Kiss Péter

Gondolkodásomra a teológus-filozófiatörténész Nyíri Tamás volt a legnagyobb hatással. A nyitottsága, feltétel nélküli párbeszédkészsége, és az optimizmusa, hogy lehetünk korszerűen keresztények. A buzdítása, hogy igyekezzünk mindig erre törekedni, és elhinni, hogy rengeteg rossz tapasztalatunk ellenére is lehetséges. Ami magával vonja az ökumené iránti elkötelezettséget és általában mindenféle kirekesztés elutasítását is. Szociológiai tanulmányaim pedig ahhoz a felismeréshez vezettek el, hogy minden társadalom tele van megrázó igazságtalanságokkal, amelyekbe egy keresztény embernek soha nem szabad belenyugodnia. Vagyis hogy a helye mindig a legalulra szorítottak mellett van.

Fecseg a felszín

Szerző:

A magunk és mások halandóságához való viszony kérdőjelei

 

Advent kezdetén, az év vége felé haladva egy kicsit mindig jobban értjük, mit jelent a végességünk, és fogékonyabbá válunk a csendre, mint máskor vagyunk. Ahogyan a halálról való beszédnek, úgy a róla való hallgatásnak és elhallgatásának is megvannak a maga hagyományai. Nem igaz, hogy ne lehetne akár az egyik, akár a másik mellett súlyos és igaz érveket felhozni. E kérdésben is gyakran vagyunk divatok áldozatai, és hisszük időnként azt, hogy rátaláltunk „a” megoldásra. Az utóbbi években egyre inkább afelé mozdul el a közgondolkodás, hogy beszélni kell róla. Míg korábban egy egész társadalom dolgozott a szőnyeg alá söprésén, most az ellenkezője az üdvösnek, sőt majdnem kötelezőnek tekintett cselekvés. Hosszú évtizedekre visszatekintő gyakorlat, hogy tanácstalanságunk, védtelenségünk ellenszereként „nem nézünk oda”: sem az, aki megtudja, hogy halálos beteg, sem a rokonság, az ismerősök.

Halálos magány?

Szerző:

 – Ha nem tudjuk, mi a halál, miért félünk tőle? – kérdezi Feldmár András a nemzeti sírkertben álló Kegyeleti Múzeumban november 8-án tartott előadásának elején. – Az ókori görögök úgy gondolták, hogy az ember legfontosabb feladata jó halált halni, életével erre a jó halálra felkészülni. Lehet, hogy nem is önmagában a haláltól, hanem a rossz haláltól félünk? De mit jelent közelebbről az, hogy rossz halál? Ha Jézusra tekintünk – mutat Feldmár a falon függő feszületre –, eszünkbe jut, hogy mintha még ő is megingott volna egy pillanatra a hitében, amikor haldoklása közben úgy érezte, Atyja elhagyta.

„Az önkéntesség lelkületét adjuk át”

Szerző:

Fiatalokat segítő iroda Egerben

Egerben nemrég, egy októberi pénteken önkéntes napra hívták a város fiataljait. Az esemény egyik szervezőjétől, Dankó Zsuzsannától megtudtuk: a közösségi szolgálat sokkal több örömmel és a fejlődés többféle lehetőségével kecsegtet, mint gondolni szoktuk. És önkéntessé válni sok esetben egyet jelent azzal is, hogy közösségre találunk.

 

– Közelmúltbeli rendezvényükkel az önkéntességet állították középpontba. Miért fontos ez a téma?

 

– Azoknak a középiskolásoknak, akik 2016-ban érettségiznek majd, az utolsó három tanév során már kötelező ötven óra közösségi szolgálatot teljesíteniük. A harmadik legnépszerűbb szemináriumunk Egerben az önkéntességre felkészítő. Ezen a számukra legkedvesebb terület megtalálásában segítünk a fiataloknak, aztán konkrét szervezetekhez is tudjuk őket irányítani, ha már kitalálták, mi érdekli őket legjobban. Másrészt mi magunk is fogadószervezet vagyunk, és másfél év alatt két közösséget is létrehoztunk önkéntesekből. Az önkéntesnap az ő ötletük volt. Arra akarták felhívni vele a figyelmet, hogy az önkéntes munkára nem kell feltétlenül letudandó feladatként tekinteni, hanem kedvüket is találhatják benne a fiatalok.

