Adventi gondolatok a szegényekről – A tél még a szokásosnál is nehezebbé teszi a hajléktalan emberek életét. Miért kerülnek annyian ilyen helyzetbe, mit tehetünk értük, és hogyan tehetnénk a legjobban? A sokakat foglalkoztató kérdéseket Vecsei Miklósnak, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnökének tettük fel.
Adventi beszélgetés Beer Miklós püspökkel – Beer Miklós váci püspök szeretné minél hűségesebben követni IV. századi elődje, Myrai Szent Miklós példáját. Nincs könnyű dolga, mert a szegénység és reményvesztettség rengeteg esetéről értesül, és nagyon bántja, amikor nem tud segíteni.
Eőry Ajándok közvetlen a betegeivel, akik jól érzik magukat a társaságában. Cinkos mosollyal járkál „utcai rendelőjében”, mintha a kisugárzásával is gyógyítani próbálna. Sokan megérintik, megveregetik a vállát, és ő láthatóan örül ennek. Nemcsak megjátssza, hogy szerény. Tizenhét éve dolgozik a hajléktalan emberekért. Állunk a téren, pár perce havas eső kezdett hullani. Csütörtök este van, háromnegyed hét körül jár. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat autója, „mozgó orvosi rendelője” mellett körülbelül huszonöten-harmincan állnak, tülekednek. Szendvicset és ruhát osztanak, gyógyszereket hoztak nekik. Kezdetben reménytelennek érezzük még azt is, hogy az autó közelébe férkőzhetünk, és a ma itt rendelő Eőry Ajándokkal beszélni tudunk. Várakozó álláspontra helyezkedünk. Néhányan felfigyelnek ránk, főként a fotós kollégára. Először némi gyanakvást tapasztalunk, de aztán mind többen körénk gyűlnek. Egyre inkább úgy tűnik, örülnek, hogy ott vagyunk, hogy szívesen beszélgetünk, de nem kíváncsiskodunk. – Írják meg, hogy Ajándok úr mennyire szeret bennünket! Nem is csak az orvosi segítségért jön ide az ember, hanem legalább annyira fontosak a jó szavak is, amiket kapni szoktam tőle – mondja egy idős hölgy. – Lefényképezne a dokival? – kérdezi egy Nótás Józsiként bemutatkozó úr, majd többször az autóhoz szalad, hogy a fotózást megbeszélje.
A magyar hittanoktatás gondjai és esélyei – A Pécsi Hittudományi Főiskola munkacsoportjának pályázata első helyezést ért el az MTA Pécsi Akadémiai Bizottsága által kiírt pályázaton. Dolgozatuk egy, a hittanoktatás megújítására törekvő módszertani műhely létrehozását tűzi ki célul. Sipos Edittel, az ötletgazdával beszélgettünk.
Nyáron levelet kaptunk Füleczki Istvántól, amelyben első miséjére invitált, és azt is leírta: Szendrő, ahol nevelkedett, „paptermő település”: az utóbbi tizenöt évben rajta kívül még három fiatalember döntött a papi hivatás mellett. Mivel a papok száma országosan fogyatkozóban van, ez a „rekord” nagyon elgondolkodtatott bennünket, és elhatároztuk, hogy utánajárunk, mi lehet Szendrő titka.
A nagy ebédlőben terített asztalok fogadnak sok-sok szendviccsel, süteményekkel, tortákkal, gyümölcsöskosarakkal. Noha mi csupán „megfigyelők” vagyunk, a vendégszeretetből nekünk is bőven kijut; megérezhetjük, mit jelent az Őrangyal klub tagjának lenni.
Budapest Belvárosában mutatkoztak be a magyarországi szerzetesrendek – Mit tud egy átlagember a szerzetesekről? Gyakran még a katolikusok sem igazán sokat. Mi ennek az oka? Talán a rendek elzárkózása? Korántsem, hiszen közülük sok iskolákat működtet és a lelkipásztorkodásban is aktív. Mintha mégsem mind lennének eléggé láthatók, sokszor azért, mert nincs hol bemutatkozniuk. A Szerzetesek tere elnevezésű kétnapos rendezvény szeptember 18-ai, pénteki megnyitóján több szónok is hangsúlyozta: a budapesti Március 15-e tér ezúttal annak teréül szolgál, hogy a Magyarországon működő szerzetesrendek megmutathassák magukat.
Nem tudni, mi nyomasztóbb: az idegenrendészeti gyűjtőpont előtt rostokoló két busz látványa – amelyek fél órán keresztül zárt ajtókkal állnak, tele várakozó, nagyrészt álldogáló emberekkel, családokkal – vagy a csupa sár síkság elhagyott sátrai, háttérben a gyorstelepítésű drótakadállyal. A síneken a szerb határ felől migránsok mintegy százfős csoportja érkezik. Lépteik határozottsága nehezen érthető, hiszen bizonyára nem tudják pontosan, mi vár rájuk itt, és mi lesz a sorsuk egy hónap vagy fél év múlva.
