964 októberében szüretre mentem nagynénémhez egy Borsod megyei mezővároskába. Nem tudtam, hogy a férje, akit jól ismertem és szerettem, haldoklik. Megszeppenve léptem be a szobába, ahol feküdt. Mintha a vezetékes rádiót hallgatta volna elmélyült figyelemmel. Amikor észrevett, elmosolyodott. „Megvan a tizedik…” – mondta. – „A tizedik aranyérem… Ezt még meg akartam várni…”
A XX. századi magyar–lengyel kapcsolatok építésének egyik legkiemelkedőbb képviselője Lippóczy Norbert (1902–1996). Az ő sorsa is példa lehet arra, hogy a „napi aprómunka” mindennek az alapja. Ő ezt a közmondásos barátság építésének, gazdagításának jegyében végezte. Életműve és jelleme révén méltó hely illeti meg id. Antall József, Teleki Pál, Baló Zoltán ezredes, Varga Béla plébános, országgyűlési képviselő mellett. (A névsor folytatható.)
Néhány héttel ezelőtt, április 27-én költőtársként én méltathattam a Kilencek költőcsoport hetvenedik életévüket betöltött tagjainak egyikét, Oláh Jánost. (A másik három ünnepelt író: Győri László, Konczek József és Péntek Imre volt.) Antológiánk, az Elérhetetlen föld 1969 végén jelent meg – több mint három év konok munka (küzdelem?) után. Első szerkesztői ülésünket a Pilvax kávéházban tartottuk. Azonnal felkeltettük a pincérek érdeklődését. Némelyikük fehér kabátján mintha áttetszett volna a paroli…
Az utóbbi években gyakran hallani egy-egy magyar film nemzetközi szemlén aratott sikeréről, s ugyanakkor arról, hogy a hazai filmek nézettsége alig mérhető: a tízezret meghaladó nézőszám hovatovább szenzációnak számít. Magyar filmről szólva, érdeklődést a közelmúltban leginkább az keltett, hány száz millió forint tűnt el készítése vagy készítésének „szándéknyilatkozata” ürügyén. Vagyis a rendszerváltozás a filmkockákon keresztül nézve nem mondható sikertörténetnek.
Valamikor a hetvenes évek derekán az V. kerületi Vadász étteremben, egy koccintásnyira tervezett, de több órásra sikeredett összejövetel során, amelyen a pincepörkölt mellett a magyar irodalom története is terítékre került, Lázár Ervin leszögezte, hogy a XIX. és XX. század fordulójának legnagyobb hazai novellistája Tömörkény István.
Amikor 1998 tavaszán köztudottá vált, hogy Andrzej Wajda meg akarja filmesíteni Adam Mickiewicz Pan Tadeusz című elbeszélő költeményét, a támogatók népes táborával szemben nagy számban szólaltak meg kétkedők is. A Nobel-díjas költő, Czesław Miłosz egyenesen le akarta beszélni honfitársát terve megvalósításáról.
Hogy egy műnek milyen meghatározó hatása lehet, arról a lengyel Edward Stachura Szekercelárma avagy emberek a téli erdőn című regénye győzött meg. Igaz, könnyen, mert többszörösen elfogult voltam iránta.