Fiatalok a fiatalokért

Szerző:

– Kik azok a kortárs segítők? – kérdezi Tóth Róbert a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat október 30-ai egri konferenciáján. – Felkészült fiatalok, akik a korbeli közelség miatt sokszor eredményesebben tudnak hatni társaikra, mint mások. Középiskolás korban igen erős a kortárs közeg szerepe, mert a fiatalok szeretnének nagyon megfelelni a kortárscsoport normáinak, elvárásainak, vagyis nyomás alatt vannak. Ezért nem elég, ha csupán úgy próbálunk segíteni, hogy információkhoz juttatjuk őket. Hiszen a kockázatkeresés náluk életkori sajátosság, és nem feltétlenül szélsőséges viselkedés. Azonos korúval könnyebben elegyednek beszélgetésbe, és neki jobban is hisznek, ezért a kortárs önkéntesek szerepe óriási jelentőségű. Az ő képzésük a prevenció leginkább költséghatékony formája.

Ami rejtve marad

Szerző:

Teréz – A szeretet kis útja

Egyszerű film, de nem bárgyú, hű Kis Szent Teréz egyszerűségéhez. Egy olyan lány életútját mutatja be, akinek már egészen kis korában is különleges érzéke volt a transzcendensre, és „csak” egy ügye volt: hogy megtanuljon szeretni. „Nevelődésének” folyamatát ismerjük meg, próbatételek során át. Egy család történetét, szinte kiszakítva a világból, a tágabb összefüggések közül. Itt minden mindvégig ugyanarról szól, és a Martin nővérek élete szinte semmi másból nem áll, mint egymás támogatásából és Isten akaratának kereséséből (mind az ötükből szerzetes nővér lett). Ez így roppant egysíkúnak, leegyszerűsítőnek tűnik.

Szívből jövő önkéntesség

Szerző:

Országjáró

Idén nyolcezren vettek részt a 72 óra akciójában

Hét éve – minden alkalommal három napon át – az ország összes megyéjében fiatalok ezrei végeznek segítő szolgálatot a 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű ökumenikus akció keretében. Idén nyolcezren jelentkeztek az Ökumenikus Ifjúsági Alapítvány felhívására.

Október 10-én, csütörtökön megnyitották a szociális, karitatív és ökológiai szolgálatra vállalkozókat egyesítő önkéntesakciót. A budapesti rendezvényt a Batthyány téren tartották, ahol a szervező egyházak, a kormányzat és a szervező alapítvány képviselői köszöntötték a résztvevőket. Szemere János, az evangélikus egyház püspöke, Tarr Zoltán, a református egyház zsinati tanácsosa, Palánki Ferenc püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ifjúsági Bizottságának elnöke, Jakab Rita, a 72 óra főkoordinátora, Kiss Norbert, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára és Bodó Márton, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet iskolai közösségi szolgálatának témavezetője nyitotta meg a rendezvényt.

„Sírjanak és nevessenek”

Szerző:

Pintér Béla drámái születéséről és a közönség elvárásairól

Darabjaiban a legsúlyosabb kérdésekkel viaskodik, de közben nevettet is – erre ilyen biztos ízléssel és gondolati igényességgel talán csak ő képes manapság a magyar színház világában. Kultusza van, rengetegen rajonganak műveiért, és a szakma jó néhány díjjal elismerte már társulatát és őt is – mégis kicsik, alternatívak és családiasan bájosak maradtak. A XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon bemutatták drámáinak első, válogatott kötetét.

