A repülés boldogsága: Őrangyal klub Bicskén
Fotó: Kissimon István

 

„A Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon és Általános Iskola csupán befogadja a klubot, amely a helyi plébánia karitászcsoportjának programja – mondja Vásárhelyi János igazgató. – Örülünk, hogy helyszínt biztosíthatunk e nagyszerű kezdeményezés számára. Egyébként is szeretnénk az intézményünket egyre nyitottabbá tenni, kiállításokkal, hangversenyekkel, nemrég megújult parkunkkal és a Batthyány-kastéllyal mind több érdeklődőt idevonzani. Az arborétumot évente tíz-tizenötezer turista látogatja.
A klubba családjukban élő sérültek járnak be a városból és környékéről. A helyszínt nem mindig mi adjuk, a művelődési központ is együttműködik a karitásszal. Intézményünk szerintem ideális terápiás környezetet biztosít a szellemi sérült vendégek számára, mivel játszóterünk, medencénk, egy piciny állatkertünk, gyógynövénykertünk, trambulinunk és mászófalunk is van. Az otthon bentlakásos, mintegy száz, állami gondoskodásban levő, részben sérült gyermek él itt.”
A klubba lassan szállingózni kezdenek a tagok és a karitász munkatársai, velük érkezik Varga Imre plébános. „Idén tízéves a bicskei plébánia karitászcsoportja, Bicske legjelentősebb karitatív szervezete – mondja. – A plébániát már régen kinőttük, ezért először az önkormányzat udvari épületében működtünk, pár éve pedig a város egyik ingatlanának teljes alsó szintjét használhatjuk. Sokáig voltunk európai uniós segélyközpont, sok száz családnak osztottunk rendszeresen élelmiszert. Úgy gondolom, hogy a karitász működése kiemelt fontosságú egy egyházközség életében. Amikor négy és fél évvel ezelőtt Spányi püspök úr Bicskére helyezett, fel is hívta a figyelmemet arra, hogy különösen törekedjem a karitász fejlesztésére. E csoportok működését senki sem értékeli eléggé, reklámjuk sincsen, „a társadalom süllyesztőjében” dolgoznak. Mások, például bizonyos külföldön segítő szervezetek időnként akár a híradók második helyén is szerepelnek, míg a szerteágazóbb, intenzívebb tevékenységet folytató karitász munkájáról szinte senki nem tud semmit.
Az Őrangyal klub kezdeményezője Sági Ferencné Babi néni, a karitászcsoport vezetője volt. Erdélyből, egy továbbképzésről hozta magával az ötletet. Fontos jelnek tartom ezt a klubot, amely egészséges és szellemi sérült fiatalok, felnőttek együttlétét, találkozásait, beszélgetéseit, kézműveskedését tűzi ki célul. Példamutató és szívmelengető, ahogyan a város felvállalta ezt az ügyet a cukrászdától a péken és a zöldségesen át a papírboltig: minden, amit itt az asztalokon látnak, bicskei polgárok adománya. Tőlük kapjuk a foglalkozásokhoz szükséges írószereket, a gyurmát is.”
„Hogyan változtatott a helyi karitász és a plébánia életén a menekültválság?” – kérdezem. „A karitászén szinte sehogyan, hiszen a menekültbefogadó állomás léte már sok éve meghatározó Bicskén – válaszolja Varga Imre atya. – A miséken viszont sok afrikai vesz részt az utóbbi időben, és mindig nagyon figyelik a kivetítőt, az általuk ismert latin nyelvű liturgia alapján próbálják beazonosítani az egyes részeket. Emiatt négynyelvű kivonatot nyomtattunk számukra, és a táborban is kiplakátoltuk, hogy lehet hozzánk misére jönni. Megható az a buzgó vallásosság, amely ezeket az embereket jellemzi. Mise után nem mennek ki azonnal a templomból, hanem oltárról oltárra járnak imádkozva. Egyikük múltkor annyira segítőkész volt, hogy kivette a seprűt a sekrestyés kezéből, és rendbe tette helyette a templom környékét.”
„Korábban soha nem találkoztam értelmi fogyatékos emberrel – kezdi Sági Ferencné, amikor a klub születéséről kérdezem. – 2013-ban azonban csereprogram keretében három hetet töltöttem egy  szellemi sérülteket gondozó csíkszeredai otthonban, ami meghatározó élmény volt számomra. Ott egy vak fiúval együtt készítettük ezt a papír látcsövet. Annak a fiúnak én lehettem a szeme, s ez a tapasztalat mélyen hatott rám. Nem sokkal azután, hogy hazatértem, megkerestem az atyát, hogy alapítsunk klubot Bicske és környéke sérült emberei számára.”
A közös étkezést követően körbeülünk, és valamennyi résztvevő elmondja, mi történt vele az elmúlt hónapban. Oldott a hangulat. A klub ezúttal új vendéget köszönthet, a fiatalember az édesapjával érkezett. Itt a szülőket is szívesen fogadják, de azt is megértik, ha a hozzátartozók ezt a délutánt ügyeik intézésével töltik, sőt részben ennek elősegítését, az ő tehermentesítésüket is fel­adatuknak tartják.
Balla Hajnalka gyógypedagógus, a klub szakmai vezetője elmondja: abban bízik, hogy az efféle klubok idővel a társadalom hozzáállásának változását idézhetik elő, ezért fontosnak tartaná, hogy ne csak sérült emberek legyenek jelen az alkalmakon. Hangsúlyozza azt is, hogy noha a katolikus plébánia a működtető, senkire sem erőltetik rá a vallási elemeket, és felekezettől, sőt hittől függetlenül mindenkit örömmel várnak. A klubtagok egy része a baptisták ellátóintézményében tölti a napjait, vagyis e téren tökéletesen működik az ökumené.
Szarka Istvánné Pálffy Ildikó klubvezető, miközben a parkban sétálunk, és pártfogoltjaik a kézművesfoglalkozásokhoz leveleket, terméseket gyűjtenek, elmondja: mindig fontosnak találta, hogy tartozzon valahová, és hitt abban: segíteni jó. A nagymamája értelmi sérült emberek között dolgozott, a nagypapája testvére pedig maga is fogyatékos volt – talán innét ered, hogy számára nem jelent terhet a karitatív tevékenység. „Öt évvel ezelőtt, amikor a vörösiszap-katasztrófa híre elterjedt, néhányan azonnal elindultunk Devecserre. Egy pillanatig sem tétováztam, pedig még a családban sem mindenki értette, miért érzem érintve magam. Számomra így volt természetes, és a fiaimat is erre neveltem.”
Vendégeskedésünk utolsó állomása a kastély pincéje, ahol trambulinon ugrálhatnak a sérült fiatalok. Önfeledt boldogságukban, ahogyan a levegőben úsznak, mintha összesűrítve, „költészetként” érzékelhetném mindazt, amiről eddig prózában hallottam. Sok ember figyelme, kedvessége, odaadása kellett ezekhez a pillanatokhoz.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.