– Egy indiánregényben olvastam gyerekkoromban, és nagy hatással volt rám a történet: a sziú törzs varázslóját sokévi szolgálata után elhagyják a szellemek. Rettentően kétségbeesik és összetörik, mivel sokan szeretik és számítanak rá. Mint társulatvezető, író és rendező egy kissé mintha ön is egy látomásos, kétségeivel egyedül birkózó varázslóhoz vagy sámánhoz hasonlítana…

– Sámán semmiképpen nem vagyok, mert annak azért elsősorban a gyógyítás volt a feladata. A mai „divatsámánokhoz” pedig végképp nem hasonlítok. De ha az ihlet elapadásától való félelemre kérdez rá, az valóban dolgozik bennem, és meg is éltem már nehéz időszakokat ebből a szempontból. Megesik, hogy nem vagyok elég ihletett, és egyik-másik darab emiatt nem sikerül elég jól. Az ötlet megszületésétől hosszú út vezet a drámák végleges szövegéig: a próbák tapasztalatai, a kollégák ötletei, kritikái gyakran késztetnek arra, hogy gyökeresen átdolgozzam a darabjaimat. A 42. hét esetén például tizenegyszer volt szükség erre. A szövegek kilencvennyolc százaléka az én munkám ugyan, de nagyon fontos számomra, hogy a dramaturgként is közreműködő Enyedi Évával, valamint Szamosi Zsófiával és Thuróczy Szabolccsal mindig alaposan megvitathatom a darabok koncepcióját, vagyis nem vagyok magányos alkotó – igaz, aztán végül mégiscsak mindig nekem kell formába öntenem, „megszülnöm” a véglegesnek szánt változatot. A darabjaim egyre szövegcentrikusabbak, így aztán egyre többet írok és egyre többet konzultálok – mindkét oldal erősödött. A társulatból nem minden színész kapcsolódik be a darabok alakítgatásának munkájába, ezt nem is erőltetem. Nem ez a mércéje, hogy ki milyen színész.

Tündérmező határokon át

Szerző:

A középkori templomok útja

A közelmúltban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében jártunk, hogy egy nagyszabású kulturális-turisztikai program részleteivel ismerkedjünk. A középkori építésű, ma református kézben levő templomok és az évszázados festékrétegek alól napjainkban felszínre hozott freskók vidéke ez.

– A Tündérmező-programban az a jó – mondja Oláh István, a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei területfejlesztési ügynökség ügyvezető igazgatója –, hogy szomszédos országok, nemzetek (Románia, Ukrajna és Magyarország), egyházmegyék és sokféle szakma képviselőit: restaurátorokat, régészeket, művészettörténészeket, építészeket egyesített az ügynökség közreműködésével. Közös gondolkodásra, összefogásra sarkallta őket páratlan értékű műemlékek felújítása és a térség turizmusának fellendítése érdekében.

– Mindig viszonylagos, mit nevezünk centrumnak, és mit perifériának – folytatja Kollár Tibor, a Középkori templomok a Tiszától a Kárpátokig című, az ügynökség által frissen kiadott, bámulatosan igényes, közel ötszáz oldalas album szerkesztője. – Ez a terület mindig periféria volt ugyan, ám mivel a centrum épületei nagyrészt elpusztultak, műemlékek szempontjából ma egyáltalán nem nevezhető periférikusnak. Mégsem ismerik elegen. Szabolcs- Szatmár-Bereg megye, Kárpátalja és Partium kapcsán, amelyeken a középkori templomok útja áthalad, nem túlzás „műemléki Atlantiszról” beszélni. A turisták zöme Erdélybe menet csak átrobog itt, tudomást sem véve arról, milyen értékek mellett halad el anélkül, hogy figyelemre méltatná őket. A feladat így az, hogy az átlagos turisták számára fogyasztható formában számoljunk be az eredményeinkről, a lehető legtömörebben, figyelemfelkeltően, érdekesen.